Brassó, a sziporkázó nagyváros
Képzeljünk el egy óriási hangyabolyt, melyet egy többsávos körgyűrű fog körül. Számtalan kisebb utacska szalad ki belőle, és ugyanennyi csatlakozik hozzá, ha nem több. Egy soha meg nem álló, örökmozgó gépezet, akár egy jól működő organizmus.
A körgyűrű alatt kialakított körforgalmak, mint szervezetünk ioncsatornái, az egyensúly fenntartásán szorgoskodnak az egyre nagyobb méreteket öltő, véget nem érő forgalomban. Egy ilyen csomóponton haladtunk át mi is, hogy a város ipari zónájából átléphessünk a belső körbe, egy felbuzdult város betondzsungelébe.
B r a ss ó
a sziporkázó nagyváros
A város ipari negyede mára már hatalmas
méreteket öltött és iszonyatos tempóban növekszik tovább. Az okosan
megtervezett infrastruktúrájának köszönhetően irdatlan forgalma csaknem
akadálytalanul hömpölyög a városon át. Már csak idő kérdése és felszállhatnak
zsír új repülőterének első vasmadarai. Idegenforgalma pedig valóságosan
virágzik az utóbbi időkben. A hegyekkel fölvértezett város az ország földrajzi
középpontja. Az életszínvonal folyamatosan emelkedik, így nem véletlen, hogy a
legújabb felmérések szerint, Erdély második legdrágább városa.
Jegenyesorként emelkednek az utcák
mentén a tömbházak, és ahogy egyre jobban behatolunk közéjük, annál jobban szippant
vérkeringésébe a város is. Brassót erőteljes tervezettség jellemzi: széles
sugárutak cikáznak át rajta, a jelzőlámpákat körforgalmak váltották fel, szépen
kialakított lakónegyedek épülnek. A betonépületek sápadt ábrázatáról azonban még
mindig visszatekint a múlt vaskalapos kommunizmusa. A forradalom számos halálos
áldozattal nehezítette meg a város sokat tűrő lelkét. A szenvedés lemoshatatlan
nyomait máig magán viseli a mártírváros.
Azonban ahogy az emberi sejtre is
igaz, ugyanúgy helytálló Brassóra is. A hely esszenciáját, gyökereit, a város
magjában kell felkutatni. És csakugyan! A tömbházak lassan elmaradtak mögöttünk
és régi, ám annál szebben felújított házak, kúriák és hivatali épületek
fogadtak bennünket. Beléptünk Brassó sziporkázó óvárosába.
Az óváros két jól elhatárolható
köztér köré koncentrálódik: az egyik a Nicolae Titulescu park, melyet
jellegzetes épületek szegélyeznek, a másik pedig a Tanácstér (Piața Sfatului), mely a középkori Brassó igazi malomkerekét testesítette meg, és
képezi a mai napig is. Ezt a két teret és a köréjük csoportosuló házak tarka tengerét
zárja közre turistacsalogató felvonójával a Cenk-hegy és a Fellegvár, hófehér
várfalaival.
Parkolni, ahogy mondják, Brassóban sem
leányálom. Sajnos az utóbbi időkben a járművek száma látványosan
megsokszorozódott, így a parkolás egyre gondterhesebb problémákat okoz
országunk városaiban. Arról már ne is beszélve, hogy mennyire káros az
egészségünkre. Önpusztító üzemmódba álltunk.
A Nicolae Titulescu park egy igazi
oxigéngyár a tér szüntelenül kavargó kálváriája közepén. Mondhatni a béke
szigete, ahová alig törnek be a forgalom benzingőzős hangfoszlányai. A park
világa igazán kellemes és gyerekbarát. Szökőkutak, színpompás virágok,
sakktáblák és játszótér teszi még hangulatosabbá. Kimondottan nagy örömmel
figyeltem, ahogy a fák lombjai alatt sakkoztak a nyugdíjasok. Nem szeretek
sakkozni, de leszünk mi is ilyen nyugdíjasok? Talán.
A park már magában is kellemes, apró kis örömeivel, ám a körülötte büszkélkedő épületek teszik kerek egésszé, mint például az 1906-os eklektikus Postapalota, az impozáns Igazságügyi Palota (1902), a 19-dik század végén emelt Városháza, valamint az 1939-ben épült Aro Palace Hotel, mely Brassó egyetlen ötcsillagos, kubista stílusú szállodája.
Ám a tér igazi látványossága mégis
csak az innen nyíló Kapu utca (str. Republicii), a középkori Brassó éltető
ütőere, mely köldökzsinór módjára köti össze egyszer és mindenkorra a Nicolae
Titulescu parkot a Tanácstérrel. Ez az
időtlen folyosó, mely az óváros főutcáját képezte, Erdély egyik legismertebb
sétálóutcája. Már a 16. században a város legdrágább és legelőkelőbb utcájának
számított és észak-keleti részét a kapu utcai kapu zárta le. Idővel az itt
húzódó várfalat lebontották, töretlen népszerűségén azonban nem ejtett csorbát,
jelenleg üzletek, szuveníres boltok, kocsmák, éttermek és kávézók hódították
meg a szebbnél szebb épületeket. Itt zajlik a brassói fiatalok és a kíváncsi
turisták társasági élete.
Belecsöppenni ebbe a miliőbe és végig sétálni ezen a hangulatos sétálóutcán, felettébb egyedi élmény. Az utca általában turistákkal vagy pedig sétálgató városiakkal van tele, gyakran pantomimesek és utcazenészek emelik az amúgy is nívós színvonalat. Az előre kitalált útvonalak híve vagyok, ám mindenkinek azt ajánlom, ha teheti és képes eltekinteni az idő sodrásától és a tájékozódás berögzült kényszerétől, hogy adja át magát a városnak és hagyja, hogy az utcák vezessék útját, sokkal nagyobb élmény, egyedi tapasztalat. Tanuljunk meg tekeregni!
A Kapu utca végén nyílik Brassó legismertebb része, a Tanácstér, az óváros vásártere. A teret színpompás épületek ölelik, közepén pedig a Tanácsház (Megyei Történelmi Múzeum) ikonikus épülete emelkedik. Tőszomszédságában egy szökőkút vize csempész egy kis párát a levegőbe, galambok megszámlálhatatlan serege ólálkodik itt nap, mint nap egy jó falat reményében. A tér túlsó oldaláról a Fekete templom robosztus épülete kacsintgat ránk a Honterus-udvarból, az innenső, Búzasornak nevezett részén, pedig a főtéri ortodox templom emelkedik kupoláival a házak fölé. A térről egyébként jól látható a 16-dik században emelt Fellegvár, melynek négy bástyája a négy égtáj felé mutat, valamint a Cenk-hegy, ahogy felvonója az óváros fölé kapaszkodik.
A Cenk (Tâmpa, 955m) mindig is fontos szerepet töltött be az itt élők életében. Hajdanán a csúcsán pihent Brassovia vára, és védelmezte a hegy lábánál elterülő, tatárok támadásainak kitett aprócska városkát. A vár már réges régen leomlott, ám Brassó városa mind a mai napig fennmaradt. A Cenk oldalában most a város nevét hirdető hatalmas betűk pihennek és évente turisták sokasága látogatja meg a kilátót. Eszméletlen panorámával büszkélkedhet.
A kilátó úgy gyalog, mint felvonóval
megközelíthető, de a látvány kedvéért érdemes legalább egyszer kipróbálni a
felvonót is. A panoráma egyszerűen gyönyörű. Abban az esetben, ha a felvonót
választjuk, érdemes minél hamarabb, már a délelőtti órákban elindulni, nagyon
népszerű, és megtörténhet, hogy órákat kell várni. Gyalogosan a kijelzett
turistaösvényen lehet megközelíteni.
A felvonó kikötőjétől, már csak egy
rövidke séta választ el Brassó óriási betűitől. Ezen gigászok mögött kell
elhaladnia annak, aki szeretné megismerni ezt az igazán különleges, lenyűgöző
helyet. A kilátás magáért beszél. Lábunk előtt terül el egy egész város. Lebilincselő.
Csak egy védelmező korlát választ el a kanyargó utcácskák szédítő mélységétől. Brassó
óvárosa egyszerűen gyönyörű!
A Cenk kilátója után, egy hatalmasat
sétáltunk a hegy lábánál, a hatalmas lombkoronák alatt, majd visszakanyarodtunk
a városba és elkalandoztunk a házak között. Sétánk során felkerestük a Katalin
Kaput, melynek építése a 14-dik századra tekint vissza. A kapunak tévesen
nevezett kaputorony igazából egy sokkal nagyobb komplexum része volt. Nem
sokkal a Katalin Kapu mellett található egy másik, a Bolgárszegi Kapu, mely a
járműforgalmat vezényeli karmester módjára az óváros hangszerein át. Azt itt
szaladó utcát nevezik Árvaház utcának és rejti az óváros egyik különlegességét,
a Bét Izrael zsinagógát. És ha már a közelben járunk, ne feledkezzünk meg a
Zsinór utcáról sem, mely a Szarvas utcát köti össze az Árvaház utcával. Európa
egyik legkeskenyebb utcájaként tartják számon. Hossza 83 méter, szélessége 1.11
- 1.35 méter között váltakozik. Eredetileg
a tűzoltók munkáját volt hivatott megkönnyíteni a két utca közötti átjárhatóság
szempontjából, manapság utcaművészek ecsetvonásainak festőpalettáját képezi. Turisták
sokasága keresi fel ittléte során.
A város talán leglátogatottabb
épülete mégis csak a Fekete templom. Igazi szimbólum és kihagyhatatlan program.
A kelet európai gótika egyik legjelentősebb gyöngyszeme. Elmulasztani a Fekete templomot
meglátogatását, annyit tesz, mintha a képviselőfánkból kispórolnánk a krémet. A
Templom több szakaszban, 1383 és 1477 között épült. Kalandos utat járt be,
számos támadás, tűzvész és földrengés, majd újjá építés és renoválás során
nyerte el mai kinézetét. Nevét tévesen egy tűzvészhez kapcsolják, ám fekete
falait a káros környezeti hatásoknak köszönheti.
Kilépve a Honterus-udvarról, újra a
Tanácstéren találtuk magunkat. Brassópojána felőli oldalon, a Fehér Torony
bukkant ki a háztetők fölött. Brassóban minden épület egy újabb műemlék. Óvárosa,
nemcsak egy város, kétségek nélkül kijelenthetem, hogy egy interaktív
szabadtéri múzeum. Szépségétől eltelve sétáltunk át a téren, majd ahogy a Nap
késő délutánba fordult, letelepedtünk egyik étterem teraszára és miközben a
pincérre vártunk, azon elmélkedtünk a feleségemmel, hogy mi a város titka, mi
teszi ennyire vonzóvá? Miért ennyire megunhatatlan úti cél?
Rá jöttünk arra, hogy ez nem a teljes
csomag, hogy a kalandok itt közel sem érnek véget, ez egy sokkal nagyobb
univerzum, melyben a város szívét a környező látnivalókkal a történelem, a
kultúra és emberek kötik össze láthatatlan és kifürkészhetetlen szálakon. Törcsvári
vár, Barcarozsnyói vár, Szászhermány és Prázsmár erődtemplomai, a Bodzavámi
bölényrezervátum, Brassópojána síparadicsoma és a Barcarozsnyói Őslénypark,
csakhogy párat felsoroljak, melyek összekötik az emberi tevékenységek múltját
és jelenét és szilárdan megalapozzák a jövő turizmusát. Ez Brassó lenyűgöző
titka!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése