Pompeii: az eltemetett város
Időszámításunk szerinti első évszázad közepén egy pompás kikötőváros virágzott a Vesuvius és a Nápolyi-öböl végtelen vize között. Az évszázad végére azonban ennek a fejlett régiónak hűlt helye sem maradt, szó szerint eltűnt a föld színéről is. A vulkánkitörés mindössze pár nap alatt tette a talajjal egyenlővé az útjában lévő városokat. Mondhatni ez volt az utóbbi két évezred legnagyobb természeti katasztrófája. A városok nemcsak a Nápolyi-öbölből, de még az emlékezetből is kitörlődtek, végérvényesen a feledés homályába vésztek. Aztán egy nap, 1748-ban, újra a középpontba kerültek. Több város romjaira is rátaláltak. Közüllük mégis Pompeii a leghíresebb. Képzeljünk el egy várost, melynek minden apró köve mesélni tudna, elképesztő felfedezés. Mintha kapszulába zátak volna egy kétezer éves birodalmat. Ez Olaszország leglátogatottabb régészeti lelőhelye. Pompeii, az eltemetett város története!
Stazione di Napoli Centrale. Garibaldi tér. Újabb nápolyi reggel. Eszméletlen a forgalom a vonatállomáson. Sziporkázik. Mi is sietünk, de az épület előtti úton, szó szerint életveszélyes az átkelés. A Vezúv-ra tartunk. Ám előtte a Circumvesuviana-t kell megtalálni.
A Circumvesuviana tulajdonképpen egy vonatjáratot takar, mely Nápolyt köti össze Sorrentoval. A vonat a Nápolyi-öböl ívét követve járja be a Vezúv lábánál elterülő városokat egészen Sorrentoig és onnan vissza. Ezen az útvonalon juthatunk el a Vezúvra, Herculáneumba és Pompeibe is. Nagyon hasznos, főleg a turisták számára. ArteCard Capania-val teljesen ingyenes ( teljes árban 2.8 euro), amit előzetes online megrendelés után ki is lehet váltani a vonatállomáson. Ami nagyon fontos, hogy a vonatot ne a nagy állomáson keressük. Technikailag ott van, csak nem látszik. Mondhatni az alagsorból indul és ott kell jegyet is rá váltani. Úgyhogy érdemes időben elindulni, mert megtalálni sem megy egyből és általában nagy a tumultus odalenn. Felszálláskor pedig jobb szemfülesnek lenni és minél hamarább helyet találni, ugyanis elég sokáig kell utazni és a tömegben álldogálva nem egy nagy élmény. Ez főleg akkor hasznos, ha bőröndökkel utazunk.
A Vezúvra két útvonalon is fel lehet jutni. Le lehet szállni az Ercolano Scavi megállóban, ahol Herculáneum romvárosa látható és innen felmenni a kráterhez, vagy pedig egy sokkal távolabbi megállónál, a Pompeii Scaviból, ahová mi is tartunk. Tehát úticélunk a Vezúv és a visszaúton Pompeii fantasztikus városa. Érdemes kora reggel nekivágni, hisz egy egész napos programról beszélünk és ha a Vezúv nem is vesz fel olyan túl sok időt, Pompeiben több órát is simán el lehet tölteni. Amig pedig oda érünk, hadd irjak le pár igazán érdekes tudnivalót.
Madártávlatból szemlélve a tűzhányót, amiben a repülőből volt részünk érkezéskor, van benne valami félelmetes. Az a hatalmas hegy, ahogy az ég fele tornyosul, magávalragadó. Ennel ellenére, a Vezúv jelenelegi magassága megis csak 1281 méter, ami nem mondható egy túl magas hegynek. Ám nem mindig volt ez így. A Vezúv kétezer évvel ezelőtt egyáltalán nem így festett. Jóval magassabb volt és úgy nézett ki, mint egy átlagos hegy, azaz Pompeii lakosai sem gondolták, hogy ez az irdatlan hegy, mely a városuk fölé emelkedik valójában egy tűzhányó és rövid időn belül az emberi történelem legnagyobb katasztrófáját fogja beteljesíteni. És ha azt gondolnánk, hogy a veszély elmúlt, akkor nagyot tévedünk.
A Vezúv a mai napig aktív és a közvetlen környezetében 3 millió emberéletet veszélyeztet. Ami pedig még ennél is hátborzongatóbb, hogy nem a Vezúv az egyetlen vulkán a közelben, ugyanis egész Nápoly és a környező városok is egy minduntalan ketyegő bombán csücsülnek. A Nápolyi-öböl körívje igazából egy vízalatti kráter peremét testesíti meg. Kutatások szerint rendkívülien aktív régió és még okozhat problémát a közeljövőben. Ezt bizonyítsák számtalan elpusztult város maradványai is, többek között Pompeii, Herculáneum, Stabiae, Oplontis és nem utolsó sorban a vízalatti város, Baiae, mely bár nem a Vezúv kitörésének áldozata, ám a földfelszín folyamatos pulzálása, emelkedése és sülyedése a város víz alá kerülését okozta.
Pompeii Scavi tulajdonképpen a jelenkori Pompeii városában található és innen már csak párszáz métret kell megtenni, mondhatni karnyújtásnyira van a Pompeii romvárosának felső bejárata. Mi azonban először a Vezúvra mentünk és itt több választási lehetőségünk is adódott. Ahogy leszálltunk a vonatról, rögtön az állomáson elolvashatjuk a kifüggesztett táblákon az autóbuszok menetrendjét. Vannak a helyi buszok, melyek nagyobb időközönként járnak és vannak egyébb társaságok, melyek különböző árakért visznek fel a Vezúvra. A helyi EAV busz (3.2 euro) a legolcsóbb, viszont nekünk úgy tűnt, hogy turisztikai társasággal mégis jobb utazni (10 euro), mert gyakran járnak és nekünk nagyon fontos volt az, hogy ne ragadjunk túl sokáig a tűzhányón. A Vezúvra feljutni és vissza érni Pompeiibe minimum három órát vesz ígénybe. A Vezúv kráterperemén barangolni körülbelül másfél óránk van és ha úgy vesszük ez nem olyan sok idő, mert az autóbuszok magától érthető módon nem a kráter közvetlen közelében állnak meg, hanem jóval alacsonyabban egy erre kijelölt parkolóban. Szóval innen gyalog kellett kimásznunk a kráterhez, ami sietősen is legalább 20 perces manőver. Persze ekközben még jegyet is kell vásárolnunk (10 euro).
A kráter peremét félkörívben lehet bejárni, itt viszont turista ösvény van, nem nehéz közlekedni. A látvány fantasztikus, bal oldalt van az enyhén füstölgő kráter, jobb oldalt pedig a csodálatos kilátástban gyönyörködhetünk, látható egész Nápoly és természetesen a Nápolyi-öböl, tiszta időben pedig az öböl szigetei is. A Gran Cono, vagyis a Nagy Kúp, elképesztő színkavalkádban játszik, korom feketétől rozsdabarnáig és azon túl sárgásfehérbe is átmegy. Látva azt a hatalmas krátert, elég nehéz elképzelni, hogy kétezer évvel ezelőtt itt még egy hegycsúcs magasodott.
Időszámításunk szerinti 70-es évek végén senki nem gondolta volna, hogy az emberi történelem legdrámaibb katasztrófája fog bekövetkezni. Bár a kitörést több ízben is előrejelezték az egyre intenzívebb földrengések, Pompeii lakosainak fogalmuk sem volt arról, hogy a Vezúv tulajdonképpen nem egy hegy, hanem egy tűzhányó és éppen kitörésre készül. A Vezúv 79 augusztus 24-dikén iszonyatos erővel kitört és elhozta Pompeii lakosai számára az ítéletnapot. A hegy kúpja valósággal szétrobbant és ha a becslésekben hinni lehet, 30-35 km magasra lőtte fel a hegy darabjait, órákon át tartó kőesőt zúdítva Pompeii mit sem sejtő városára. Elképesztő terror uralkodhatott. Elképzelni is nehéz lehet, hogy mi mehetett azon a végzetes napon végbe Pompeii utcáin. Ami még ennél is hátborzongatóbb, hogy tudjuk a pontos időpontot és olyan aprólékos részletek kerültek napvilágra az ásatások során, melyek elképesztően reális és hű képet festenek le Pompeii világáról. A tengeren hajózó szemtanúk, Plinius és fia írásaiból tudunk meg hihetetlen részleteket, melyek mozaikjaiból szemünk előtt elevenedik meg egy város iszonyatos pusztulása.
A kráter körül sétálva, igen nehéz elhinni, hogy egykor örjöngő tűzhányóként pusztította el lábainál heverő városait. Bár ereget némi füstöt, most még nyugodt. Ugyanakkor a múlt bármikor megismételheti önmagát és akkor már csak egy kérdés marad hátra, lesz rá idő elég, hogy kimenekítsenek 3 millió városlakót?
Amint ereszkedtünk le a hegyről, esőfelhők gyülekeztek, majd nemsokára eleredt az eső. A hegy világa pillanatok alatt változott meg és már csak ez is borzongató volt. Szerencsére nem kellett sokat várni a buszra és lefele kanyargózva a szerpentinen, elég hamar vissza is értünk a Pompeii Scaviba, innen pedig már csak alig 50 méter távolságra volt Pompeii óvárosának felső kapuja, a Porta Marina Superiore.
A városnak több bejárata is van, viszont mi előzetesen megvettük online a jegyeket (32 euro), így a felső kapunál kellett jelentkeznünk. Mi online vettünk jegyet, de igazából nem feltétlen szükséges, ugyanis akkor időhöz vagy kötve, tény hogy lehet változtatni a napot, ha rossz az idő, de akkor az bele szólhat egyébb tervekbe. Rossz idő esetén pedig kellemetlen lehet a dolog. És ne feledd, az ArteCard Campania Pompeii eltemetett szellemvérosában is érvényes! Egyébbként már a vonatállomáson be lehet fizetni idegenvezetésre vagy pedig audio guide is bérelhető. Az idegenvezetés abból a szempontból jó, hogy a lényegesebb dolgokra reflektálnak, viszont időben túl kötött és nem nagyon lehet tetszés szerint bámészkodni. Ezzel ellentétben az audio guide rengeteg információt közöl és akkor hallgatod meg, amikor éppen akarod, továbbá nem kell sietni, nem kell tartani a lépést, mindenre van idő és saját tempóban haladhatsz. Mi az audio guide (5 euro) mellett döntöttünk, majd teljes eszköztárral felszerelkezve elindultunk Pompeii útvesztőjében.
A város hatalmas. Óriási. Nem is tudom, hogy hogyan lehetne kellő képpen szavakba önteni, és kifejezni, hogy valójában egy komplex városról van szó, ahol több ezer ember élt és egyik napról a másikra eltűnt a föld színéről is. Olaszország leglátogatottabb régészeti lelőhelyéről beszélünk, mely a legteljesebb mintaképe az ókori Római Birodalom világának ( nem sokkal a katasztrófa előtt került a Római Birodalom fennhatósága alá, sok római ide is járt szórakozni, ugyanis üdülővárosként szolgált a távolról érkezőknek). Eszméletlen épségében, részleteiben és pompájában maradt fenn. Igazából nem is lehet elmagyarázni. Amit szemmel láthat az ember, annak nyomába sem érnek a szavak.
A kitörést megelőző napokban, a Vezúv már több ízben is jelezte, hogy valami készülődik. Kisebb-nagyobb földrengések rázták meg a várost. Ez azonban nem tűnt elég figyelmeztetésnek, valószínűleg azért, mert az ókori Pompeii életében megszokott dolog volt, hogy néha megremeg a föld. A másik dolog, amiért nem szenteltek nagyobb figyelmet a vészjósló jeleknek, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a Vezúv tulajdonképpen egy tűzhányó, és ebből kiindulva azzal sem voltak tisztában, hogy mivel jár, ha kitőr.
A katasztrófa 79 augusztus 24-dikén kezdődött erőteljes kitörésekkel. Ez volt az első fázis, melynek következtében valósággal lerepült a hegy teteje és kialakult a mostani kráter. Órákon keresztül korbácsolta kőeső Pompeii halálra dermedt lakóit. Sok ember menekülés közben lelte halálát, másokat pedig otthonukban ért a zápor, ahol rájuk szakadt a tető. A második fázisban alakult ki a kitörési oszlop mely gázokból, hamuból és piroklasztokból (olvadt vulkáni kőzet) állt és becslések szerint akár 35 km magasságot is elérte az oszlop. A lávatenger nem érte el a várost, ám a lerakódó hamu réteg alatt házak roppantak össze. Az ég teljesen elsötétült. Minden bizonnyal a pompeiiek azt hitték, hogy eljött a világvége. A harmadik fázis 25-dikén délután kezdődött és tette fel végérvényesen az i-re a pontot. Újabb kitörési oszlop alakult ki, és amikor ez az oszlop összeomlott saját súlya alatt, eszméletlen piroklasztikus ár sodort végig a városon. Itt már nem volt menekvés. A piroklasztikus ár hőmérséklete elérhette az akár 400 celsiust is, sebessége pedig a 100 km/h-t. Valósággal elégtek az emberek. Eljött a vég.
A teljes pusztulásban egyébb is közrejátszott. Ami megmentette Nápolyt, az hozzájárult Pompeii pusztulásához. És ez a szél mozgása volt. A hamu nem érintette Nápolyt, Pompeiit viszont telibe találta. A hatalmas robbanástól a tenger visszahúzódott és szökőárat hozott létre, valamint megemelkedett a partszakasz és jelenleg Herculáneum kikötője 500 méterrel van lennebb eredeti helyétől. Ez volt az emberi történelem legnagyobb természeti katasztrófája.
A "vihar" elültével, majdnem 1700 évig merült feledésbe Pompei városa. Legelőször földművesek bukkantak épületmaradványokra a 17-dik században, amikor megszerették volna munkálni a földet, ám nem fordítottak túl nagy hangsúlyt a dologra. Aztán egy kicsivel később 1748-ban régészek kezdték el feltárni Pompeii elveszett városát, valamint a közelben lévő Herculáneumot. A régészek érdekes üregekre lettek figyelmesek a feltárások során és egy manapság vitatott technikát alkalmazva, létre hozták a ma látható emberalakokat. Az üregek eredetileg holtesteket tartalmaztak, ám a nagy hőmérséklet hatására teljesen elégtek, néhány csont kivételével, az üregek azonban megmaradtak, melyeket a kutatók gipsszel töltöttek fel, így hű képet kaphatunk arról, hogy kit milyen testtartásban ért a halál, de ami még ennél is fontosabb, hogy a megmaradt csontok nyomán következtetni lehet a gipszfigurák nemére és életkorára is. A látvány borzalmas, hisz nemcsak felnőtt emberek, hanem gyerekek, csecsemők és állatok gipsz mását is láthatjuk a romvárosban.
A helyzet drámaiságát már csak a fennmaradt számadat, iromány és szemtanúk (Plinius és fia) vallomása tetézi. Több mint 1000 holttestet találtak Pompeii területén, de ezek száma még nőhet, hiszen a város egy része még mindig feltáratlan. A vulkáni hamu olyan jól konzerválta a várost, hogy a régészek annyira pontos információkat tudnak a városról, mintha csak egy számítógépes adatbázisból olvasták volna ki. Nevek, melyekhez arcok köthetők, az arcokhoz házak és személyes tulajdonaik, házikedvenceik, öltözetük, egyszóval minden. Egyes esetekben arra is fény derült, hogy a kitörés előestéjén, éppen mit fogyasztottak utolsó vacsorájukon a városlakok. Ezért is ennyire drámai Pompeii története, hisz tudunk azonosulni ezekkel az elkárhozott lelkekkel. Megfogható közelségben vannak, valósággal érezni a jelenlétüket.
A Porta Marina Superiore-n áthaladva csakhamar a város főterére érünk, mely Pompeii szívét képezte. Egy jókora tér, melynek közepén állt Jupiter temploma, háttérben a Vezúvval, jobb oldalt a nyüzsggő halpiac és gabonaraktár, baloldalt az építés alatt álló Apollo templom, mellette egy óriási bazilika, valamint egyébb közigazgatési épületek fogták közre a város szívét, mely gazdasági, kereskedelmi és kultúrális magját képezte.
A fenti képen az egyik főutca látható, mely a város főterére vezet. Az alsó képen a bazilika maradványai láthatóak.
Az oszlopsor mögül betekintést nyerhetünk a város szívébe.
A főteret eredeti állapotában oszlopsoros épületek fogták közre. Képzeljünk el hatalmas masszív épületeket, melyek valósággal egy közös, belső udvart alakítottak ki.
Az alsó képen Apollo templomának romjai láthatóak. A templom soha nem készült el, még építés alatt állt, amikor a katasztrófa bekövetkezett.
Az felső képen, jobb oldalt látható a halpiac és gabonaraktár épülete. Az alsó képen ennek beltere látható. Jobb oldalt történt a gabona raktározása, balfelől pedig halat pucoltak és árusítottak is. Az épület végében egy oltárszerű emelvény látható, itt mutattak be a termésből áldozatot az isteneknek.
Az alábbi képen Pompeii egyik főutcaja látszik, mely a város különböző negyedeibe enged betekintést.
A régészeti leletek alapján, Pompeii egy igazán fejlett és mondhati igen kifinomult ízléssel rendelkező város lehetett. Egy pompás, folyton megújuló, állandó virágzásban lévő város. Fényének teljében, a nap delében lehetett utolsó óráján. Állításaimra mi sem lenne nagyobb bizonyíték, mint a fejlett vízellátás, vízelvezetés, rendezett várostervezés, a kialakított terek, parkok, belső udvarok, paloták, templomok, közigazgatási épületek, színházak és a küzdősportok rettenetes arénája.
Pompeii elit rétegét ígényes és gazdag emberek alkották, bámulatos lakóházakat, palotákat építettek és hagytak maguk után, szerették a szépet és jócskán áldoztak is rá. Hihetetlen épségben megmaradt mozaikpadlók, freskók, kutak, szökőkutak, szobrocskák tárultak szemeink elé.
De ami ennél sokkal érdekesebb és talán hátborzongató is, hogy nemcsak földi javaikat hagyták hátra nekünk Pompeii lakosai, régészeknek köszönhetően itt hagyták nekünk emberi mivoltukat is. S bár csak arnyékaik önmaguknak, életük utolsó másodperceiben megörökítve, de ők azok, a város igazi lakói.
Ezek az emberalakok nem szobrok, hús-vér emberek voltak egykor. Némelyiknek arcvonásai is látszanak. Kegyetlen halál lehetett.
A felső képen egy kisgyerek, mely élete hajnalán esett áldozatul a borzasztó tragédiának. Az alsón egy hátán kicsavarodva fetrengő kutya alakja bontakozik ki.
A városban élénk kereskedelem bonyolodhatott le nap, mint nap, hiszen megszámlálhatatlan mennyiségben kerültek elő amphórák és egyébb más tárolóedények is. A főtéren, mely az üzleti és piaci ügyek lebonyolításának szíve lehetett, egy fajta mérő asztalt is meg lehet csodálni.
Az alsó képen nagyon szépen látható is ez a kőből készült mérőműszer, mely bemélyedéseket tartalmaz növekvő sorrendben. Tehát űrmértékről van szó. Ezek úgymond standardizált mennyiségek lehetettek, melyre biztos elnevezést is használtak. Itt és ezek segítségével mérhették ki például a gabonát vagy bármi egyebet, ami éppen eladó volt a piacon.
Pompeii utcáin sétálva egy érdekes, ismétlődő építészeti motívumra, alakzatra lehet felfigyelni. És az nem más, mint a modern, pultos gyorsétkezdék ókori változata. Az alsó képeken azonnal látható is, hogy miről beszélek, de azelőtt még hadd említsem meg, hogy miért is olyan izgalmas ez. Nápoly utcáin, főleg a főutcák gyorsátkezdéi majdhogynem ugyanezt a formát követik. Mondhatni mi sem változott 2000 év alatt. Nápoly városa ebből a szempontból briliáns ékköve a történelemnek, ahol a múlt a jelenben és a jelen a múltban él.
Tulajdonképpen ezekről a pultszerű kőépítményekről van szó, melyek közepén a mérőasztalhoz hasonló bemélyedések vannak, ezek azonban nem mértek semmit, hanem a különböző ételeket tárolták és innen szolgálták fel, akár egy ókori kantin. Természetesen nehéz a jelen gyorsétkezdéivel összevetni, de ha van egy kevés képzelőerőnk, akkor máris látjuk, hogy a jelenben erre a pult részre épül sok esetben rá az üvegfal, mely mögött éppen a gyrost vagy a shaormát készítik.
Az alsó kép igazán különleges. Nem is lehet bemenni, megközelíteni, csak üvegfalon át lehet megcsodálni. Ez egy pillanatkép a múltból. Az ásatások után, soha semmi innen nem volt elmozdítva, a tárolóedények változatlan helyükön pihennek hamuba süppedve a vulkánkitörés óta.
Az étkezés mellett a vízellátást is megoldották Pompeii lakosai. Barangolva főutcáin, lépten nyomon kutakba ütközünk, melyek az út szélén helyezkednek el.
Ilyen és ehhez hasonló kutak találhatóak tehát a városban, kád alakjuk van és érdekes módon mindig egy emberalak szájából folyt eredetileg a víz. A kád innenső peremét látható, hogy a túlfolyóval is ellátták. Ami nagyon izgalmas és egyben a város lakóinak kezenyomát is szemlélteti, az nem más, mint az emberalak két oldalán látható bemélyedés a kád szélén. Az emberek ott támaszkodtak meg amikor ittak, vagy éppen vizet merítettek. A kő lekopott, kimállott a hosszú évek használata során.
Amint már említettek, mozaik padlók és freskók ékes mintapéldányai maradtak fenn az utókor számára és egyben tanúbizonyságául szolgálnak annak, hogy mennyire is elkötelezett imádói voltak a képzőművészeti alkotásoknak Pompeii városában. Íme néhány eredeti állapotában és helyén fennmaradt alkotás. (Egyébbként a Nápolyi Archeológiai Múzeumban számtalan restaurált mozaikot és freskót lehet megcsodálni.)
Eszméletlen, hogy ezek eredeti állapotukban, ilyen épen maradtak fenn. Csodálatosan kidolgozott, részletes alkotásokat láthatunk. Legtöbb a "mozaikok termére" keresztelt épületrészben látható.
Némely ház bejáratában kutyát ábrázoló mozaikpadló látható, valószínűleg azért, hogy figyelmeztesse a betolakodót, hogy kutya van a háznál.
Számos freskó is nagyon szépen konzerválódott a hamu alatt, így most turisták ezrei csodálhatja meg, hogyan is nézhetettek ki az ókori város falfestményei. Véleményem szerint, igazán színes, barátságos és felettébb tetszetős lakások lehettek. Nemcsak pillanatképeket elevenítettek meg, hanem történeteket is meséltek el rajtuk, továbbá kerültek elő portrék, melyektről valós személyek néznek vissza ránk. Mennyire hihetetlen, közel 2000 évvel ezelőtt valaki elhatározta, hogy szeretne portrét festetni magáról és most ennyi évvel később egy egész világ a csodájára jár. A múlt és a jelen szemtől szembe kommunikál.
Amint már említettem, nagy hangsúlyt fektettek a belső udvarok esztétikájára. A udvarokat szépen nyírt fák és bokrok, oszlopsorok, szökőkutak és természetesen a tehetősek udvarán medence is volt. Pompeiiben a képzelet és a kényelem nem ismert határokat. Elviekben olyan udvari étkezők is voltak, hogy az urak és úrnők egy kisebb medencét ültek körül, majd jött a szolga és vizen tálalta a finomabbnál finomabb étkeket. Tálcán, a víz felszínén juttak el gazdáikhoz a felszolgált finomságok.
Belső udvarok ékes példájaként szolgál a fenti. Méreteiben nem túl nagy, de csodás oszlopsorral büszkélkedik és gyöngyszemeként az udvar végében látható kis tetővel ellátott építmény szolgált, mely egészen közelről a következő képen látható.
Mennyire is gyönyörű ez a kis szökőkút, kis szoborral a közepén. Hihetetlen, hogy milyen bőséges színkompozíciót használtak a mozaiknál. Színkavalkádban úszik.
Egy másik csodás épület a következő lehetett, mely már főbejáratával és az előtérben fogadó kis medencéjével, valamint a középen elhelyezkedő szobrocskájával elkápráztatott. Hatalmas belső udvarral rendelkezett, oszlopai a mai napig látszanak és két hihetetlenül részletes mozaik is látható, az egyik egy térmozaik, a masik pedig egy csatajelenetet elevenít meg.
A rómaiakhoz hasonlóan, Pompeii lakosai igazi kéjencek voltak, jellemző volt rájuk a dőzsölés, a kéjelgés, nagy hangsúlyt fektettek a testi vágyak kielégítésére, egyszóval igazi hedonizmusban éltek. Minden lehetséges módon áldoztak a kényelemnek, a vágyaiknak és az izgalmak felkorbácsolásának. A kényelem és tisztálkodás kielégítésére csodálatos közfürdőket építettek, valamint sexuális vágyaik kiteljesülésére bordélyházakat alakítottak ki a város több részében is.
Annak ellenére, hogy az erotika szerves része volt a város hétköznapjainak, a publikus fürdők mégis két részre voltak osztva. Külön voltak a férfiak, és külön a nők. Közfürdő volt, de mégsem teljesen a mai wellness hangulatát sugallta. Egyrészt azért mert ezek a létesítmények tisztálkodásra voltak kitalálva és nem feltétlenül élményfürdőzésre, másrészt ezekben a fürdőkben többé kevésbbé meztelenül fürödtek, ami már valószínűleg nem fért bele abba, hogy nők és férfiak egyazon helyen tisztálkodjanak.
A wellnessel kapcsolatosan azonban mégis ellent kell mondjak önmagamnak, hiszen annak ellenére, hogy tényleg a tisztálkodás helye volt az ókorban, ugyanakor az emberek azért is jártak ide, hogy szórakozzanak, beszélgessenek és hogy lazítsanak, tehát mondhatjuk úgy, hogy ezek a római fürdők voltak a mai wellnessközpontok szülőatyjai.
A fürdők felépítése a következő volt. Először is volt egy tágas belső udvara, ahol egy nagy úszómedence foglalt helyet, ez a látvány fogadta a vendégeket. Az oszlopsoron túl volt a medence, az épület falai pedig csodásan díszítettek voltak.
Az alsó képen látható szemben a főbejárat és tulajdonképpen a mai tágas tér helyén volt az úszómedence. A bal oldalt látható oszlopsor alatt volt balra a női és jobbra a férfi fürdő elválasztott része.
A női és férfi fürdőrész tulajdonképpen hasonló felépítésű volt, egy előtér fogadta a vendégeket, mely az öltözködés helye volt, az ide látogatók itt vetköztek le, itt hagyhatták ruháikat és utána mehettek csak be fürdeni. A falakon látható kis mélyedések az öltözet és egyébb személyes javak tárolására szolgáltak. Ez a rész a női és a férfi részen is elég jó állapotban maradt fenn.
A kép kissé homályos (a fény kevés, és vakut nem lehet használni), de úgy gondolom a lényeg látható, a női öltözőben is nagyon jól megfigyelhetőek a tároló ablakok és padok, egy kisebb medence is megfigyelhető szemben a bal sarokban, lépcsős oldalával, valamint a szépen megmaradt csempepadló.
Az öltözőt szépen sorjában követte a frigidarium (a hideg vizes medence), a tepidarium (a meleg vizes medence), majd a calidarium ( forró vizes medence).
A hideg vizes medence a férfi részen maradt fenn jobban, látható az alsó képeken, hogy csodásan festett, köralakú, kupolás terem volt.
A meleg vizes termek medencéi természetesen meleg és forró vizet tartalmaztak. A terem fűtése nagyon érdekes módon volt megoldva. Előszor is dupla falú helyiségek voltak, ahová bemehetett a gőz, és ugyanígy a padló esetében is, a terem alját megemelték és gőzzel fűtötték. Ezek voltak egyben a mai szaunák elődjei is.
A két alsó kép a női fürdőben készült.
Homály homályt ér, de attól még jól látható, hogy ezek a helyiségek is milyen szépen kidolgozott falakkal rendelkeztek. A felső képen egy kisebb lábon álló medence is látható, valószínűleg szökőkút volt a közepén és minden bizonnyal díszként, valamint hűsítőként funkcionált.
Az alsó képen még szebben látszik a falazat, de ami még ennél is fontosabb, hogy nagyon jól látszik az, amiről az előbb írtam. Üregesek a falak, szabadon áramolhat a gőz.
Pompeii látogatása során természetesen mi is betévedtünk egy bordélyházba. Az ókori városban igazán hétköznapi és megszokott dolog volt örömlányokhoz járni. Szerves részét képezte a mindennapoknak. Az épületek falaira nagy előszeretettel, mindenki számára felismerhető és egyértelmű jelzést biggyesztettek ki, hogy lássák az arra járó férfiak, hogy bordélyház van a közelben. Ezek a szimbólumok általában egy fallust, azaz férfi nemiszervet ábrázoltak. Ugyanakkor nemcsak a bordélyházak jelölésére használták, a phallus a termékenységet is jelentette, mely önmagában egy igen pozitív szimboluma volt az ókornak.
Az alsó képen egy kőtáblába vésve jelezték, hogy bordélyház van a közelben.
Egyébbként, a görög termékenység istene, Priapus visszatérő szimbólum a városban, amint mérlegen méri méretes férfiasságát.
Pompeiiek életének többek között szerves részét képezte a művészet, az alkotási vágy, és természetesen a küzdősportok is, így nem véletlen, hogy két amfitheátrummal, két palaisztrával és egy hatalmas arénával is rendelkezett.
A két amfitheátrum közül egy kisebbel, mely az alsó képeken látható, valamint egy nagyobbal is rnedelkezett, mely egyszerre akár 3000 nézőt is befogadhatott. Az épületek kitűnő állapotban maradtak fenn.
A nagy színház méreteiben sokkal de sokkal látványosabb entitás. Elhelyezkedésileg a kis színház és a kis palaisztra között található.
Az épületbe a két alsó boltíves bejáraton, valamint legfelülről lehetett bejutni. A nézők félkörívben foglaltak helyet, szemben pedig a színpad állt, mely a színészek és kellékesek birodalma volt. A színpad mögötti tér már a kisebb palaistrumhoz tartozott, melyet legjobban egy iskolához lehetne hasonlítani. Itt tanították a gyerekeket, ugyanakkor a szó jelentése némiképp eltért a mai jelentésétől, nem csak szellemi oktatásra, hanem különböző küzdősportokra is megtanították őket, így a fizikai oktatás is szerves része volt a tanításnak.
Az alábbi két képen a kisebb palaistrum látható, mely tulajdonképpen egy belső udvart közre záró, oszlopsoros építmény volt.
Pompeii arénája hatalmas és ami ennél sokkal fontosabb, hogy elképesztő épségben maradt fenn. Tény, hogy át ment némi renováláson, de külső falai teljesen épek maradtak. Az aréna a gladiátorok színtere volt és igazán népszerű időtöltésnek számított a városban.
Az aréna közvetlen szomszédságában a nagy palaisztra foglal helyet, mely a küzdősportok iskolája volt, itt képezték ki harcra többek között a gladiátorokat is.
A város szélén a Necropolis, azaz a holtak városa foglalt helyet, érdekes kripták és emléképületek, emléktáblák láthatóak.
Amint sétáltunk visszafele Pompeii városán át a kijárat fele, kevésbbé zsúfolt utcákon haladtunk át, alig tűnt fel itt-ott egy-egy turista. Hihetetlen, hogy egykor ezeken az utcákon emberek jártak, lovaskocsik zakatoltak. Most pedig egy szellemváros, melyet bámészkodók sokasága csodál meg az év minden egyes napján. Mondhatni, újra benépesült.
Túránk végén erre az igazán jellengzetes pompeii utcára bukkantam, melyet már sokszor láttam képen, meg videón, de élőben akkor előszőr. Tipikus utcáknak számítanak szerte a városban, de itt nagyon jó az összhatás. két oldalt látható a járda, középen pedig az út a szekereknek. Azonban feltűnik a kép közepén három nagyobb kődarab. Ezeket a köveket azért rakták ide, hogy könnyed átkelést biztosítsanak az út egyik feléről a másikra. Egy fajta átjáró, de nem a mai értelemben. Itt igazából azt a célt szolgálta, hogy esőzések során összegyűlt áradásokon könnyebben átkelhessenek az úton. Továbbá a szennyvíz is itt folyt le. Ami érdekes viszont az, hogy a szekerek kerekének a helye is ki van hagyva, hogy azok zökkenőmentesen átkelhessenek és közlekedhessenek. A kép alján látható, hogy a kövek mennyire ki vannak koptatva, látszik a kerekek nyoma. A hatalmas kövekkel kirakot út csakugyan visszakaccsint a jelen Nápolyára. Ugyanis Nápoly óvárosa jelenleg is hasonló kövekkel van lerakva. Érdemes még megemlíteni, hogy Pompeii vízvezetékei is nagy fejlettségre utalnak, hiszen a rengeteg szökőkút és medence vízellátását is meg kellett oldják valahogy.
A város hatalmas, körülbelül négy, talán még több órát töltöttünk el a labirintusvárosban, és így sem tudtunk minden szegletébe eljutni. Továbbá a város egy része még mindig feltáratlan, eszméletlen látni, hogy a város peremén az épületek belógnak a föld alá, és egyértelműen látszik, hogy itt még nincs vége a városnak. Körülbelül 2 méter vagy talán még annél is vastagabb hamuréteg borítja a feltáratlan régiókat. Továbbá az sem volt utolsó élmény, amikor a távolban megpillantottuk a várost körbevevő Vezúv felőli falát, első alkalommal nem jutott át rajta a piroklasztikus ár, megmentette a várost, másodjára viszont át csapott a falakon és ekkor jött el Pompeii utolsó órája.
A Pompeii kalandtúránk ezennel véget ért, és mondhatom, hogy egy örök élmény volt a számomra. Egy jó tanács, hogy érdemes korán jönni és sokat maradni. A város óriási, csak éppen a lábunk bírja. Azért is érdemes korábban jönni, mert voltak olyan épületek, amelyeket csak bizonyos ideig lehet látogatni, így egy-két dolgokról mi is lemaradtunk. Bár számomra így is kétséges, hogy egy nap alatt fel lehet mindent térképezni.
Remélem sikerült mindenki számára, ha csak egy kicsit is, de értékelhetővé varázsolni a beszámolómat, nyújthattam némi betekintést, valamint élethű képet festhettem a város izgalmas világáról és persze nem utolsó sorban, hogy adhattam pár hasznavehető jótanácsot is...
Most búcsúzom, legközelebb pedig valami egészen mással készülök. A következő bejegyzésem Casertáról fog szólni, mely Nápolytól körülbelül negyven és egynéhány kilóméterre van. Itt található a térség ékköveként számon tartott és egyben a környék legnagyobb királyi palotája, melynek nagysága Versailles-el és a Szentpétervári palotával vetekszik. Bejárjuk a palotát, mengézzük a parkját, és felfedezzük a mellette elterülő angol kertet is. Tarts velem legközelebb is!
Stazione di Napoli Centrale. Garibaldi tér. Újabb nápolyi reggel. Eszméletlen a forgalom a vonatállomáson. Sziporkázik. Mi is sietünk, de az épület előtti úton, szó szerint életveszélyes az átkelés. A Vezúv-ra tartunk. Ám előtte a Circumvesuviana-t kell megtalálni.
A Circumvesuviana tulajdonképpen egy vonatjáratot takar, mely Nápolyt köti össze Sorrentoval. A vonat a Nápolyi-öböl ívét követve járja be a Vezúv lábánál elterülő városokat egészen Sorrentoig és onnan vissza. Ezen az útvonalon juthatunk el a Vezúvra, Herculáneumba és Pompeibe is. Nagyon hasznos, főleg a turisták számára. ArteCard Capania-val teljesen ingyenes ( teljes árban 2.8 euro), amit előzetes online megrendelés után ki is lehet váltani a vonatállomáson. Ami nagyon fontos, hogy a vonatot ne a nagy állomáson keressük. Technikailag ott van, csak nem látszik. Mondhatni az alagsorból indul és ott kell jegyet is rá váltani. Úgyhogy érdemes időben elindulni, mert megtalálni sem megy egyből és általában nagy a tumultus odalenn. Felszálláskor pedig jobb szemfülesnek lenni és minél hamarább helyet találni, ugyanis elég sokáig kell utazni és a tömegben álldogálva nem egy nagy élmény. Ez főleg akkor hasznos, ha bőröndökkel utazunk.
A Vezúvra két útvonalon is fel lehet jutni. Le lehet szállni az Ercolano Scavi megállóban, ahol Herculáneum romvárosa látható és innen felmenni a kráterhez, vagy pedig egy sokkal távolabbi megállónál, a Pompeii Scaviból, ahová mi is tartunk. Tehát úticélunk a Vezúv és a visszaúton Pompeii fantasztikus városa. Érdemes kora reggel nekivágni, hisz egy egész napos programról beszélünk és ha a Vezúv nem is vesz fel olyan túl sok időt, Pompeiben több órát is simán el lehet tölteni. Amig pedig oda érünk, hadd irjak le pár igazán érdekes tudnivalót.
Madártávlatból szemlélve a tűzhányót, amiben a repülőből volt részünk érkezéskor, van benne valami félelmetes. Az a hatalmas hegy, ahogy az ég fele tornyosul, magávalragadó. Ennel ellenére, a Vezúv jelenelegi magassága megis csak 1281 méter, ami nem mondható egy túl magas hegynek. Ám nem mindig volt ez így. A Vezúv kétezer évvel ezelőtt egyáltalán nem így festett. Jóval magassabb volt és úgy nézett ki, mint egy átlagos hegy, azaz Pompeii lakosai sem gondolták, hogy ez az irdatlan hegy, mely a városuk fölé emelkedik valójában egy tűzhányó és rövid időn belül az emberi történelem legnagyobb katasztrófáját fogja beteljesíteni. És ha azt gondolnánk, hogy a veszély elmúlt, akkor nagyot tévedünk.
A Vezúv a mai napig aktív és a közvetlen környezetében 3 millió emberéletet veszélyeztet. Ami pedig még ennél is hátborzongatóbb, hogy nem a Vezúv az egyetlen vulkán a közelben, ugyanis egész Nápoly és a környező városok is egy minduntalan ketyegő bombán csücsülnek. A Nápolyi-öböl körívje igazából egy vízalatti kráter peremét testesíti meg. Kutatások szerint rendkívülien aktív régió és még okozhat problémát a közeljövőben. Ezt bizonyítsák számtalan elpusztult város maradványai is, többek között Pompeii, Herculáneum, Stabiae, Oplontis és nem utolsó sorban a vízalatti város, Baiae, mely bár nem a Vezúv kitörésének áldozata, ám a földfelszín folyamatos pulzálása, emelkedése és sülyedése a város víz alá kerülését okozta.
Pompeii Scavi tulajdonképpen a jelenkori Pompeii városában található és innen már csak párszáz métret kell megtenni, mondhatni karnyújtásnyira van a Pompeii romvárosának felső bejárata. Mi azonban először a Vezúvra mentünk és itt több választási lehetőségünk is adódott. Ahogy leszálltunk a vonatról, rögtön az állomáson elolvashatjuk a kifüggesztett táblákon az autóbuszok menetrendjét. Vannak a helyi buszok, melyek nagyobb időközönként járnak és vannak egyébb társaságok, melyek különböző árakért visznek fel a Vezúvra. A helyi EAV busz (3.2 euro) a legolcsóbb, viszont nekünk úgy tűnt, hogy turisztikai társasággal mégis jobb utazni (10 euro), mert gyakran járnak és nekünk nagyon fontos volt az, hogy ne ragadjunk túl sokáig a tűzhányón. A Vezúvra feljutni és vissza érni Pompeiibe minimum három órát vesz ígénybe. A Vezúv kráterperemén barangolni körülbelül másfél óránk van és ha úgy vesszük ez nem olyan sok idő, mert az autóbuszok magától érthető módon nem a kráter közvetlen közelében állnak meg, hanem jóval alacsonyabban egy erre kijelölt parkolóban. Szóval innen gyalog kellett kimásznunk a kráterhez, ami sietősen is legalább 20 perces manőver. Persze ekközben még jegyet is kell vásárolnunk (10 euro).
Időszámításunk szerinti 70-es évek végén senki nem gondolta volna, hogy az emberi történelem legdrámaibb katasztrófája fog bekövetkezni. Bár a kitörést több ízben is előrejelezték az egyre intenzívebb földrengések, Pompeii lakosainak fogalmuk sem volt arról, hogy a Vezúv tulajdonképpen nem egy hegy, hanem egy tűzhányó és éppen kitörésre készül. A Vezúv 79 augusztus 24-dikén iszonyatos erővel kitört és elhozta Pompeii lakosai számára az ítéletnapot. A hegy kúpja valósággal szétrobbant és ha a becslésekben hinni lehet, 30-35 km magasra lőtte fel a hegy darabjait, órákon át tartó kőesőt zúdítva Pompeii mit sem sejtő városára. Elképesztő terror uralkodhatott. Elképzelni is nehéz lehet, hogy mi mehetett azon a végzetes napon végbe Pompeii utcáin. Ami még ennél is hátborzongatóbb, hogy tudjuk a pontos időpontot és olyan aprólékos részletek kerültek napvilágra az ásatások során, melyek elképesztően reális és hű képet festenek le Pompeii világáról. A tengeren hajózó szemtanúk, Plinius és fia írásaiból tudunk meg hihetetlen részleteket, melyek mozaikjaiból szemünk előtt elevenedik meg egy város iszonyatos pusztulása.
A kráter körül sétálva, igen nehéz elhinni, hogy egykor örjöngő tűzhányóként pusztította el lábainál heverő városait. Bár ereget némi füstöt, most még nyugodt. Ugyanakkor a múlt bármikor megismételheti önmagát és akkor már csak egy kérdés marad hátra, lesz rá idő elég, hogy kimenekítsenek 3 millió városlakót?
- o - o - O - o - o -
Amint ereszkedtünk le a hegyről, esőfelhők gyülekeztek, majd nemsokára eleredt az eső. A hegy világa pillanatok alatt változott meg és már csak ez is borzongató volt. Szerencsére nem kellett sokat várni a buszra és lefele kanyargózva a szerpentinen, elég hamar vissza is értünk a Pompeii Scaviba, innen pedig már csak alig 50 méter távolságra volt Pompeii óvárosának felső kapuja, a Porta Marina Superiore.
A városnak több bejárata is van, viszont mi előzetesen megvettük online a jegyeket (32 euro), így a felső kapunál kellett jelentkeznünk. Mi online vettünk jegyet, de igazából nem feltétlen szükséges, ugyanis akkor időhöz vagy kötve, tény hogy lehet változtatni a napot, ha rossz az idő, de akkor az bele szólhat egyébb tervekbe. Rossz idő esetén pedig kellemetlen lehet a dolog. És ne feledd, az ArteCard Campania Pompeii eltemetett szellemvérosában is érvényes! Egyébbként már a vonatállomáson be lehet fizetni idegenvezetésre vagy pedig audio guide is bérelhető. Az idegenvezetés abból a szempontból jó, hogy a lényegesebb dolgokra reflektálnak, viszont időben túl kötött és nem nagyon lehet tetszés szerint bámészkodni. Ezzel ellentétben az audio guide rengeteg információt közöl és akkor hallgatod meg, amikor éppen akarod, továbbá nem kell sietni, nem kell tartani a lépést, mindenre van idő és saját tempóban haladhatsz. Mi az audio guide (5 euro) mellett döntöttünk, majd teljes eszköztárral felszerelkezve elindultunk Pompeii útvesztőjében.
A város hatalmas. Óriási. Nem is tudom, hogy hogyan lehetne kellő képpen szavakba önteni, és kifejezni, hogy valójában egy komplex városról van szó, ahol több ezer ember élt és egyik napról a másikra eltűnt a föld színéről is. Olaszország leglátogatottabb régészeti lelőhelyéről beszélünk, mely a legteljesebb mintaképe az ókori Római Birodalom világának ( nem sokkal a katasztrófa előtt került a Római Birodalom fennhatósága alá, sok római ide is járt szórakozni, ugyanis üdülővárosként szolgált a távolról érkezőknek). Eszméletlen épségében, részleteiben és pompájában maradt fenn. Igazából nem is lehet elmagyarázni. Amit szemmel láthat az ember, annak nyomába sem érnek a szavak.
A kitörést megelőző napokban, a Vezúv már több ízben is jelezte, hogy valami készülődik. Kisebb-nagyobb földrengések rázták meg a várost. Ez azonban nem tűnt elég figyelmeztetésnek, valószínűleg azért, mert az ókori Pompeii életében megszokott dolog volt, hogy néha megremeg a föld. A másik dolog, amiért nem szenteltek nagyobb figyelmet a vészjósló jeleknek, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a Vezúv tulajdonképpen egy tűzhányó, és ebből kiindulva azzal sem voltak tisztában, hogy mivel jár, ha kitőr.
A katasztrófa 79 augusztus 24-dikén kezdődött erőteljes kitörésekkel. Ez volt az első fázis, melynek következtében valósággal lerepült a hegy teteje és kialakult a mostani kráter. Órákon keresztül korbácsolta kőeső Pompeii halálra dermedt lakóit. Sok ember menekülés közben lelte halálát, másokat pedig otthonukban ért a zápor, ahol rájuk szakadt a tető. A második fázisban alakult ki a kitörési oszlop mely gázokból, hamuból és piroklasztokból (olvadt vulkáni kőzet) állt és becslések szerint akár 35 km magasságot is elérte az oszlop. A lávatenger nem érte el a várost, ám a lerakódó hamu réteg alatt házak roppantak össze. Az ég teljesen elsötétült. Minden bizonnyal a pompeiiek azt hitték, hogy eljött a világvége. A harmadik fázis 25-dikén délután kezdődött és tette fel végérvényesen az i-re a pontot. Újabb kitörési oszlop alakult ki, és amikor ez az oszlop összeomlott saját súlya alatt, eszméletlen piroklasztikus ár sodort végig a városon. Itt már nem volt menekvés. A piroklasztikus ár hőmérséklete elérhette az akár 400 celsiust is, sebessége pedig a 100 km/h-t. Valósággal elégtek az emberek. Eljött a vég.
A "vihar" elültével, majdnem 1700 évig merült feledésbe Pompei városa. Legelőször földművesek bukkantak épületmaradványokra a 17-dik században, amikor megszerették volna munkálni a földet, ám nem fordítottak túl nagy hangsúlyt a dologra. Aztán egy kicsivel később 1748-ban régészek kezdték el feltárni Pompeii elveszett városát, valamint a közelben lévő Herculáneumot. A régészek érdekes üregekre lettek figyelmesek a feltárások során és egy manapság vitatott technikát alkalmazva, létre hozták a ma látható emberalakokat. Az üregek eredetileg holtesteket tartalmaztak, ám a nagy hőmérséklet hatására teljesen elégtek, néhány csont kivételével, az üregek azonban megmaradtak, melyeket a kutatók gipsszel töltöttek fel, így hű képet kaphatunk arról, hogy kit milyen testtartásban ért a halál, de ami még ennél is fontosabb, hogy a megmaradt csontok nyomán következtetni lehet a gipszfigurák nemére és életkorára is. A látvány borzalmas, hisz nemcsak felnőtt emberek, hanem gyerekek, csecsemők és állatok gipsz mását is láthatjuk a romvárosban.
A helyzet drámaiságát már csak a fennmaradt számadat, iromány és szemtanúk (Plinius és fia) vallomása tetézi. Több mint 1000 holttestet találtak Pompeii területén, de ezek száma még nőhet, hiszen a város egy része még mindig feltáratlan. A vulkáni hamu olyan jól konzerválta a várost, hogy a régészek annyira pontos információkat tudnak a városról, mintha csak egy számítógépes adatbázisból olvasták volna ki. Nevek, melyekhez arcok köthetők, az arcokhoz házak és személyes tulajdonaik, házikedvenceik, öltözetük, egyszóval minden. Egyes esetekben arra is fény derült, hogy a kitörés előestéjén, éppen mit fogyasztottak utolsó vacsorájukon a városlakok. Ezért is ennyire drámai Pompeii története, hisz tudunk azonosulni ezekkel az elkárhozott lelkekkel. Megfogható közelségben vannak, valósággal érezni a jelenlétüket.
A Porta Marina Superiore-n áthaladva csakhamar a város főterére érünk, mely Pompeii szívét képezte. Egy jókora tér, melynek közepén állt Jupiter temploma, háttérben a Vezúvval, jobb oldalt a nyüzsggő halpiac és gabonaraktár, baloldalt az építés alatt álló Apollo templom, mellette egy óriási bazilika, valamint egyébb közigazgatési épületek fogták közre a város szívét, mely gazdasági, kereskedelmi és kultúrális magját képezte.
A fenti képen az egyik főutca látható, mely a város főterére vezet. Az alsó képen a bazilika maradványai láthatóak.
Az oszlopsor mögül betekintést nyerhetünk a város szívébe.
A főteret eredeti állapotában oszlopsoros épületek fogták közre. Képzeljünk el hatalmas masszív épületeket, melyek valósággal egy közös, belső udvart alakítottak ki.
Az alsó képen Apollo templomának romjai láthatóak. A templom soha nem készült el, még építés alatt állt, amikor a katasztrófa bekövetkezett.
Az felső képen, jobb oldalt látható a halpiac és gabonaraktár épülete. Az alsó képen ennek beltere látható. Jobb oldalt történt a gabona raktározása, balfelől pedig halat pucoltak és árusítottak is. Az épület végében egy oltárszerű emelvény látható, itt mutattak be a termésből áldozatot az isteneknek.
Az alábbi képen Pompeii egyik főutcaja látszik, mely a város különböző negyedeibe enged betekintést.
A régészeti leletek alapján, Pompeii egy igazán fejlett és mondhati igen kifinomult ízléssel rendelkező város lehetett. Egy pompás, folyton megújuló, állandó virágzásban lévő város. Fényének teljében, a nap delében lehetett utolsó óráján. Állításaimra mi sem lenne nagyobb bizonyíték, mint a fejlett vízellátás, vízelvezetés, rendezett várostervezés, a kialakított terek, parkok, belső udvarok, paloták, templomok, közigazgatási épületek, színházak és a küzdősportok rettenetes arénája.
De ami ennél sokkal érdekesebb és talán hátborzongató is, hogy nemcsak földi javaikat hagyták hátra nekünk Pompeii lakosai, régészeknek köszönhetően itt hagyták nekünk emberi mivoltukat is. S bár csak arnyékaik önmaguknak, életük utolsó másodperceiben megörökítve, de ők azok, a város igazi lakói.
Ezek az emberalakok nem szobrok, hús-vér emberek voltak egykor. Némelyiknek arcvonásai is látszanak. Kegyetlen halál lehetett.
A felső képen egy kisgyerek, mely élete hajnalán esett áldozatul a borzasztó tragédiának. Az alsón egy hátán kicsavarodva fetrengő kutya alakja bontakozik ki.
A városban élénk kereskedelem bonyolodhatott le nap, mint nap, hiszen megszámlálhatatlan mennyiségben kerültek elő amphórák és egyébb más tárolóedények is. A főtéren, mely az üzleti és piaci ügyek lebonyolításának szíve lehetett, egy fajta mérő asztalt is meg lehet csodálni.
Az alsó képen nagyon szépen látható is ez a kőből készült mérőműszer, mely bemélyedéseket tartalmaz növekvő sorrendben. Tehát űrmértékről van szó. Ezek úgymond standardizált mennyiségek lehetettek, melyre biztos elnevezést is használtak. Itt és ezek segítségével mérhették ki például a gabonát vagy bármi egyebet, ami éppen eladó volt a piacon.
Pompeii utcáin sétálva egy érdekes, ismétlődő építészeti motívumra, alakzatra lehet felfigyelni. És az nem más, mint a modern, pultos gyorsétkezdék ókori változata. Az alsó képeken azonnal látható is, hogy miről beszélek, de azelőtt még hadd említsem meg, hogy miért is olyan izgalmas ez. Nápoly utcáin, főleg a főutcák gyorsátkezdéi majdhogynem ugyanezt a formát követik. Mondhatni mi sem változott 2000 év alatt. Nápoly városa ebből a szempontból briliáns ékköve a történelemnek, ahol a múlt a jelenben és a jelen a múltban él.
Tulajdonképpen ezekről a pultszerű kőépítményekről van szó, melyek közepén a mérőasztalhoz hasonló bemélyedések vannak, ezek azonban nem mértek semmit, hanem a különböző ételeket tárolták és innen szolgálták fel, akár egy ókori kantin. Természetesen nehéz a jelen gyorsétkezdéivel összevetni, de ha van egy kevés képzelőerőnk, akkor máris látjuk, hogy a jelenben erre a pult részre épül sok esetben rá az üvegfal, mely mögött éppen a gyrost vagy a shaormát készítik.
Az alsó kép igazán különleges. Nem is lehet bemenni, megközelíteni, csak üvegfalon át lehet megcsodálni. Ez egy pillanatkép a múltból. Az ásatások után, soha semmi innen nem volt elmozdítva, a tárolóedények változatlan helyükön pihennek hamuba süppedve a vulkánkitörés óta.
Az étkezés mellett a vízellátást is megoldották Pompeii lakosai. Barangolva főutcáin, lépten nyomon kutakba ütközünk, melyek az út szélén helyezkednek el.
Ilyen és ehhez hasonló kutak találhatóak tehát a városban, kád alakjuk van és érdekes módon mindig egy emberalak szájából folyt eredetileg a víz. A kád innenső peremét látható, hogy a túlfolyóval is ellátták. Ami nagyon izgalmas és egyben a város lakóinak kezenyomát is szemlélteti, az nem más, mint az emberalak két oldalán látható bemélyedés a kád szélén. Az emberek ott támaszkodtak meg amikor ittak, vagy éppen vizet merítettek. A kő lekopott, kimállott a hosszú évek használata során.
Amint már említettek, mozaik padlók és freskók ékes mintapéldányai maradtak fenn az utókor számára és egyben tanúbizonyságául szolgálnak annak, hogy mennyire is elkötelezett imádói voltak a képzőművészeti alkotásoknak Pompeii városában. Íme néhány eredeti állapotában és helyén fennmaradt alkotás. (Egyébbként a Nápolyi Archeológiai Múzeumban számtalan restaurált mozaikot és freskót lehet megcsodálni.)
Eszméletlen, hogy ezek eredeti állapotukban, ilyen épen maradtak fenn. Csodálatosan kidolgozott, részletes alkotásokat láthatunk. Legtöbb a "mozaikok termére" keresztelt épületrészben látható.
Némely ház bejáratában kutyát ábrázoló mozaikpadló látható, valószínűleg azért, hogy figyelmeztesse a betolakodót, hogy kutya van a háznál.
Számos freskó is nagyon szépen konzerválódott a hamu alatt, így most turisták ezrei csodálhatja meg, hogyan is nézhetettek ki az ókori város falfestményei. Véleményem szerint, igazán színes, barátságos és felettébb tetszetős lakások lehettek. Nemcsak pillanatképeket elevenítettek meg, hanem történeteket is meséltek el rajtuk, továbbá kerültek elő portrék, melyektről valós személyek néznek vissza ránk. Mennyire hihetetlen, közel 2000 évvel ezelőtt valaki elhatározta, hogy szeretne portrét festetni magáról és most ennyi évvel később egy egész világ a csodájára jár. A múlt és a jelen szemtől szembe kommunikál.
A fenti képen a gabonaraktár és halpiac egyik fennmaradt freskója látható és bár így képről nem nagyon látszik semmi, de élőben, amikor az ember kicsit közelebb tud menni, nagyon szépen kivehetőek a részletek. A felső sorban halat és kenyeret ábrázoló jelentek vannak, a központi részen pedig egy fajta megemlékezés elevenedik meg, két hősies halált halt fiatalemberről.
Képzeljük csak el, hogy ezek a falak milyen csodálatosak is lehettek fénykorukban, amikor a színek nem elfakultan és sápadtan néztek ránk, hanem frissen festetten, élénk mivoltukban.
A fenti és alsó képen egy hajdani mosóda beltere látható. A lenti képen egy mosókád figyelhető meg, mennyire kifinomult ízlésük lehetett, ha egy mosóda is ilyen szépen festett falakkal büszkélkedhetett.
A gazdagabb házaknál, palotáknál nagyon figyeltek az elrendezésre, szinte minden esetben rendelkeztek belső udvarral, mely egy fajta oárisként szolgált elzárva a nyüzsggő pompeii utcáktól. Ugyanakkor a lakótér elrendezése is igen kifinomult volt, szökőkutak, kis medencék szépítették a szobákat. Sok esetben a tetőről befolyt esővíz táplálta a medencéket, ami igazán látványos, felüdítő és exotikus kisugárzású lehetett.
Az alsó képen látható mozaikpadló magáért beszél. Elképesztő.
A következő két képen egy érdekes berendezési tárgyra hívnám fel a figyelmet, egy asztalra és annak lábaira. Ilyen asztalt több ízben is láttunk Pompeiiben.
Amint már említettem, nagy hangsúlyt fektettek a belső udvarok esztétikájára. A udvarokat szépen nyírt fák és bokrok, oszlopsorok, szökőkutak és természetesen a tehetősek udvarán medence is volt. Pompeiiben a képzelet és a kényelem nem ismert határokat. Elviekben olyan udvari étkezők is voltak, hogy az urak és úrnők egy kisebb medencét ültek körül, majd jött a szolga és vizen tálalta a finomabbnál finomabb étkeket. Tálcán, a víz felszínén juttak el gazdáikhoz a felszolgált finomságok.
Belső udvarok ékes példájaként szolgál a fenti. Méreteiben nem túl nagy, de csodás oszlopsorral büszkélkedik és gyöngyszemeként az udvar végében látható kis tetővel ellátott építmény szolgált, mely egészen közelről a következő képen látható.
Mennyire is gyönyörű ez a kis szökőkút, kis szoborral a közepén. Hihetetlen, hogy milyen bőséges színkompozíciót használtak a mozaiknál. Színkavalkádban úszik.
Egy másik csodás épület a következő lehetett, mely már főbejáratával és az előtérben fogadó kis medencéjével, valamint a középen elhelyezkedő szobrocskájával elkápráztatott. Hatalmas belső udvarral rendelkezett, oszlopai a mai napig látszanak és két hihetetlenül részletes mozaik is látható, az egyik egy térmozaik, a masik pedig egy csatajelenetet elevenít meg.
Annak ellenére, hogy az erotika szerves része volt a város hétköznapjainak, a publikus fürdők mégis két részre voltak osztva. Külön voltak a férfiak, és külön a nők. Közfürdő volt, de mégsem teljesen a mai wellness hangulatát sugallta. Egyrészt azért mert ezek a létesítmények tisztálkodásra voltak kitalálva és nem feltétlenül élményfürdőzésre, másrészt ezekben a fürdőkben többé kevésbbé meztelenül fürödtek, ami már valószínűleg nem fért bele abba, hogy nők és férfiak egyazon helyen tisztálkodjanak.
A wellnessel kapcsolatosan azonban mégis ellent kell mondjak önmagamnak, hiszen annak ellenére, hogy tényleg a tisztálkodás helye volt az ókorban, ugyanakor az emberek azért is jártak ide, hogy szórakozzanak, beszélgessenek és hogy lazítsanak, tehát mondhatjuk úgy, hogy ezek a római fürdők voltak a mai wellnessközpontok szülőatyjai.
A fürdők felépítése a következő volt. Először is volt egy tágas belső udvara, ahol egy nagy úszómedence foglalt helyet, ez a látvány fogadta a vendégeket. Az oszlopsoron túl volt a medence, az épület falai pedig csodásan díszítettek voltak.
Az alsó képen látható szemben a főbejárat és tulajdonképpen a mai tágas tér helyén volt az úszómedence. A bal oldalt látható oszlopsor alatt volt balra a női és jobbra a férfi fürdő elválasztott része.
A női és férfi fürdőrész tulajdonképpen hasonló felépítésű volt, egy előtér fogadta a vendégeket, mely az öltözködés helye volt, az ide látogatók itt vetköztek le, itt hagyhatták ruháikat és utána mehettek csak be fürdeni. A falakon látható kis mélyedések az öltözet és egyébb személyes javak tárolására szolgáltak. Ez a rész a női és a férfi részen is elég jó állapotban maradt fenn.
Tehát ez itt a férfi öltöző. A felső képen azok a bizonyos tároló helyek figyelhetőek meg, oda pakolták a ruháikat. A tároló helyek alatt pedig padok húzódtak, megkönnyítve a vetkeződés és öltözködés folyamatát.
Az alsó képen az öltöző (apodyterium) hihetetlenül kidolgozott mennyezete látható.
A kép kissé homályos (a fény kevés, és vakut nem lehet használni), de úgy gondolom a lényeg látható, a női öltözőben is nagyon jól megfigyelhetőek a tároló ablakok és padok, egy kisebb medence is megfigyelhető szemben a bal sarokban, lépcsős oldalával, valamint a szépen megmaradt csempepadló.
Az öltözőt szépen sorjában követte a frigidarium (a hideg vizes medence), a tepidarium (a meleg vizes medence), majd a calidarium ( forró vizes medence).
A hideg vizes medence a férfi részen maradt fenn jobban, látható az alsó képeken, hogy csodásan festett, köralakú, kupolás terem volt.
A meleg vizes termek medencéi természetesen meleg és forró vizet tartalmaztak. A terem fűtése nagyon érdekes módon volt megoldva. Előszor is dupla falú helyiségek voltak, ahová bemehetett a gőz, és ugyanígy a padló esetében is, a terem alját megemelték és gőzzel fűtötték. Ezek voltak egyben a mai szaunák elődjei is.
A két alsó kép a női fürdőben készült.
Homály homályt ér, de attól még jól látható, hogy ezek a helyiségek is milyen szépen kidolgozott falakkal rendelkeztek. A felső képen egy kisebb lábon álló medence is látható, valószínűleg szökőkút volt a közepén és minden bizonnyal díszként, valamint hűsítőként funkcionált.
Az alsó képen még szebben látszik a falazat, de ami még ennél is fontosabb, hogy nagyon jól látszik az, amiről az előbb írtam. Üregesek a falak, szabadon áramolhat a gőz.
Pompeii látogatása során természetesen mi is betévedtünk egy bordélyházba. Az ókori városban igazán hétköznapi és megszokott dolog volt örömlányokhoz járni. Szerves részét képezte a mindennapoknak. Az épületek falaira nagy előszeretettel, mindenki számára felismerhető és egyértelmű jelzést biggyesztettek ki, hogy lássák az arra járó férfiak, hogy bordélyház van a közelben. Ezek a szimbólumok általában egy fallust, azaz férfi nemiszervet ábrázoltak. Ugyanakkor nemcsak a bordélyházak jelölésére használták, a phallus a termékenységet is jelentette, mely önmagában egy igen pozitív szimboluma volt az ókornak.
Az alsó képen egy kőtáblába vésve jelezték, hogy bordélyház van a közelben.
Egyébbként, a görög termékenység istene, Priapus visszatérő szimbólum a városban, amint mérlegen méri méretes férfiasságát.
A bordélyházakra visszatérve, többszobás épületekről van szó, amelyekben kőágyak voltak kialakítva és falaikat különböző erotikus pózok díszítették, arra sarkallva a férfiakat, hogy minél több poziciót kipróbáljanak, sőt be is lehetett kukkintani a szobákba, hogy a férfiak meg tudják nézni, hogy kire és mire számíthatnak. Egyébbként Pompeiiben az egyneműek erotikája is teljesen megszokott dolognak számított.
A két amfitheátrum közül egy kisebbel, mely az alsó képeken látható, valamint egy nagyobbal is rnedelkezett, mely egyszerre akár 3000 nézőt is befogadhatott. Az épületek kitűnő állapotban maradtak fenn.
A nagy színház méreteiben sokkal de sokkal látványosabb entitás. Elhelyezkedésileg a kis színház és a kis palaisztra között található.
Az épületbe a két alsó boltíves bejáraton, valamint legfelülről lehetett bejutni. A nézők félkörívben foglaltak helyet, szemben pedig a színpad állt, mely a színészek és kellékesek birodalma volt. A színpad mögötti tér már a kisebb palaistrumhoz tartozott, melyet legjobban egy iskolához lehetne hasonlítani. Itt tanították a gyerekeket, ugyanakkor a szó jelentése némiképp eltért a mai jelentésétől, nem csak szellemi oktatásra, hanem különböző küzdősportokra is megtanították őket, így a fizikai oktatás is szerves része volt a tanításnak.
Az alábbi két képen a kisebb palaistrum látható, mely tulajdonképpen egy belső udvart közre záró, oszlopsoros építmény volt.
Pompeii arénája hatalmas és ami ennél sokkal fontosabb, hogy elképesztő épségben maradt fenn. Tény, hogy át ment némi renováláson, de külső falai teljesen épek maradtak. Az aréna a gladiátorok színtere volt és igazán népszerű időtöltésnek számított a városban.
Az aréna, mint építészeti stílus, az amphiteatrum-ból alakult ki, alakjában is olyan, mintha két amfiteátrum össze lenne fordítva. A színházakkal ellentétben, az arénában körkörösen mindenhol ülhettek a nézők. A férfiak lent, a nők csak felül foglalhattak helyet, viszont ami tény, hogy mindkét nem táborában nagy népszerűségnek örvendtek a gladiátori viadalok.
Az aréna közvetlen szomszédságában a nagy palaisztra foglal helyet, mely a küzdősportok iskolája volt, itt képezték ki harcra többek között a gladiátorokat is.
A város szélén a Necropolis, azaz a holtak városa foglalt helyet, érdekes kripták és emléképületek, emléktáblák láthatóak.
Amint sétáltunk visszafele Pompeii városán át a kijárat fele, kevésbbé zsúfolt utcákon haladtunk át, alig tűnt fel itt-ott egy-egy turista. Hihetetlen, hogy egykor ezeken az utcákon emberek jártak, lovaskocsik zakatoltak. Most pedig egy szellemváros, melyet bámészkodók sokasága csodál meg az év minden egyes napján. Mondhatni, újra benépesült.
Túránk végén erre az igazán jellengzetes pompeii utcára bukkantam, melyet már sokszor láttam képen, meg videón, de élőben akkor előszőr. Tipikus utcáknak számítanak szerte a városban, de itt nagyon jó az összhatás. két oldalt látható a járda, középen pedig az út a szekereknek. Azonban feltűnik a kép közepén három nagyobb kődarab. Ezeket a köveket azért rakták ide, hogy könnyed átkelést biztosítsanak az út egyik feléről a másikra. Egy fajta átjáró, de nem a mai értelemben. Itt igazából azt a célt szolgálta, hogy esőzések során összegyűlt áradásokon könnyebben átkelhessenek az úton. Továbbá a szennyvíz is itt folyt le. Ami érdekes viszont az, hogy a szekerek kerekének a helye is ki van hagyva, hogy azok zökkenőmentesen átkelhessenek és közlekedhessenek. A kép alján látható, hogy a kövek mennyire ki vannak koptatva, látszik a kerekek nyoma. A hatalmas kövekkel kirakot út csakugyan visszakaccsint a jelen Nápolyára. Ugyanis Nápoly óvárosa jelenleg is hasonló kövekkel van lerakva. Érdemes még megemlíteni, hogy Pompeii vízvezetékei is nagy fejlettségre utalnak, hiszen a rengeteg szökőkút és medence vízellátását is meg kellett oldják valahogy.
A város hatalmas, körülbelül négy, talán még több órát töltöttünk el a labirintusvárosban, és így sem tudtunk minden szegletébe eljutni. Továbbá a város egy része még mindig feltáratlan, eszméletlen látni, hogy a város peremén az épületek belógnak a föld alá, és egyértelműen látszik, hogy itt még nincs vége a városnak. Körülbelül 2 méter vagy talán még annél is vastagabb hamuréteg borítja a feltáratlan régiókat. Továbbá az sem volt utolsó élmény, amikor a távolban megpillantottuk a várost körbevevő Vezúv felőli falát, első alkalommal nem jutott át rajta a piroklasztikus ár, megmentette a várost, másodjára viszont át csapott a falakon és ekkor jött el Pompeii utolsó órája.
A Pompeii kalandtúránk ezennel véget ért, és mondhatom, hogy egy örök élmény volt a számomra. Egy jó tanács, hogy érdemes korán jönni és sokat maradni. A város óriási, csak éppen a lábunk bírja. Azért is érdemes korábban jönni, mert voltak olyan épületek, amelyeket csak bizonyos ideig lehet látogatni, így egy-két dolgokról mi is lemaradtunk. Bár számomra így is kétséges, hogy egy nap alatt fel lehet mindent térképezni.
Remélem sikerült mindenki számára, ha csak egy kicsit is, de értékelhetővé varázsolni a beszámolómat, nyújthattam némi betekintést, valamint élethű képet festhettem a város izgalmas világáról és persze nem utolsó sorban, hogy adhattam pár hasznavehető jótanácsot is...
- o - o - O - o - o -
Most búcsúzom, legközelebb pedig valami egészen mással készülök. A következő bejegyzésem Casertáról fog szólni, mely Nápolytól körülbelül negyven és egynéhány kilóméterre van. Itt található a térség ékköveként számon tartott és egyben a környék legnagyobb királyi palotája, melynek nagysága Versailles-el és a Szentpétervári palotával vetekszik. Bejárjuk a palotát, mengézzük a parkját, és felfedezzük a mellette elterülő angol kertet is. Tarts velem legközelebb is!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése