Brassó, a sziporkázó nagyváros

          Képzeljünk el egy óriási hangyabolyt, melyet egy többsávos körgyűrű fog körül. Számtalan kisebb utacska szalad ki belőle, és ugyanennyi csatlakozik hozzá, ha nem több. Egy soha meg nem álló, örökmozgó gépezet, akár egy jól működő organizmus.

          A körgyűrű alatt kialakított körforgalmak, mint szervezetünk ioncsatornái, az egyensúly fenntartásán szorgoskodnak az egyre nagyobb méreteket öltő, véget nem érő forgalomban. Egy ilyen csomóponton haladtunk át mi is, hogy a város ipari zónájából átléphessünk a belső körbe, egy felbuzdult város betondzsungelébe.

        B r  a  ss  ó 

                                    a sziporkázó nagyváros

          A város ipari negyede mára már hatalmas méreteket öltött és iszonyatos tempóban növekszik tovább. Az okosan megtervezett infrastruktúrájának köszönhetően irdatlan forgalma csaknem akadálytalanul hömpölyög a városon át. Már csak idő kérdése és felszállhatnak zsír új repülőterének első vasmadarai. Idegenforgalma pedig valóságosan virágzik az utóbbi időkben. A hegyekkel fölvértezett város az ország földrajzi középpontja. Az életszínvonal folyamatosan emelkedik, így nem véletlen, hogy a legújabb felmérések szerint, Erdély második legdrágább városa.

          Jegenyesorként emelkednek az utcák mentén a tömbházak, és ahogy egyre jobban behatolunk közéjük, annál jobban szippant vérkeringésébe a város is. Brassót erőteljes tervezettség jellemzi: széles sugárutak cikáznak át rajta, a jelzőlámpákat körforgalmak váltották fel, szépen kialakított lakónegyedek épülnek. A betonépületek sápadt ábrázatáról azonban még mindig visszatekint a múlt vaskalapos kommunizmusa. A forradalom számos halálos áldozattal nehezítette meg a város sokat tűrő lelkét. A szenvedés lemoshatatlan nyomait máig magán viseli a mártírváros.

          Azonban ahogy az emberi sejtre is igaz, ugyanúgy helytálló Brassóra is. A hely esszenciáját, gyökereit, a város magjában kell felkutatni. És csakugyan! A tömbházak lassan elmaradtak mögöttünk és régi, ám annál szebben felújított házak, kúriák és hivatali épületek fogadtak bennünket. Beléptünk Brassó sziporkázó óvárosába.

          Az óváros két jól elhatárolható köztér köré koncentrálódik: az egyik a Nicolae Titulescu park, melyet jellegzetes épületek szegélyeznek, a másik pedig a Tanácstér (Piața Sfatului), mely a középkori Brassó igazi malomkerekét testesítette meg, és képezi a mai napig is. Ezt a két teret és a köréjük csoportosuló házak tarka tengerét zárja közre turistacsalogató felvonójával a Cenk-hegy és a Fellegvár, hófehér várfalaival.

          Parkolni, ahogy mondják, Brassóban sem leányálom. Sajnos az utóbbi időkben a járművek száma látványosan megsokszorozódott, így a parkolás egyre gondterhesebb problémákat okoz országunk városaiban. Arról már ne is beszélve, hogy mennyire káros az egészségünkre. Önpusztító üzemmódba álltunk.

          A Nicolae Titulescu park egy igazi oxigéngyár a tér szüntelenül kavargó kálváriája közepén. Mondhatni a béke szigete, ahová alig törnek be a forgalom benzingőzős hangfoszlányai. A park világa igazán kellemes és gyerekbarát. Szökőkutak, színpompás virágok, sakktáblák és játszótér teszi még hangulatosabbá. Kimondottan nagy örömmel figyeltem, ahogy a fák lombjai alatt sakkoztak a nyugdíjasok. Nem szeretek sakkozni, de leszünk mi is ilyen nyugdíjasok? Talán.

           A park már magában is kellemes, apró kis örömeivel, ám a körülötte büszkélkedő épületek teszik kerek egésszé, mint például az 1906-os eklektikus Postapalota, az impozáns Igazságügyi Palota (1902), a 19-dik század végén emelt Városháza, valamint az 1939-ben épült Aro Palace Hotel, mely Brassó egyetlen ötcsillagos, kubista stílusú szállodája.

          Ám a tér igazi látványossága mégis csak az innen nyíló Kapu utca (str. Republicii), a középkori Brassó éltető ütőere, mely köldökzsinór módjára köti össze egyszer és mindenkorra a Nicolae Titulescu parkot a Tanácstérrel.  Ez az időtlen folyosó, mely az óváros főutcáját képezte, Erdély egyik legismertebb sétálóutcája. Már a 16. században a város legdrágább és legelőkelőbb utcájának számított és észak-keleti részét a kapu utcai kapu zárta le. Idővel az itt húzódó várfalat lebontották, töretlen népszerűségén azonban nem ejtett csorbát, jelenleg üzletek, szuveníres boltok, kocsmák, éttermek és kávézók hódították meg a szebbnél szebb épületeket. Itt zajlik a brassói fiatalok és a kíváncsi turisták társasági élete.

          Belecsöppenni ebbe a miliőbe és végig sétálni ezen a hangulatos sétálóutcán, felettébb egyedi élmény. Az utca általában turistákkal vagy pedig sétálgató városiakkal van tele, gyakran pantomimesek és utcazenészek emelik az amúgy is nívós színvonalat. Az előre kitalált útvonalak híve vagyok, ám mindenkinek azt ajánlom, ha teheti és képes eltekinteni az idő sodrásától és a tájékozódás berögzült kényszerétől, hogy adja át magát a városnak és hagyja, hogy az utcák vezessék útját, sokkal nagyobb élmény, egyedi tapasztalat. Tanuljunk meg tekeregni!

          A Kapu utca végén nyílik Brassó legismertebb része, a Tanácstér, az óváros vásártere. A teret színpompás épületek ölelik, közepén pedig a Tanácsház (Megyei Történelmi Múzeum) ikonikus épülete emelkedik. Tőszomszédságában egy szökőkút vize csempész egy kis párát a levegőbe, galambok megszámlálhatatlan serege ólálkodik itt nap, mint nap egy jó falat reményében.  A tér túlsó oldaláról a Fekete templom robosztus épülete kacsintgat ránk a Honterus-udvarból, az innenső, Búzasornak nevezett részén, pedig a főtéri ortodox templom emelkedik kupoláival a házak fölé.  A térről egyébként jól látható a 16-dik században emelt Fellegvár, melynek négy bástyája a négy égtáj felé mutat, valamint a Cenk-hegy, ahogy felvonója az óváros fölé kapaszkodik.

          A Cenk (Tâmpa, 955m) mindig is fontos szerepet töltött be az itt élők életében. Hajdanán a csúcsán pihent Brassovia vára, és védelmezte a hegy lábánál elterülő, tatárok támadásainak kitett aprócska városkát. A vár már réges régen leomlott, ám Brassó városa mind a mai napig fennmaradt. A Cenk oldalában most a város nevét hirdető hatalmas betűk pihennek és évente turisták sokasága látogatja meg a kilátót. Eszméletlen panorámával büszkélkedhet.

          A kilátó úgy gyalog, mint felvonóval megközelíthető, de a látvány kedvéért érdemes legalább egyszer kipróbálni a felvonót is. A panoráma egyszerűen gyönyörű. Abban az esetben, ha a felvonót választjuk, érdemes minél hamarabb, már a délelőtti órákban elindulni, nagyon népszerű, és megtörténhet, hogy órákat kell várni. Gyalogosan a kijelzett turistaösvényen lehet megközelíteni.

          A felvonó kikötőjétől, már csak egy rövidke séta választ el Brassó óriási betűitől. Ezen gigászok mögött kell elhaladnia annak, aki szeretné megismerni ezt az igazán különleges, lenyűgöző helyet. A kilátás magáért beszél. Lábunk előtt terül el egy egész város. Lebilincselő. Csak egy védelmező korlát választ el a kanyargó utcácskák szédítő mélységétől. Brassó óvárosa egyszerűen gyönyörű!

          A Cenk kilátója után, egy hatalmasat sétáltunk a hegy lábánál, a hatalmas lombkoronák alatt, majd visszakanyarodtunk a városba és elkalandoztunk a házak között. Sétánk során felkerestük a Katalin Kaput, melynek építése a 14-dik századra tekint vissza. A kapunak tévesen nevezett kaputorony igazából egy sokkal nagyobb komplexum része volt. Nem sokkal a Katalin Kapu mellett található egy másik, a Bolgárszegi Kapu, mely a járműforgalmat vezényeli karmester módjára az óváros hangszerein át. Azt itt szaladó utcát nevezik Árvaház utcának és rejti az óváros egyik különlegességét, a Bét Izrael zsinagógát. És ha már a közelben járunk, ne feledkezzünk meg a Zsinór utcáról sem, mely a Szarvas utcát köti össze az Árvaház utcával. Európa egyik legkeskenyebb utcájaként tartják számon. Hossza 83 méter, szélessége 1.11 - 1.35 méter között váltakozik.  Eredetileg a tűzoltók munkáját volt hivatott megkönnyíteni a két utca közötti átjárhatóság szempontjából, manapság utcaművészek ecsetvonásainak festőpalettáját képezi. Turisták sokasága keresi fel ittléte során.

          A város talán leglátogatottabb épülete mégis csak a Fekete templom. Igazi szimbólum és kihagyhatatlan program. A kelet európai gótika egyik legjelentősebb gyöngyszeme. Elmulasztani a Fekete templomot meglátogatását, annyit tesz, mintha a képviselőfánkból kispórolnánk a krémet. A Templom több szakaszban, 1383 és 1477 között épült. Kalandos utat járt be, számos támadás, tűzvész és földrengés, majd újjá építés és renoválás során nyerte el mai kinézetét. Nevét tévesen egy tűzvészhez kapcsolják, ám fekete falait a káros környezeti hatásoknak köszönheti.

          Kilépve a Honterus-udvarról, újra a Tanácstéren találtuk magunkat. Brassópojána felőli oldalon, a Fehér Torony bukkant ki a háztetők fölött. Brassóban minden épület egy újabb műemlék. Óvárosa, nemcsak egy város, kétségek nélkül kijelenthetem, hogy egy interaktív szabadtéri múzeum. Szépségétől eltelve sétáltunk át a téren, majd ahogy a Nap késő délutánba fordult, letelepedtünk egyik étterem teraszára és miközben a pincérre vártunk, azon elmélkedtünk a feleségemmel, hogy mi a város titka, mi teszi ennyire vonzóvá? Miért ennyire megunhatatlan úti cél?

          Rá jöttünk arra, hogy ez nem a teljes csomag, hogy a kalandok itt közel sem érnek véget, ez egy sokkal nagyobb univerzum, melyben a város szívét a környező látnivalókkal a történelem, a kultúra és emberek kötik össze láthatatlan és kifürkészhetetlen szálakon. Törcsvári vár, Barcarozsnyói vár, Szászhermány és Prázsmár erődtemplomai, a Bodzavámi bölényrezervátum, Brassópojána síparadicsoma és a Barcarozsnyói Őslénypark, csakhogy párat felsoroljak, melyek összekötik az emberi tevékenységek múltját és jelenét és szilárdan megalapozzák a jövő turizmusát. Ez Brassó lenyűgöző titka!