Temesvár: kis Bécs avagy elhanyagolt Nápoly

 

T e m e s v á r :

kis Bécs avagy elhanyagolt Nápoly?

  

            November végén Temesvárra utaztunk, ahol egy felújított homlokzatú, öreg lelkű, ósdi szagú társasház lett az otthonunk, egészen pontosan egy utcányira az 1989-es forradalom kirobbanásának helyszínétől. A sárga kapualjon innen, a város egyik forgalmas ütőere tobzódott a régi, málladozó falú házak között, azon túl viszont megállt az idő, hermetikusan körülzártak a hideg falak és egy csendes, ám annál komorabb épület folyosójára csöppentünk, ahová már nem jutott be a forgalom dübörgő zaja. Csak egyetlen kapocs maradt a külvilággal: a villamosok mélyről jövő morajlása. Az a fajta társasház volt, amelynek lépcsőházában csigaformán szaladnak a magasba a lépcsőfokok, a folyósón túl pedig egy belső udvar, egy titkos kert bújik meg az itt lakók boldogságára. Ebből a belső udvarból nyílt a mi kis pincelakásunk. Victor Hugo világából a párizsi bérházak elevenedtek meg előttem.

            Az idén, Temesvár nyerte el Európa kulturális fővárosa címét, a magyarországi Veszprém és a görög Eléfszína társaságában. Bár sokszor elhalasztottuk, egész évben készültünk erre az utazásra: egy könnyed városnézésre, a kultúra sodrásában. Mivel évadzáró kirándulás lett belőle, így megvártuk a karácsonyi vásár megnyitását is, hisz ilyenkor csillogó díszekbe öltözik minden város, jobb a hangulata és mi emberek is sokkal barátságosabbak vagyunk egymással az ünnepek közeledtével. Reményekkel átitatva és elvárásokkal teli érkeztünk meg egy hosszú út után Temesvárra, de sajnos a várva várt hatás kicsit átcsapott keserédes csalódásba. Több erdélyi nagyvárosban jártunk már, melyek óvárosa méltán szállhatott volna harcba ezért a címért, de Temesvár mindezek mellett, messze alul maradt. Igaz, nem néztem utána annak, hogy e cím megszerzésére milyen követelményeket kell teljesítenie a városnak, bizonyára számos dolog játszik közre, de úgy gondolom, ha egy város megkapja Európa kulturális fővárosa címét, akkor annak arculata, külleme is meg kellene ütnie a mércét. A temesvári terek mintáját a mutatós, ám annál romosabb állapotukban senyvedő barokk épületek, a renoválásra váró leponyvázott paloták és a nagyon szépen felújított középületek váltogatják egymást. Csodálatos barokk város lehetne, hisz elképesztően sokszínű kultúrtörténeti alapanyaggal rendelkezik. Dicső múltról mesélnek az enyészet gondviselésére bízott, roskadozó építészeti remekek. Kis Bécs ide vagy oda, nekem valahogy mégis Nápoly omladozó épületei jutottak eszembe. Temesvár nem más, mint a hamvaiból újjá születni készülő, elárvult főnixmadár.

            Mondják, hogy aki keres, az talál, így mi sem ragadtunk le az első benyomás okozta lehangoló csalódásnál és természetesen sikerült meglátni a szépet, a különlegeset és az akarásra való hajlamot, mely az elkövetkező évek során bizonyára nagyot lendít majd a város arculatán és hangulatán egyaránt. Alig pár percre laktunk az óváros nyüzsgésétől, utunkat végig követte a villamos és a trolibusz, nosztalgikus volt, Budapest jutott róluk eszembe. A régi városészt, félkörösen, a Bega szegélyezi, melynek parkosított partvonala bizonyára kellemes hangulatot varázsol a nyári éjszakákba. A Traian hídon keltünk át minden nap, hogy elérjük az első fontosabb teret és az itt található Román Ortodox Katedrálist, mely 90,5 méteres magasságával (az országban a második legmagasabb) és elképesztően szép belterével igazi ékköve az óvárosnak. Az impozáns külső és a pompás belső egyensúlyából megszületett tökéletes kompozíció. A katedrális bejáratával szemben nyílik a város egyik legismertebb tere, a Győzelem tér (Piața Victoriei).

            Ezen a téren található a város számos nevezetessége, többek között a Romulus és Remus szobor, a Halas szökőkút, a renoválás alatt álló Hunyadi kastély, a Lloyd palota, a Weiss palota és a Román Nemzeti Operaház is. Nem messze innen pedig egy piarista templom bűvölt el szépségével. Ezen nagyszerű épületek mellett, a Győzelem tere adott otthont a karácsonyi vásárnak is, mely sajnos az óriáskerék, a körhinta és a portékáikat kínáló kis fabódék zsákutcájába fulladt. Nem tudott újat mutatni az eddig látott vásárokhoz képest, viszont a fényekben úszó, óriási karácsonyfája abszolút elvarázsolt.

            Innen, a Gyulafehérvári úton (Str. Alba Iulia), az operaház sarkán nyíló sétálóutcán végighaladva juthatunk a Szabadság térre (Piața Libertății), mely talán a legkevésbé felújított tér, viszont koncentrikus vörös körei, a modernista kisfiú szobor és a téren áthaladó villamos miatt mégis belopta szívembe egy kis darabkáját. Itt található az Orpheus koncertterem, a régi városháza, valamint a Szűz Mária és Nepomuki Szent János-emlékmű. A tél beköszöntével pedig itt épült fel a szezonális, szabadtéri korcsolyapálya is.

            Áthaladva a vörös körökön, a Vasile Alexandri utcán át, elhaladva a modernista Éva szobor mellett, juthatunk ki a város leglátványosabb közterére. Az Egyesülés tere (Piața Unirii) végre hozza azt a pompát, amely egy barokk várost megillet. Itt az épületek zöme fel van újítva vagy a közelmúltban estek át egy nagyobb renoválási folyamaton. Itt található a Szerb Ortodox Püspöki Palota, szomszédságában a szerb katedrálissal, velük szemben az ikertornyú Szent György katedrális, jobb oldalt pedig a Művészeti múzeum (Barokk Palota) és a Brück-ház színes tortaszelete. A kettő között pedig a Superman látható, egy újabb modernista alkotás. A tér közepét a Szentháromság szobor és egy kis szökőkút tölti ki. A szobrot a várost sújtó pestisjárvány elvonulása után emelték, köszönetképpen Istennek. A járvány ezer áldozatot követelt, mely az akkori összlakosság egyhatodát tette ki. Innen nem messze található a belvárosi zsinagóga, amelyet sajnos csak kívülről tudtunk megcsodálni.

            Egyik délelőtt tettem egy nagy sétát, kigyalogoltam egészen a gyárvárosi Millennium templomig. A környék nagyon csendes, számtalan felújításra váró robosztus épülettel, színes kapualjjal és társasházzal. Itt csak a folyton járó villamos csilingel szüntelen és lop egy kis életet a falak közé. Útközben találkoztam egy másik zsinagógával is, siralmas állapotban tengődött egy búskomor gyárépület szomszédságában. Remélhetőleg, egyszer majd ezek is felölthetik magukra az elfeledett, régi idő dicsfényét. A visszaúton, az Egyesülés tér fele vettem az irányt és beültem egy olasz kávéra a Brück Café-ba. Úgy hallottam, hogy a tortaszelet árnyékában lehet a legjobban élvezni a tér hangulatát, és voilá, nem csalatkoztam. A Művészeti múzeum előtt most is hosszú sor kígyózott. Temesvárra érkezett a híres Brâncuși tárlat. A jegyek rekordidő alatt keltek el. A múzeum azonban számos más tárlatot is felsorakoztat, többek között az Ormós Zsigmond hagyatékát, mely zseniális reneszánszkori festményeket tartalmaz szerte Európából, de érdemes megnézni Corneliu Baba festőművész erőteljes munkásságát is. Az utóbbi kettőre mi is befizettünk.

            Temesvári kalandozásunk végül egy mindenki számára izgalmas és kellemes programmal zárult. Utolsó nap ellátogattunk az Amazonia Aquaparkba, melyben egy igazán korszerű, tiszta, gyerekbarát fürdőhelyet ismerhettünk meg. Itt Zselyke is önmaga lehetett, felhőtlenül élvezhette a mozgás szabadságát, a pancsolást, a csúszdázást és nem tagadom, vele együtt mi is jól szórakoztunk. Egyetlen dolog szúrta csak a szemem, de az nagyon, az Aquaparkot behálózó műanyag növénybirodalom. Az én szememben ez rengeteget rontott az összhatáson, valóságos merénylet volt a jó ízlés terén, még akkor is, ha felettébb praktikus. Farkast kiáltottam. Mű volt, megtévesztő és barátságtalan. Ezt az egy dolgot leszámítva, nem találtam más kivetnivalót. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, kiváló élmény volt.

            Városnézésünk bővelkedett pozitív és negatív élményekben egyaránt, de túllépve az első benyomás okozta csalódáson, sikerült megélni az óváros szépségeit és felkutatni figyelemreméltó relikviáit is. Bár még mindig sír az elhanyagolt barokk város lelke, mégis úgy érzem, hogy az elkövetkező generációk már sokkal jobban oda fognak figyelni a közkincsek védelmére és ez által Temesvár elfeledett építészeti remekei is kitörhetnek az enyészet homályából. A többévnyi, feneketlen szürkeségből átléphetnek egy szebb és új világ küszöbén.