Telescope+

            Lekapcsoltam az utolsó lámpát is. A táj elsötétült. Leültem a feleségem mellé és jól betakaróztam egy kockás pokróccal. Tekintetemet az ég felé fordítottam, ahogyan Ágnes is tette. Nem tudom, hogy a végtelen lehet-e gyönyörű, de számomra mindig is delejező volt.   Az univerzum hatalmas, és ha elég sokáig nézem, egy idő után már nem attól félek, hogy rettentő súlyával rám szakad, hanem inkább attól, hogy én magad esek bele. Az egyiptomi eredetmondák egyike is így kezdődik, a mélységesen mély, véget nem érő káosz sötét vizeivel. Ré-Atum volt az első isten, a napisten, aki kiemelkedett a vizekből. Ő teremtette a Levegő (Su) és a Nedvesség (Tefnut) istenségeit. Az ők gyerekeik lettek az Ég (Nut) és a Föld (Geb). Egyik alkalommal, amikor Su és Tefnut eltévedt a sötétségben, Ré-Atum nagyon aggódott értük és elküldte szemét, hogy meglelje őket. Amikor megtalálta az eltévedt istenségeket, annyira megörült, hogy könnyeket hullatott. Örömkönnyeiből lettek az emberek! A kietlen tája