A Napisten fővárosa: Rodosz

 

A Napisten fővárosa:

R · O · D · O · S · Z

            A város fölött éppen lenyugodott, sisteregve nyalták falták magukba a napkorongot a habok. Nem maradt már semmi sem mögötte, csak a skarlát vörös és a narancssárga színkombinációinak tömkelege. A közelgő éjszaka ecsetvonásai egyre színesebbre meszelték az eget, miközben a szél, a beköszöntő alkonyatot tisztára seperte. Innen már látni az Ákra Mylon-t, Rodosz legészakibb csücskét, mögötte pedig szürke ceruzával rajzolódnak ki Törökország partvonala és hegyormai.

            Május derekán Rodoszra utaztunk. És mivel ez még csak a szezon eleje, félő volt, hogy nem lesz jó idő és fürödni sem fogunk tudni. Ennek ellenére csodálatos, napsütéses időt kaptunk el, és még strandolásban is bőven volt részünk. A Rodosz-Diagórász nemzetközi repülőtéren landoltunk, ami körülbelül fél óra buszozásra volt szálláshelyüktől, Rodosz város központjától. A Petit Palais-ban szálltunk meg, mely egy 1976-ban alapított görög szállodalánc, a Mitsis Hotels része. A szállodalánc egyébként az all-inclusive ellátásra és a család-barát szolgáltatásokra specializálódott. Mivel eléggé központi helyen szálltunk meg és tényleg nagyon közel volt hozzánk az össze óvárosi látnivaló, elég nagy városi adót kellett kifizetnünk. Ezt azonban bőven kárpótolta az, hogy gyalogosan bejárhattuk a környéket. Néhány karbantartási problémán túl, meg voltunk elégedve a szállodával. Talán még soha nem szálltunk meg olyan hotelben, ahol az alkalmazottak ennyire kedvesek lettek volna és ez volt számunkra az egyik legfontosabb. Rég nem látott jóbarátként köszöntöttek, limonádéval vártak, a gyerekek homokozó szettet kaptak ajándékba, születésnapom alkalmából pedig tortával és egy üveg borral leptek meg.

            Rodosz, a Dodekanészosz szigetcsoport legnagyobb szigete, egészen közel a török partokhoz, melyet átitat a gazdag történelem és ennek szőtteséből kialakult kulturális amalgám. A Héliosz szigetének is gyakran nevezett szigeten mindig süt a nap és lélegzetelállító partszakaszai és hullámtalan, zárt öblei tökéletes helyszínt biztosítanak a strandolás szerelmeseinek. Hét napunk volt rá, hogy ezt a paradicsomi környezetet a lehető legjobban feltérképezzük. A fővárosra, melyben a sziget összlakosságának majdhogynem a fele él, három napot szántunk, ezek közé egy-egy strandolásos-pihenős napot beiktatva. Egy napot töltöttünk Kallithea Springs-en, két napot pedig Lindos-on. Utolsó nap, elhagytam Rodoszt és hajóval a Törökországban lévő Marmarisba utaztam. Ebben a beszámolóban a fővárosban eltöltött időről és kalandjainkról mesélek.

            A legenda úgy szól, hogy a miután az olümposzi istenek legyőzték az óriásokat, felosztották egymás között a világot. Héliosz, a napisten, nem akart választani, mert ez azzal járt volna, hogy sötétség borul a világ többi részére. Ám volt egy látomása, melyben egy csodaszép sziget emelkedik ki az Égei-tenger vizéből. Így választotta végül Rodosz szigetét főhadiszállásának, ahol azóta is hét ágra süt a nap. Legenda ide vagy oda, a sziget elhelyezkedése így is különleges: Észak-nyugaton az Égei-tenger mossa partjait, dél-keleten pedig a Földközi-tenger. Igazi mediterrán éghajlata van, ami a nyári időszakban a száraz, mindig napos, igazi kánikulát jelenti, sziesztákkal agyontűzdelve.

            Rodosz arculatát számos tényező és történelmi fordulat alakította és csiszolta briliánssá. Nyilván a legnagyobb és legmesszibbre visszanyúló a görög behatás, ám nem kevésbé formálta a római-bizánci, aztán a lovagok kora, később a török uralom, majd az olasz fennhatóság és a német megszállás, végül 1945-ben felszabadult és visszacsatolták Görögországhoz. Hosszú utat járt be, mely mind hozzájárult ahhoz a Rodoszhoz, amelyet ma láthatunk és tapasztalhatunk. Nevének eredetét az ógörög rózsa szóból származtatják, valamint az itt őshonos gránátalma virágjából: ógörög neve Rhodosz.

            A Mandraki kikötő mindössze 15 percre volt a Petit Palaistól. A marinát, a hullámokon himbálózó jachtok és kirándulóhajók töltik ki. A kikötő bejáratánál látható egy kisebb erőd, melynek közepén magasodik a világítótorony. Az ókorban a kikötő bejáratában állt a Rodoszi kolosszus, melyet a napisten tiszteletére emeltek. Mostmár csak két oszlop jelzi, egyik tetején szarvassal, másikon őzzel, hogy hol is állt hajdanán az ókori világ hét csodájának egyike. A nagy kereskedelmi múlttal rendelkező város 35 m magas szobrot emeltetett, melynek egy egész világ a csodájára járt, ám i.e. 225-ben földrengés rázta meg a szigetet, melyben a kolosszus is odalett. Rodoszon egyébként elég gyakoriak a földrengések, ez a Görögország alatt húzódó törésvonalnak köszönhető. Rodoszi nyaralásunk alatt, mi is tapasztaltunk egy kisebbet. A kikötő egyébként egy igen kellemes, és folyton pezsgő része a városnak, ideális hely akár egy könnyed sétára is, viszont akik szeretnék kicsit jobban felfedezni, azok számára ott található a Theotokos angyali üdvözletének temploma, mely egy igazi ékköve a kikötőnek, előtte található a Nagy Szökőkút (Fontana Grande), mögötte pedig az olasz korszakból megörökölt építészeti remekmű, a kormányzati palota. A kikötőt parkosított rész öleli félkörösen, amely állandóan turistákkal tele. A tenger felőli oldalán pedig régi szélmalmok sorakoznak.

            A szárazföld felőli oldalon, a város fölött magasodik az a roppant nagy erőd, mely Rodoszt oly híressé és vonzóvá tette és teszi a mai napig is. A masszív, szinte áthatolhatatlannak tűnő, óriási várfalakon, melyek tulajdonképpen az óvárost zárják közre, számos kapu enged bejárást, mi többnyire az Amboise (város felőli) és a Pili Elefterias (Szabadság kapu, kikötő felőli) kapukat használtuk. Az óváros legnagyobb látványossága a Nagymesteri Palota, mely robusztus falaival és hatalmas termeivel teljesen lebilincselt. Az idők során, az épületegyüttes számos átépítésen és újjáépítésen átesett, így hajdani formájából alig őriz valamit, legutóbbi renoválás alkalmával régi tervrajzokat és az olasz építészeti stílust használták fel (királyi palotának tervezve), mely grandiózus termeket, mozaik padlót és egy csodálatosan felújított palotakomplexumot eredményezett. A palota bejáratától nyílik a Lovagok utcája, mely méltán az óváros legismertebbike, és nagy részét a johannita lovagrend építette. Az utcában a lovagok különböző nyelvi közösségeinek épületei sorakoztak, persze az évek során itt is számos épületet lebontottak, átalakítottak, mai arculata mégis egy igen hitelen középkori képet mutat. Innen nem messze található az Archeológiai múzeum (a lovagok idején kórházként üzemelt), mely a Nagymesteri palotához hasonlóan hatalmas termeken át mutatja be Rodosz történelmét, az ásatásokon feltárt kincsek és szobormaradványok segítségével.

            Az óváros labirintusában nagyon könnyű eltévedni és talán én ezt élveztem a legjobban. Köszönhetően a céltalan bolyongásnak és egy kis térképnek a farzsebemben, számos olyan helyen fordultam meg, ahová másképp nem jutottam volna el. Néhány helyszín tervben volt, de az ezekhez vezető utcáknak köszönhetően bukkantam rá más kincsekre, szebbnél szebb közterekre, régi épületekre és a rodoszi életre, mely azokban az utcákban zajlik, ahová már csak kis mértékben jutnak el a turisták. Az óváros szívében nagy népszerűségnek örvend az óratorony, ahonnan csodás a kilátás, belátható az egész város, de nem kevésbé különleges a közelében lévő Szulejmán-mecset. Egy igazi kulturális csomópontot képez a Hippokratész-tér, melybe a tudás és a művészetek utcái (Szókratész, Pitagorasz, Arisztotelész) ömlenek bele. A tér közepét egy díszes szökőkút koronázza meg. Az óváros egy másik különleges része a Pitagorasz és az Omirou utcák és környéke, ahol nagyon eredeti, kőboltíves utcarészek találhatóak. Igazi sétálóutcák és kimondottan nagy kincs a fotósok számára. Egyik alkalommal a Hippokratész-téren áthaladva, folytattuk utunkat tovább az Arisztotelész utcán. Így jutottunk el a Zsidó Mártírok terére, ahol egy nagyon különleges, csikóhalakkal díszített kút található. Innen nincs már messze a Burghi Szűz Mária romtemploma és a Panayia (Szűz Mária) kapu, ahonnan szép kilátás nyílik a francia és a De Naillac tornyokra.

            Amikor nem az óvárosban barangoltunk, szuvenír után kajtattunk, nagyokat sétáltunk, megcsodáltunk minden egyes macskát és Micihez hasonlítottuk, fagyiztunk, jégkását ittunk, és közben nem tudtunk betelni a hatalmas fikuszfákkal, a tenyeres kaktuszokkal, az óriásra nőtt aloé verákkal és az élénk színű, rózsaszínes-lilás murvafürttel. De volt hogy ejtőztünk a hotel medencéinél is vagy egyszerűen csak lesétáltunk a szeles partra (Windy Beach). Fürdeni az Elli Beachre jártunk, a tenger vize ilyenkor kék volt, de nem akármilyen kék, mert annak a kéknek minden egyes árnyalatában pompázott, habos hullámokban tört meg a parton és színes kavicsokat sodort az elsüllyedő lábujjaink közé.