Segesvár, a színes házak otthona

                A Nagy-Küküllő és a Fellegvár közti forgalmas útszakaszon sokszor vártam, hogy Segesvár piros jelzőlámpái zöldre váltsanak. Ez egy fajta rituálé volt minden alkalommal, ha családi utazásaink során áthaladtunk a városon. De mégis ez a számtalan alkalom és a kiállhatatlan, lomha forgalom táplálta bennem azt a leküzdhetetlen kíváncsiságot és vágyat, mely folyton csak nőtt és életben tartotta azt a törekvést, hogy egyszer majd meglátogathatom a fellegvárat. Elhatározásom óta, sikerült többször is eljutni a várba, és akárhányszor térek is ide vissza, valahogy mindig meglep, eddig nem látott színekkel találkozom és arcának újabb vonásait mindig örömmel fedezem fel.

S e g e s v á r

                ... a színes házak otthona

                A fellegvár alatti parkolóban hagytuk az autót és innen gyalogosan indultunk útnak. Mivel hogy ma is élnek a vár területén, autóval is megközelíthető, viszont csak az ott lakók számára és engedéllyel. De ne bánja senki, 5-10 perc alatt sétálva is föl lehet érni a hajlott hátú, vén fák lombkoronája alatt. A várnak egyébként számos bejárata van, viszont az utat követve, mely a Szabó-kaputorony dupla boltíves kapuján halad át, bizonyul a legegyszerűbbnek. Belépve a várnegyedbe, egyből a fellegvár többnyire szabályos, négyszögletű főterén találjuk magunkat.

                Segesvárnak nemcsak színes házai, hanem színes történelme is van. És ha a történészeknek hinni lehet, az ősidőktől fogva lakott a vidék. Jártak itt rómaiak, majd óbolgárok is, ám a város kézzelfoghatóbb történelme a 12. században kezdődött el igazán, amikor II. Géza szászokat telepített be a Nagy-Küküllő mentén. Így lett szász szék központja és kezdődött el egy nagyméretű építkezés, mellyel párhuzamosan virágzásnak indult a kézműipar. Segesvár török portyák áldozatául eső, ostromokat elszenvedő, tűzvészektől szenesedő, sokat látott fantasztikus város, melyek legendáiról lépten nyomon suttognak az elbűvölő színes házak.

                Megérkezve a fellegvár szívébe, akaratunk ellenére is becsöppenünk egy szépen felújított, élettel teli, középkori környezetbe. A macskaköves főtér hátán néhány lombhullató fa tart árnyékot a nyári hőségben. Kávézók asztalkái, napernyők, fából készült padok és kézműves boltok lehelnek bele életet. Magát a főteret, színesebbnél színesebb házak fogják közre, és ahogy a hajnali napsugarak villámgyorsan körbejárnak, sziporkázik tőlük a várnegyed. Az év nagy részében turisták lepik el a várost, de amikor beköszönt a tél, a fellegvár elnéptelenedik, a hó megtelepszik a szűk utcácskákban és teret hódít a csendes, nyugodt és szívemhez oly közel álló hamisíthatatlan várhangulat. Mivel a történelmi központot most is lakják, a téli napoknak köszönhetően betekintést nyerhetünk a várlakók mindennapi életébe is, mely a nyári időszakban, turisták tömegében, eléggé háttérbe szorul.

                    

                    

A főtérről számos utca nyílik, rögtön jobbra egy széles út vezet a fából készült, fedett Diáklépcsőig, onnan pedig Hegyi-templomhoz, a Várhegyre; szemben, a Szarvas-ház és a Velencei-ház között, a híres Óratoronyhoz juthatunk; balra pedig hangulatos és életvidám kis utcácskák nyílnak a Petőfi szoborig.

                Az óváros, Közép és Kelet-Európa egyik legjobban megőrzött középkori várkomplexuma, így nem véletlen, hogy már 1999 óta az UNESCO Világörökség része. Folytatva utunkat az ikonikus Óratorony irányába, láthatjuk is hogy miért, és hogy hogyan bontakozik ki ez a kendőzetlen, egyedi várhangulat. Elhaladva a Velencei ház és a Szarvas-ház között, a jobboldali utcasarkon felfedezhetjük a várnegyed egy újabb nevezetességét, Vlad Țepeș, ismertebb nevén Dracula, szülőházát.

                Az óváros szimbóluma a 14-dik századi Óratorony, melynek zenélő óráját 12 apostol járja körül. A torony most múzeumként funkcionál, faerkélyéről 360 fokos kilátás nyílik az egész városra és a várnegyed minden tornyára. Az erkély fakorlátján kis fémlemezkék jelzik világvárosok irányát és légvonalbeli távolságát. A robosztus kőépítmény kapuként is szolgál, mely összeköti a fellegvárat a város modernebb negyedeivel. Tőszomszédságában a Kolostortemplom és a régi megyeháza található. Innen tehetünk körutat a fellegvár promenádján, láthatjuk az alattunk elterülő házakat és a Nagy-Küküllőt, ahogyan átkanyargózik a forgalmas városon. A séta a Szent József katolikus templomnál ér véget, ahol a költőóriás Petőfi Sándor szobra is áll. Általános vélekedés szerint, a költő is a segesvári csatában veszthette életét.

                    

                    

                A Katolikus templommal szemben nyíló utcán keresztül visszajuthatunk a főtérre, ahonnan tovább egyenesen a Diáklépcsőhöz érünk. A 178 lépcsőfokon emelkedő fedett lépcsőház télen sötét és hűvös, nyáron viszont kellemes frissességet nyújt a hőségben. A legfelső lépcsőfokon szinte mindig utcazenészek gondoskodnak a jó hangulatról. Felkapaszkodva a Várhegyre, legelőször a Joseph Haltrich Elméleti Líceummal találkozunk, majd a Szent Miklós gótikus Hegyi-templommal és a mögötte elterülő temetővel. Az elmúlt években, a templomot felújították és kriptáját is megnyitották a nagyközönség előtt. A vártemplom udvarához egy temetőkápolna is tartozik, a város és a környező hegyek irányába pedig egy csodás kilátás!

                Amikor a délután fogyásnak indult, akár a sápadt telihold, mi is útnak indultunk, tompán kopogtak és egyre csak fogytak lábunk alatt a fából készült lépcsőfokok. Nyáron, a fellegvár karmazsin lángokban ég. Télen hideg szél fúj és árnyakat rajzol a gyenge fény. Egy pillanatra még megálltunk és elidőztünk a főtérre néző utca színes házain, majd egy mellékutcán keresztül, a Törle-kapun át, magunk mögött hagytuk az óváros robosztus várfalait.