Bulgária: Balchik és Kaliakra


A határt Vama Vechen léptük át, és utunk további részét a Kvadriláter (négyszögletű) síkságon, azaz Dél-Dobrogeaban tettük meg.  Már Bulgáriában járunk, de földrajzilag ez még mindig Dobrogea, és egyben a Bolgár-tábla része. Utazásunkat gabonatáblák, napraforgómezők, szélerőművek, meglepetésszerűen felállított sebességmérők és parányi bolgár falucskák tarkították. Látszólag nem változott semmi, mintha még mindig Romániában lennénk, ám ahogy letértünk Kavarna fele, a szállodánk irányába, elénk tárult a vidék jellegzetesen sziklás tengerpartja.


B u l g á r i a :

Balchik   &   Kaliakra

 

A látóhatárt a felhőtlen ég és a Fekete-tenger napsütötte végtelensége töltötte ki. A sziklás hegyoldalban, kanyargós keskeny utakon haladtunk, a termetes fákat cserjék és kisebb fák váltották fel, máshol pedig kopár sziklaszirtek. Néha eltűnt szemünk elől a tenger vize, majd újra megjelent és elvarázsolt. Valamiért a jól ismert görög és olasz partok jutottak eszembe. Első alkalommal járunk Bulgáriában, indulás előtt tele voltam előítéletekkel. Most már egészen másképp látok mindent, és így utólag elmondhatom, hogy teljesen pozitívan éltem meg.

 


A White Lagoon Resortban szálltunk meg, mely egy Kavarnahoz tartozó, ám picit délebbre, teljesen elszigetelten, Kavarna és Balchik között található, skandináv stílusban épített, négycsillagos szálloda együttes. Az infinity poolok és számos más medencével is rendelkező hotel a hegyoldal védelmébe ágyazódva nézett farkasszemet a horizonttal. Tengerre néző szobánk volt, all inclusive ellátással. Bár semmiben sem szenvedtünk hiányt, mégis hiányzott a csendes, deltai környezet és picit zavaró volt a szállodában körülvevő, folyton nyüzsgő sokszínű tömeg. Három éjszakát töltöttünk Bulgáriában, de ez idő alatt, volt szerencsénk felfedezni a környék nevezetességeit is.

 


Az első nap lazítással telt, élveztük a szálloda kényeztetését, ám másnap frissen, újult erővel indultunk el az alig 10 km-re található Balchikra. A tengerparti kisváros leghíresebb látnivalója Mária román királyné nyári rezidenciája, melyet egy csodálatos botanikus kert ölel körül. A palota 1926 és 1937 között épült és “magányos fészek” néven ismert. A palota építészeti stílusa nagyon izgalmas, hiszen ugyanúgy áthatják a balkán és közel keleti török, mint a nyugatias, keresztény motívumok. A stíluskeveredés már rögtön a palotaépületek elhelyezkedéséből is egyértelműen látszik, hiszen erőteljesen képviseli a török paloták stílusát. Nem egyetlen palotaépületről, hanem a parkban elszórtan, eltérő rendeltetésű, különálló épületekről beszélhetünk, ez a fajta elrendezés nagyon hasonlít az isztambuli Topkapi palotához. A palota építésze olasz volt, a botanikus kert megálmodója pedig svájci. A főépület esetében látható talán legerőteljesebben a stíluskeveredés, ahol békésen megfér az impozáns minaret és a keresztény kápolna is. A magányos fények megszületéséhez a királyné baháista szemléletmódja is nagymértékben hozzájárult, mely egy olyan 19. századi, perzsa, egyistenhívő vallás, melynek alapjai arra reflektálnak, hogy az egész emberiség egyetlen faj és a világ megérett egy globális társadalomra.

 



A palotaépületek közti területet egy extravagáns, teraszos jellegű, többszintes, tengerpartra néző 65000 m2-es botanikus kert tölti ki. Méreteiből fakadóan találóbb a palotaépületeket apró szigeteknek tekinteni a terjedelmes növényvilág birodalmában. A palotakert is erőteljesen magán viseli a különböző, sokszor élesen eltérő stílusokat, leginkább az angol és a francia kertészet jellemvonásait. Amíg az angol kert magát a vad természetet próbálja imitálni, addig a francia kertépítés a formákra, a szimmetriára, a rendezettségre és tökéletességre törekszik. A kert 2000 növényfajjal büszkélkedik, és kimagasló népszerűségnek örvend a kaktuszkert és a rózsakert. A parkot források, vízesések és egy boltíves, oszloprendszeres, impozáns fürdő varázsolják még különlegesebbé.

 



Harmadik nap, teljesen ellentétes irányba, északnak vettük az irányt, hogy felkeressük a mindössze 30 percre található és méltán híres Kaliakra-fok 2 km hosszan tengerbe nyúló földnyelvét. A Fekete-tenger vizéből 70 méter magasra kiemelkedő vörös-narancssárgás sziklaszirteket, a partszakasz legszebbjeinek tartják. Valószínűleg innen ered a görög bizánci Kaliakra elnevezés is, mely “gyönyörű hegyfokot” jelent. Keletkezéséről számos legenda született, az egyik leghíresebb a törökök elől menekülő 40 bolgár leány története, akik inkább egymás haját összekötve vetették a tengerbe magukat, minthogy az üldöző sereg rabszolgái legyenek. Egy másik legenda Szent Miklós, a tengerészek patrónusának meneküléséről szól, akit Isten úgy próbált megmenteni a török had elől, hogy lábai alatt újra és újra meghosszabbította a földet.




A történelem során, a Kaliakra-fok mindig is egy fontos stratégiai támaszpont volt. A IV. században erőd állt itt, mely a későbbiekben derviskolostornak is otthont nyújtott. Az erődöt trákok, rómaiak, bizánciak és bolgárok is uralták, maradványait a mai napig láthatjuk a földnyelv hosszán. 1941-ben rezervátummá nyilvánították, ahol kormoránok fészkelnek, a tenger vizében pedig fókák és delfinek úszkálnak. A Kaliakra-fok legvégében nagyszerű kilátás fogad: a végtelen tenger panorámája. A parkolóból gyalogosan (750-800m) körülbelül 15 perc alatt juthatunk el ide.

 


A negyedik nap reggelén, bepakoltunk és újra nyakunkba vettük a bolgár országutat. Pár napos bulgáriai kirándulásunk megtanított rá, hogy soha ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket és véleményt csak saját tapasztalataink során formáljunk. Bepillantást nyerhettünk egy újabb országba és volt lehetőségünk néhány nevezetességét is felkeresni. Kirándulásunkat a pihenés, a jókedv és egy csipetnyi bolgár nyár fűszerezte.

 


Július utolsó és augusztus első hetében, két hetes nyaralásunk alatt, 3599 km-t tettünk meg három országon át, melyet kisebb-nagyobb állomások tarkítottak és színeztek emlékezetesre. Első állomásunk Torockó volt, a második a Duna-delta, majd onnan Bulgáriába utaztunk. Kalandozásunk azonban itt még nem ér véget, vár ránk egy másik ország pompás kastélyaival, levendula illatú városával és a vitorlásokkal tarkított tengerével, a Balatonnal… De ez, már egy másik történet…

 











Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy kirándulás, ami nagyon balul sült el

EPHESZOSZ, az ókori világ legnagyobb városa

Szeltersz