Isztambul - város a Kelet kapujában - 1. rész

A Galata-torony kilátójából figyeltem a várost. Selyemszálként ölelte át a Galata híd az Aranyszarv-öböl aranysárga hullámait. Éppen átrobogott rajta egy villamos. A kikötőben szünet nélkül váltották egymást a sétahajók. A túlpart csücskén, az Aranyszarv-öböl és a Boszporusz közé ékelődik a Szerájfok és legszebb éke a Topkapi palota. Tekintetemet jobbra vezérelve számos mecsetet látok minaretjeivel emelkedni a város fölé, köztük a Hagia Sofia és a Kék Mecset. Éppen imára hívtak a müezzinek. Egészen balra, túl a Szerájfokon, egy másik kontinens, Ázsia partjai látszanak. Betonlábakon álló monstrumok kötik össze a két kontinenst. Hátán autós forgalom, lábai alatt behemót hajók vonszolják terhüket, át a tengerszoroson.  Ebben a városban egyszerre létezik a művészetekben gazdag múlt, a jelen modern metropolisza, és egy út a sokat ígérő jövő felé. A régmúlt bölcsőjébe ágyazott virágzó innováció. Kultúrák olvasztótégelye. Fényekkel, színnel és élettel tele. A lábaim előtt hevert egész Isztambul!

Isztambul

– város a Kelet kapujában – 1. rész

                Törökország egy interkontinentális állam Európa és Ázsia határmezsgyéjén. Kisebb, ám kulturális gyöngye, Európa legkeletibb csücskén, nagyobb, ám természeti látnivalókban annál gazdagabb része az anatóliai-félszigeten terül el. Fővárosa Ankara, de legnépesebb városa és egyben az ország szíve, Isztambul, egy elképesztő város a Kelet kapujában. A számos kultúra, a keleti bigottság és az európai szabadság kohéziója egy olyan bohém, sokszor ellentéteken alapuló hangulatot teremtett az évszázadok során, melyhez hasonlót sehol máshol nem tapasztalhatunk a világon.

Szeptemberben mi is Isztambulba utaztunk, feltérképezni a város nevezetességeit, valamint hogy beleolvadjunk ebbe a mindig megújuló, soha meg nem unható város eufórikus labirintusába. Személyes tapasztalataimat és a közismert tényeket alapul véve, összeállítottam egy listát, mely a város legszebb és egyben leghíresebb nevezetességeit rangsorolja és veszi górcső alá!

                10. Az Istiklal sugárút és a Taksim tér – A függetlenségen át a köztársaságig

                Az Istiklal Caddesi (Függetlenség sugárút) a Galata-tornyot és a Taksim teret összekötő életvidám sétálóutca. A caddesi-t 19-20. századi, kifinomult domborműves épületek díszítik, melyek nagykövetségeknek, üzletházaknak, hoteleknek és patinás éttermeknek adnak otthont. Macskakövein színes népség hömpölyög és utcazenészek teremtenek kellemes hangulatot.

Érződik a nyugatias, nagyvárosi hatás. Ugyanakkor mégis egyedi, hisz átitatja

az szembetűnő keleties beütés, akár méreg-kék tinta a hófehér papírt.

                Az utca tarka forgatagát a piros villamos szakítja meg jellegzetes csilingelésével. Régi darab, mégis egy városi ékkő, amely kirívó színével tökéletesen illeszkedik ebbe a változatos miliőbe. A egyvagonos, nosztalgia villamos ráérősen gurul át az utcán, itt-ott gyerekek csimpaszkodnak vasazásán.

                A sétálóutca nyüzsgő tömege a város egyik legnagyobb terére, a Taksim Meydani-ra ömlik. A tér nem szépségéről, hanem sokkal inkább politikai eseményeiről híres. Tüntetések fontos színtere. A tér közepén a Köztársasági emlékmű foglal helyet, melynek egyik kulcsszereplője Mustafa Kemal Atatürk, aki a köztársaság megteremtője és egyben Törökország első elnöke volt. Atatürk nevéhez számos újítás köthető, többek között a kalifátus eltörlése, számos változtatást hajtott végre az oktatási rendszerben, az öltözködésben, a vallás terén, továbbá bevezette a latin ábécét és életbe léptette a családnév-törvényt is, azaz kötelező volt családnevet választani. Ekkor kapta a parlamenttől az elnök is az Atatürk nevet, melynek jelentése „minden török atyja”. Ő vezette át Törökországot egy jobb világ előudvarába…

                9. Galata híd – Selyemszál az Aranyszarv-öbölben

                Az isztambuli városnézés során, talán a Galata Köprüsü, azaz a Galata híd okozott a legnagyobb fejtörést számomra. Folyamatosan kettős érzések hadát indította el bennem. Az első találkozás alkalmával nagy csalódás volt. Egy átlagos, építészeti remeknek alig mondható híd, melyet abszolút nem így képzeltem el. És mégis, mennyire izgalmas, hogy ottlétünk során ezt a negatív érzést, egy egészen más, sokkal pozitívabb töltés váltotta fel…

                A Galata hidat (felvonóhidat) 1994-ben adták át és arra volt hivatott, hogy kultúrákat kössön össze. Ennek fényében összekapcsolta az európai Isztambul déli részét, azaz a hagyományok keblén nyugvó óvárost, az öböl túlsó partján elterülő északi résszel, melyre inkább a modern, nyugatias és tulajdonképpen a keresztény töltet a jellemző. A selyemhernyó a metamorfózis bonyolult folyamatán megy keresztül a selyemlepkévé válás során. Így változott meg az én véleményem is.

Megláttam benne a mögöttes tartalom kiteljesedését, a közéletben betöltött fontos szerepét,

a lepkévé válás nélkülözhetetlen köztitermékét. A Galata híd tehát az Aranyszarv-öböl világokat

összekötő selyemszála.

                A híd felső szintjén autóforgalom és villamos is áthalad, emellett rengeteg turista itt sétál át a túlpartra, miközben a helyiek zavartalanul horgásznak. Az alsó szinten haléttermek egész sora vár a farkaséhes ínyencekre. A híd körül egyébként hatalmas a forgalom, főleg a déli részén, az óváros felől, ahol egymást éri a megszámlálhatatlan sétahajó, megteremtve azt a pezsgést, azt a mindig megújuló, sosem unalmas környezetet, mely kétség kívül Isztambul leglátogatottabb helyszínei közé sorolható. A Galata híd minden napszakban tartogat valami ámulatra méltót, de legszebb talán mégis a naplementében. Aztán lassan felgyúlnak a fények és az öböl úgy ragyog, akár egy drágakő.

                Az innenső, óvárosi parton padok pihennek a kikötő mentén. Egyik este itt telepedtünk le mi is, megkóstoltuk a híres isztambuli halas szendvicset és a város tradicionális török italát, a fahéjas Salepet. Kissé hideg volt, de a fényben úszó Galata-torony kárpótolt mindenért.

                8. Boszporusz – Sztráda a kontinensek között

                Egy nap, Zeusz, aki legkevésbé a hűségéről volt híres, tehénné változtatta szerelmét, Ió-t, hogy elrejtse felesége, Héra árgus szemei elől. Természetesen egy jó feleség mindig átlát a szitán és bosszúból egy legyet küldött a tehénné változtatott leányra, hogy ezzel büntesse csapodár férjének kedvesét. Ió, hogy megmenekülhessen a légy csípéseitől, kénytelen volt átúszni a tengerszorost. Azóta hívják a tengerszorost Boszporusznak, mely a bous (tehén) és a poros (gázló) szavak kohéziójából született.

                Törökországban, az Európát és Ázsiát elválasztó határvonalat a Boszporusz (Isztambuli szoros, Isztambul torka) képezi, mely egy természetes átjárót is biztosít az északon elterülő Fekete-tenger és a déli oldalon fodrozó Márvány-tenger vize között. Isztambul városát nem is építhették volna ennél szebb helyen. A város élénk kereskedelme két útvonalon zajlott, így vált kereskedelmi csomóponttá, mely mérhetetlenül gazdaggá tette.

A keletről érkező, áruval megrakott karavánfolyamok öble Isztambul volt, a Selyemút

deltatorkolata. Ezzel a pulzáló ütőérrel fonódtak össze a Fekete-tenger és a Márvány-tenger

irányából érkező kereskedelmi verőerek, melyek hajóhadak árukészletét olvasztották be ebbe a

sokszínű piactérbe.

                Abban az időben, Isztambul olyan lehetett, akár egy hatalmas bazár, elérhető volt bármi, amit az ember ép ésszel felért. Isztambult a kereskedelem tehetőssé tette, uralkodói, építészei, tudósai és költői pedig megálmodtak egy pompás, kulturális központot.

                A tengerszoros két partszakaszát kikötők, paloták és mecsetek tarkítják. Szép, napos időben legkiválóbb ötlet hajóra szállni és Boszporusz szelével körutat tenni ebben a mesés környezetben. Azoknak, akik a fények szerelmesei, az éjszakai sétahajózást ajánlom. A romantikus alkatoknak azonban a naplementét javasolnám, és mindenképp az ázsiai oldalról, ahová egész könnyedén át lehet jutni egy menetrendszerinti komppal. A naplemente aranyba vonja az egész óvárost. Kihagyhatatlan program.

                Ágnessel mindhármat kipróbáltuk és mindegyik hajóút tartogatott valami különlegességet. A nappali hajókázáson láthattunk a legtöbbet Isztambulból. Elképesztő volt áthaladni a Boszporusz híd acélkábeles kolosszusa alatt. Egy igazi monstrum, mely 1560 méter hosszú és 161 méter magas. Láthattunk azonban palotákat és villákat teljesen egyedi szögből, köztük a Beylerbeyi palotát és talán mindközül a legszebbet, a Dolmabahce Serayit díszes óratornyával. De láttunk erődöket a Boszporusz legkeskenyebb szakaszán, mecseteket (dzsámi, cami) köztük a híres Ortaköy-dzsámit, a távolban fölsejlő Erdogan építette hat minaretes mecsetét és persze a város ismertebbjeit, a Kék mecsetet és a Hagia Sofiát. De páratlan látványt nyújt a Márvány-tenger kapujában ágaskodó Leány Torony (Kiz Kulesi), a Szerájfok Topkapi palotája, valamint a Galata-torony impozáns kőépülete is.

Az éjszakai hajóutat a spontaneitás jellemezte. Egyik percről a másikra döntöttük el, hogy most és ezzel a hajóval vágunk neki az útnak. Akkor este az volt az utolsó hajóút. Aprópénzért, két órán át gyönyörködhettünk a fent említett épületek csodásan kivilágított éjszakai pompájában. Éjjel a szél már hűvösebb, de még így is páratlan élmény. Bár mindkét hajóút során gazdagabbak lettünk szép emlékekkel, számomra a legkülönlegesebb a naplementés utunk volt. Isztambuli bakancslistánk élén szerepelt ázsiai földre lépni, azt azonban nem gondoltuk, hogy az utolsó napunkat egy nagyon szép naplemente aranyozza majd be. A komp Üsküdarban tett partra bennünket, majd hosszan sétálva a part menti, horgászoktól nyüzsgő promenádon, egészen közel a Leány Toronyhoz, láthattuk a lenyugvó napot Isztambul óvárosa fölött.

                7. A Régészeti múzeumegyüttes – Letűnt korok öröksége

                Bárhova is utazunk, mindig betervezünk egy olyan napot, amikor múzeumot látogatunk.  Imádunk elidőzni a régiségek között, így nem volt ez másképp Isztambulban sem. A régészeti múzeumhármas a Topkapi lábainál található a Gülhane Park ölelésében. Három különleges, nem túl nagy múzeumot látogattunk meg.

                Az Ókori Kelet Múzeuma egyiptomi, anatóliai és mezopotámiai kincsekkel büszkélkedik, többek között az i.e. 14. századi híres oroszlános domborművel. A Csempe Múzeumban egy gazdagon díszített iszlám-török kerámia és csempe gyűjteményt csodálhattunk meg. Már maga az épület is egy kincs, a Topkapi Palota legrégebbi épületei között tartják számon. A legtöbb meglepetést azonban a Régészeti Múzeum tartogatta, ahol egy elképesztő szarkofág arzenált nézhettünk meg, melyek többsége a főniciai Líkiából és Sidonból származik. Igazi mestermunkák. A régiségek szerelmeseinek kihagyhatatlan időtöltés.

                6. Nagy Bazár és Egyiptomi Bazár – Város a városban

                A Nagy Bazár (Kapali Carsi) körülbelül 500 éves múltra tekint vissza és a kezdetekben mindössze két kupolás raktárépület alkotta. Az idők során azonban egyre csak bővült. Jelenleg több mint 60 födött utcát foglal magában, és nem kevesebb, mint 3000 üzletecske kínálja portékáit. Saját mecsettel, rendőrséggel, bankkal, kávézókkal és éttermekkel is rendelkezik.

Város a városban.

                A bazár bejáratai fémdetektorral vannak ellátva. Az isztambuli terrortámadások óta a város vezetősége nagyon nagy hangsúlyt fektet a közbiztonságra. Odabent nagy a nyüzsgés, az utcák mindkét oldalán üzlethelyiségek sorakoznak, és folyamatosan elágazások zavarják össze a látogatókat.  Az utcák elrendezése négyzethálós, így ha jól tájékozódunk, nem olyan könnyű eltévedni. A hallottak alapján rengeteget vesztett eredeti fényéből, a hely varázsa mégis elnyerne tetszésünket. A bazárban tényleg minden kapható: ruhaneműk, lábbelik, dísztárgyak, török lámpák, vízipipák, édességek és ékszerek. Régiséget ne vásároljuk, nem lehet kivinni az országból!

                Már régóta szerettem volna egy selyemsálat, és úgy éreztem, hogy itt és most jött el az ideje. Azonban Isztambulban van egy alapszabály: alkudni kötelező. És nemcsak hogy kötelező, megszegni illetlenség. Sajnálatos módon az alkudozási vénám már magzati korban elmeszesedhetett, amatőr vagyok a végtelenségig. Ennek ellenére megálltunk egy sálakat kínáló standnál. Egy fiatal srác volt az eladó, aki rögtön beinvitált és egyből elkezdődött az ismerkedés és persze az alkudozás. A törökök nagyon barátságosak és elképesztően jó kereskedők. Nyilván semmi esélyem nem volt. Már az első kérdéssel megzavart. Eredeti vagy hamis selyemsálat keresek? Na, tessék! Persze, hogy eredetit! Aztán közölt velem egy irdatlan nagy összeget. Utána megnyugtatott, hogy ez csak kezdeti ár, lesz ez még kevesebb is. Bíztatott. Nekik ez csak könnyed játék és annak ellenére, hogy több mint felére alkudtuk a sálat, bizonyára a háromszoros árát is megfizettük. De legalább élveztük!

                 Az Egyiptomi Bazár tulajdonképpen a fűszerbazár és azért nevezték el régen egyiptominak, mert az itt árusított fűszerek zöme Egyiptomból származott. A külső részen a boltok asztalai roskadásig voltak fűszerekkel, aszalt gyümölcsökkel, szárított húsokkal és illatos sajtféleségekkel.

A zárt rész inkább fűszerekben, édességekben, teákban és kávékban bővelkedett.

Az épület nagyon szépen fel van újítva, már csak ezért is érdemes meglátogatni.

                A fűszerbazárban egy újabb érdekes élményben volt részünk: édességet vásároltunk. Beinvitáltak, körbevezettek, majd jött a kóstolgatás. A tenyerükön hordoztak. Teával kínáltak. A feleségem gránátalmást kért, én pedig gyömbéres-citromosat. Eközben fűszereket ízlelgettünk és különleges teakeverékek illatát szippanthattuk tüdőnkbe. A török vendégszeretet tényleg egyedülálló!

 o- o - o - O - o - o - o

                A következő és egyben befejező részben kiderül, hogy melyek a város legkülönlegesebb helyszínei. Mélységekbe szállunk alá, hogy onnan a magasba emelkedhessünk. Hatalmas oszlopok között, palotákon és mecseteken vezet át az utunk, hogy végül madártávlatból is feltérképezhessük a sokszínű Isztambult. Ha a világ egyetlen állam lenne, Isztambul lenne a fővárosa. Mondta egyszer Napóleon. Te is így gondolod? Tarts velem legközelebb is!