Az iszap útján: Bodzavásári iszapvulkánok

          Országunk kulturális kincseit szárba szökkent középkori városok, ostromokkal dacoló várak és pompás kastélyok szövik színessé és nem utolsó sorban kalandossá. Azonban az emberek karbonlábnyomain túl, Románia dombozata egy olyan különleges és változatos világot tár elénk, mellyel csak kevés ország szállhat versenybe. Vannak égbe nyúló hegycsúcsaink, melyeket hatalmas vagy olykor-olykor szűk völgyek szaggatnak fodrosra. A Kárpátok kanyarulatán túl azonban vannak sikságaink is, melyeket Európa egyik leghosszabb folyója, a Duna öleli körül, majd deltáján keresztül a Fekete-tengerbe ömlik. Igen, mert nekünk tengerpartunk is van. És ezek mellett igazi különlegességek is, mint akár a vulkanikus eredetű Szent Anna-tó, a természetes torlasztó Gyilkos-tó, vagy akár a Bodzavásári iszapvulkánok!


          Utunk a Siriu-tó mentén vezetett végig, néha egészen közel a tó vizéhez, máskor magasan a sziklás hegyoldalban. Tűzött a nap, nyár volt a javából. Akkor még csak képekről ismertem az iszapvulkánokat. És annak ellenére, hogy láttam ezeket a képeket, mégsem tudtam elképzelni, hogy milyenek is lehetnek valójában.




          Az iszapvulkánok tulajdonképpen nem igazi, a szó szoros értelmében vett vulkánok. Annál kicsivel különlegsebbek. A bodzavásári vulkánok tevékenységének következtében szerves anyagok bomlásából keletkező gázok törnek a felszínre és igazi kuriózumnak számítanak az országban. Ezek szénhidrogén-gázok, melyek a sótartalmú üledékes közetből törnek fel iszap formájában túlnyomás hatására.
          Magunk mögött hagyva a Siriu tavat, tovább haladtunk a tizes számú országúton (DN10), majd egészen közel Bodzavásárhoz, Sătuc-ban letértünk Berca felé. Innentől kezdve egy elhagyatott út vezetett tovább minket a természet keblein. Zöldelő, dimbes-dombos vidék ez, nem is látni mily kincseket rejt az ismeretlen. A kaland valahol itt kezdődik. Valahol egy aránylag jó minőségű kanyargós úton, ahol viszont éppen hogy csak elfér két autó egymás mellett. 
          Úgy tűnt, hogy talán az út a semmibe vezet, a Pâclele Mari rezervátumban nyoma sem volt a megszokott külvilági civilizációnak. Teljesen elhagyatott volt a vidék. A térségben egyébként még egy másik rezervátum is található, a Pâclele Mici, ahol csakugyan iszapvulkánok rejtőznek, az útviszonyok miatt azonban kevésbé ismert.
          Az út nemsokára kiszélesedett és néhány zöldcserepes háztető bukkant fel a távolban. Behajtottunk a parkolóba és az az érzésem támadt, mintha egy texasi kis elhagyatott, poros településre csöppentünk volna. Itt-ott parkolt még néhány autó, a távolban délibábként lebegett egy étterem egy-két turistával. A jegypénztárnál banális összegért váltottunk jegyet, majd ahogy átléptünk egy behajtani tilos táblát magán viselő sorompón, átléptünk egy másik világba. Mondhatni egy nem evilági, valami egészen extraterresztriális birodalomba.









          Az iszapvulkánok egy nagyobb domb tetején üldögélnek és folyamatosan bugyognak, ontják magukból a sarat, valamint a vele távozó gázokat. A táj egészen kietlen, igazi pusztaság, akár egy távoli bolygó lakhatatlan vidéke. Azonban a talajeróziónak köszönhetően bámulatos gyűrődések, különleges alakzatok jöttek létre az idők során. Ez teszi igazán különlegessé az iszapvulkánok birodalmát. Lenyűgöző!



















          Ezek a gyűrődések messze kanyargóznak, minduntalan örvénylenek, majd a távolban, ahol a határperemen találkoznak az erdők fáival, csodálatos egyensúlyba helyezik a tájat a kék ég alatt. Festői mestermunka.















          Miközben a parkoló fele sétáltunk, egy pillant erejéig felhők kúsztak át a nap égisze alatt. Gyorsan megváltozott a táj. Elkomorodott. Már nem volt színes. A napsütés és a száraz idő eszenciális feltételei a tökéletes élménynek. Esős időben bizonyára sárban úszik a táj, és egy praktikus gumicsizma válhat alapviseletté.
          Kifele a jegypénztárnál hűtőmágnest vásároltunk. Jól jön majd a gyűjteménybe. Mindig veszünk. Aztán letelepedtünk az étterem teraszán. Iszonyatosan finom, tradicionális Pleșcoi kolbászt készítenek!


-o-o-o-o-o-O-o-o-o-o-o-


          
          Legközelebb a barlangoké lesz a főszerep, melynek során földalatti mélységekben, határtalan sötétségben keressük országunk legszebb szentélyeit. Izgalom, kaland, de nem utolsó sorban rejtett oázisok, csodás kincsek várnak ránk barlangjaink gyomrában! Tarts velem legközelebb is! A legjobbakat!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy kirándulás, ami nagyon balul sült el

EPHESZOSZ, az ókori világ legnagyobb városa

Szeltersz