Telescope+

  T e m e s v á r : kis Bécs avagy elhanyagolt Nápoly?                    November végén Temesvárra utaztunk, ahol egy felújított homlokzatú, öreg lelkű, ósdi szagú társasház lett az otthonunk, egészen pontosan egy utcányira az 1989-es forradalom kirobbanásának helyszínétől. A sárga kapualjon innen, a város egyik forgalmas ütőere tobzódott a régi, málladozó falú házak között, azon túl viszont megállt az idő, hermetikusan körülzártak a hideg falak és egy csendes, ám annál komorabb épület folyosójára csöppentünk, ahová már nem jutott be a forgalom dübörgő zaja. Csak egyetlen kapocs maradt a külvilággal: a villamosok mélyről jövő morajlása. Az a fajta társasház volt, amelynek lépcsőházában csigaformán szaladnak a magasba a lépcsőfokok, a folyósón túl pedig egy belső udvar, egy titkos kert bújik meg az itt lakók boldogságára. Ebből a belső udvarból nyílt a mi kis pincelakásunk. Victor Hugo világából a párizsi bérházak elevenedtek meg előttem.                Az idén, Temesvár ny

  E p h e s z o s z, az ókori világ legnagyobb városa                     A Bafa Gölü partján reggeliztünk, egy kis útszéli fogadónak nyitott teraszán. Ez volt az első állomásunk, Bodrum és Epheszosz között, körülbelül félúton. A hegygerinc éles fogazatának börtönéből, mint kalickájából a kismadár, az égre szökkent a napkorong és melengető sugaraival beragyogta a tó alig fodrozó víztükrét. Valamikor régen, az Égei-tenger egyik öble volt, de a vízszint csökkenése és az örökös lerakodás következtében, elzáródott kapcsolata a Mediterrán-tengerrel és egy gyönyörű tóvá alakult, létrehozva ezt az elbűvölő miliőt.                  Reggel fél hétkor volt az indulás. Mivel kislányunknak túl hosszú és túlságosan kimerítő lett volna ez a teljes napos kirándulás, feleségemmel Bodrumban maradtak, én pedig egyedül vágtam neki ennek a kalandnak. Mindig is szerettem volna eljutni Epheszoszba és most úgy tűnt, hogy a bakancslistámon, ezt az ókori várost is kipipálhatom. A kirándulást elő

  B   O   D   R   U   M a Török Riviéra gyöngyszeme                  Hogy miért Bodrum? Talán én magam sem tudom. De Bodrum nem csak egy desztináció, hanem az utazás maga. Reggel volt, korán érkeztünk, és amíg a szobánkra vártunk a hotel lobbyjában, fehér fotelek puha szigetein keresztül, kávéfőző simogató illatában csalogatott el a kíváncsiság az ablakokig. Hatalmas ablakszemek vártak, melyek üvegtáblái harmonika módjára nyíltak szét, nyitott terasszá varázsolva az egész helyiséget. A Török Riviéra melege magához szorított, majd hogy nem összetört. Szemünk golyóbisán az Égei-tenger vakító kéksége tükröződött. A karnyújtásnyira lévő öböl a kikötő hangjaiban tobzódott. Vitorlások sokasága ringatózott az alig hullámzó, kristálytiszta víztükörben. A part mentén, datolyapálmák árnyékában, hófehér arcú házacskák hunyorogtak kék szemekkel az ég felé. Kissé jobbra a büszke bodrumi vár őrködött az alatta elterülő város békéje fölött. A távolban, homályba vesző szigetek és hegyvonulat