Balaton. Levendula. Tihany

A bencés apátság tőszomszédságában található egy különleges cukrászda, melynek neve Rege. Ennél jobb helyen nem is lehetne, lélegzetelállító kilátással bír. Egy levendulás krémes és egy balatoni vitorlás kényeztetésében, mi is eltöltöttünk itt egy kellemes órácskát. A Nap hétágra sütött és hófehér “hattyúk” jártak táncot a Balaton opálos, akvamarin víztükrén. Hálával tartozom. Egy nagyon hosszú, fárasztó út után, végre megérkeztünk a számomra oly delejező városkába, a levendula illatú Tihanyba.

Bolgár kalandjaink után, egy pihentető nap erejéig visszatértünk szülővárosunkba, Sepsiszentgyörgyre, felfrissítettük bőröndünk tartalmát, aztán újra útra keltünk, hogy kéthetes kalandozásunk utolsó etápjában felkeressük Magyarország néhány ígéretes helyszínét. Utazásunk e szakaszát városnézősre terveztük, Tihanyban szálltunk meg és barangolásunk során meglátogattunk két mesébe illő kastélyt is.

                                                      B a l a t o n . 

                                            Levendula .

                                          T i h a n y .

 

A román-magyar határt Battonyánál (Turnu – Tornya) léptük át és utunk egy kis kitérő erejéig Békéscsaba irányába kalauzolt. A várostól alig pár kilométerre található Szabadkígyós és egyben első úti célunk, a szépen felújított Wenckheim-kastély. A legenda szerint, Wenckheim Krisztina, a ház úrnője, a kastély építészétől olyan kacsalábon forgó csodát várt, melyben ne legyen semmi egyforma, de ugyanakkor mégis harmonikus, továbbá annyi ablaka legyen, ahány nap van az évben, annyi szoba ahány hét és a bejáratok száma egyezzen meg az évszakok számával. Hogy teljesült-e vágya, nem tudom, de egy dolog teljesen biztos, a neoreneszánsz-eklektikus stílusban felépített kastély, megannyi tornyával és építészeti malőrjével, a mai napig megállna bármelyik mesében a helyét. Már csak a sütőtök hintó és az üvegcipellő hiányzik. Az épületet 1882-ben adták át és kora egyik legkorszerűbb kastélyának számított. A kastély fő és melléképületét egy igazán mutatós loggiafolyosó köti össze. Kertjét a francia és az angol kertművészet hatja át, szökőkutak, platánfák és virágok tarkítják. Az épület földszinti termei látogathatóak, valamint a kápolna és a torony is. Bepillantást nyerhetünk a hajdani arisztokrácia mindennapjaiba.

Elhagyva Szabadkígyóst, újra ráálltunk a pályára. Annyira meleg volt, hogy hőgutát készültünk kapni. Még légkondival is éreztem, hogy ránk olvad a kocsi. Nem fér hozzá kétség, a lehető legnagyobb kánikulában haladtunk a Balaton felé.

Amint megérkeztünk a tihanyi félszigetre, úgy éreztem, hogy picit lelassult az idő, már nem volt olyan meleg, és egy bódító érzés fogott el. Talán a levendula. Biztos a levendula! A város neve a szláv eredetű csend, csendesség szóból ered. Tudatosan vagy sem, egy fajta nyugalom és béke telepedett az én lelkemre is. Egy hagyományőrző, nádfedeles kis kőház lett az otthonunk, egészen pontosan a városka szívében. Az udvarról látni lehetett az apátság tornyát és alig pár méterre a napfelkeltét. Tihany, a balatoni régió egyik legszebb része. Mondják ezt mások, hisz én most járok itt először. De van valami a levegőben és a táj is egészen különleges. A déli oldallal ellentétben, az északi sokkal változatosabb, dombok hullámai teszik a vidéket egyedivé. A hely szépségét az itt elterül Külső-tó és Belső-tó (partjához közel található a szabadtári színház) jelenléte is emeli. Bár Tihany ismert turistaváros, valahogy mégsem éreztem úgy, hogy túlzsúfolt és elcsépelt lenne. Megőrizte a báját és ez volt benne a szép. Sokkal inkább csendes és letisztult, már első találkozásra egy kellemes kikapcsolódást ígért. Mondják, hogy elit és drága. Van benne igazság. Tihany nem egy tipikus balatoni fürdőhelység (fürdőzés szempontjából elhanyagolhatónak találtam), sokkal inkább kulturális örökség. Ebből adódóan drágább is, ugyanakkor a célközönség is más. Bizonyára ideálisabb a kultúra és a szépművészet kedvelőinek.

Eau de Tihany. Ha szeretnénk magunkra ölteni a városka illatát, kötelező program az Illatok Háza. Itt található az ország első levendulaboltja. Az Illatok Házát 2009-ben nyitották meg, tartozik hozzá egy kis múzeum (költségmentes), mely a híres Bittera Gyula kémikus és gyógynövénytermesztő életútját és sikereit mutatja be, továbbá egy bemutatóközpont a gyártás és csomagolás folyamatáról, valamint egy ajándékbolt, ahol a minőségi termékeket (kézműves és bio szappanok, női és férfi parfümök, különböző illatosítók és minden féle dísztárgyak) lehet megtekinteni és megvásárolni! Bittera Gyulának köszönhető a tihanyi levendulás létesítése és az itt kinyert minőségi levendulaolaj, melynek még Párizsban, az parfümök hazájában is a csodájára jártak. A város és a levendula története úgy összefonódott az évek során, hogy mondhatni szétválaszthatatlan, ennek tanúbizonyságául szolgál a levendulás krémes és fagylalt, a levendulás sör és jégkása, és persze nem maradhat ki a sorból, a levendulás kávé sem. Az ajándékboltok levendulától illatoznak és valahogy minden az ikonikus lila virág körül forog. Ezek után nem csoda, ha a romantikus utcácskákat és magát az egész várost a levendula jellegzetes, élettel teli illata hatja át.

A Tihanyi Bencés Apátság egy másik kihagyhatatlan program. Igaz, jelenleg renoválás alatt áll, de a templom beltere és az alagsori múzeuma akadály nélkül látogatható. Az apátságot I. András király alapította 1055-ben, mely a keleti és a nyugati kereszténység találkozási hely lett. Az apátságra gyakorta használják a “fény a vízen” kifejezést. Eredetileg a bajba jutott hajósoknak adtak útmutatást lámpásaikkal a szerzetesek, később ez a segítségnyújtás átalakult és jelenleg az oktatásban, betegek gondozásában, rászoruló családok megsegítésében és a hitükben hajótörést elszenvedők támogatásában él tovább. Az I. Világháború után, az apátság a királyőrző szerepét is betöltötte, amikor a politikai erők lemondásra akarták kényszeríteni a magyarok utolsó királyát, IV. Károlyt. A vallásos király lelkiismereti okokból, nem volt hajlandó lemondani a trónról és feláldozta magát a népért. Elhatározását trónfosztás követte és Madeira szigetére száműzték. Az apátság melletti kilátó bámulatos panorámát ígér. A napsütötte, opálos, akvamarin víztükrön, kecses hófehér, hangtalanul suhanó vitorlások láttán engem is hatalmában kerített ez a különös, szinte tapintható csendesség.

Balatoni kirándulásunk utolsó napján Keszthelyre utaztunk. Itt található, a híres Festetics-kastély, melyet az 1880-as években, barokk-neobarokk stílusban építettek. A 101 teremmel rendelkező, ország szinten a negyedik legnagyobb kastélyaként számon tartott komplexumban 20 termen át mutatják be a 18-19. századi főúri életet. A pazar, főúri enteriőrkiállítás abszolút rabul ejtett. Felért egy valóságos időutazással. A berendezési és használati tárgyak gazdag tárháza hűen tükrözi a hajdani kastélyélet pompás hangulatát. Legnagyobb kincse a 80000 kötetet számláló páratlan könyvtára, amely egyben Európa legnagyobb épen maradt főúri könyvtára. Egy nemrég átadott rész, a család egykori díszebédlője is újra a régi fényében ragyog. A kastélyt körülölelő 42 hektáros barokk park sem elhanyagolható, melyet az akkoriban divatos két stílus, az angol és a francia kertépítés sajátosságai jellemeznek. A palotakert további épületeiben kapott helyet a Hintókiállítás, a Főúri utazások és számos más kiállítás is.

A visszaúton Tihany irányába, tudatosult bennem, hogy a Festetics-kastély meglátogatásával, nemcsak a balatoni utazásunk, de a két hetes, három országon át ívelő, kalandokkal és élményekkel teli barangolásunk is a végéhez közeleg. Utolsó reggel, mint minden kirándulás alkalmával, fájó szívvel pakoltunk be. Aztán kihajózva a levendula illatú városkából, nyakunkba vettük az országutat és egy újabb kirándulást tervezgetve, elindultunk haza, Sepsiszentgyörgy irányába.