Nápoly: város a Vezúv keblén
Nápoly! Olaszország harmadik legnépesebb városa. A magasból pásztázva a tájat, valósággal körülöleli a Vezúv derekát. A rettentő birodalom felbojdult hangyabolyként terül el, amig csak a szem ellát, s mint hömpölygő lávafolyam, a nápolyi öbölbe árad enyhítve szomját. Minduntalan pezsggő, lármás utcák, hamisítatlan dél-olasz hangulat uralkodik az irdatlan város falai között. Erőteljes temperamentum, hangoskodás és végtelen lazaság jellemzi a nápolyi lakosságot. A város sokszínűségét természetesen a turisták hullámzó áradata is emeli, továbbá a régi és új, a szép és a csúf nyakatekerten meredek kombinációja hozza létre ezt az igazán elképesztő kreálmányt, ezt a nápolyi kohéziót. Ez a város teremti meg az ellentmondásosság igazi fellegvárát, mely minden utazót összezavar és mélységesen a kettősség érzésébe dönt. Pro és kontra, halálosan szeretni és végtelenül utálni. Feldúlja az ember lelkét. És ha ez megtörtént: át éltük az igazi Nápoly groteszk szellemét.
Egy újabb olasz vakáció! Ez lehetne a címe annak a bejegyzés sorozatnak melyet az elkövetkező hónapokban szeretnék megosztani veletek. Igen, újra Olaszországban jártunk, hisz számomra még mindig a kedvenc, és ezen alkalommal a Nápolyi-öblöt és annak peremvilágát tűztük ki úticélul. Az utazásunk kerek tíz napig tartott és mondhatom, hogy minden percét kihasználtuk, így ígérhetem, hogy emlékekben és mesélnivalóban sem lesz hiány. Ha már említettem, hogy tíz napig tartott utazásunk, hadd mondjam el azt is, hogy ez alatt a pár nap alatt tíz városban jártunk és egy idő után azokat már nem is számoltuk, amelyeken átutaztunk. A nápolyi oldalon Nápolyt, látogattuk meg, a térség legnagyobb városát mely egyben a két fő szálláshelyünk közül az egyiket képviselte, Casertá-t, ahol egy impozáns királyi palotával ismerkedtünk meg, továbbá a Vezúv-ot és az eltemetett Pompei városát, valamint Nápoly közelében lévő csodás szigetet, Ischiá-t. Öt nap után mentunk át az öböl másik oldalára, ahol Sorrento mellett, Piano di Sorrento-ban szálltunk meg és innen jártuk be az Amalfi part legszebb városait: Sorrento, Positano, Amalfi, Ravello és Scala; valamint utolsóként Capri szigetére is ellátogattunk. Tehát tíz nap alatt, tíz városban, két szigeten, egy tűzhányon és még megannyi csodás helyen jártunk. Földön, vizen és levegőben.
Sorozatom első etápja, ahogy már a bevezetőben is kiderült, Nápoly városáról fog szólni és előljáróként hadd említsek meg pár dolgot a várossal kapcsolatosan, ami nagyon nagy mértékben befolyásolja a turisták véleményét, befolyásolt bennünket is és ugyanez vár rátok is, miközben olvassátok e sorokat. Szándékom egyáltalán nem az, hogy bárkit is eltántorítsak vagy lebeszéljem arról, hogy Nápolyba utazzon, viszont vannak dolgok, amelyeket jobb ha előre tud, és nem ott esik pofára az ember. Indulás előtt én magam is sokat olvastam a városról és meg kell valljam, hogy annak ellenére, hogy tudtam egy-két lehangoló dolgot a városról, mégis szerettem volna meggyőződni róla a saját szememmel is. Mondhatni pozitívan álltam a dologhoz. De ne mind kerülgessem a forró kását, és végre mondjam már el, hogy miről is van szó. Utólag végig gondolva, Nápoly egy izgalmas város, és most hogy kerek egészként tudok rá tekinteni pozitív és negatív velejáróival együtt, úgy érzem, hogy érdemes volt felfedezni, de ahhoz, hogy élvezni tudjuk, sok mindent el kell engedjünk magunk mellett. Első látásra Nápoly egy csalódás volt és mikor ott jártunk, már első percen megfogadtam, hogy nem rejtem véka alá és fogok erről mesélni a blogomban.
Tisztában voltam azzal, hisz utána olvastam, hogy egy nagyon szemetes, koszos és ígénytelen város, ahol még a műemlékek is graffitivel mázoltak. És most jön az én vélemenyem: bármennyire is szeretnék ellenkezni, ez a színtiszta való. Egy koszos, mocskos, szemetes, omladozó város. Ilyen Nápoly óvárosa. Elsőre azt gondoltuk, hogy biztos majd a történelmi városközpont szép lesz és majd pozitív irányba billenti el vélemenyünket a várossal kapcsolatosan, de nem. Nápoly úgy ahogy van, fulladozik a hulladékban. Ezért is írtam már a legelejen, hogy csak halálosan szeretni lehet vagy végtelenül utálni. És akkor most elárulom, hogy mindezek ellenére, engem mégis csak megfogott. Ez a negatív élmény, csak az első nap terméke, mert minél többet jársz a városban, lassan eltekintessz a szeméttől. Van az a pont, amikor elfogadod, hogy ez egy ilyen város és Nápoly egyik jellegzetessége, hogy a többi olasz várostól eltekintve, itt irdatlanul sok a szemét és minden épület graffitivel aláírt. Nyilván nem ígénytelenné válásról van szó, de ha sikerül elvonatkoztatni ezektől a kellemetlenségektől és nem negatívumokként felfogni, hanem tipikus jellemzőjeként, csak akkor tudjuk igazán értékelni és meglátni Nápoly szép oldalát is. És most jön, hogy miért is írtam mindezt le már a legelején. Nyilván én sem a szemetet fotoztam le, ahogy gondolom a turisták nagyrésze sem, éppen ezért zavarba ejtő lehet, hogy miért írok ilyen szörnyűségeket, amikor a képek alapján nem ez jön le. A kettősség érzése bontakozott ki bennünk is és úgy gondolom, hogy mégis az a legbiztosabb, ha mindenki a saját szemével tapasztalja meg és nem vélemények alapján ítéli el a várost. Indulás előtt mégis jobb tudni ezekről...
Nápoly városát is az eddig már megszokott koncepció alapján szeretném bemutatni, természetesen egy számomra elfogadható fontossági lista során, kezdve a kevésbé látványos helyszínekkel és fokozatosan haladva a végkifejletig, azaz a számomra legpozitívabb és legszebb turisztikai látványosságokig. A városban öt napra szálltunk meg, viszont ebből csak két napot tartózkodtunk huszonnégy órában a városban. Ez alatt a két nap alatt és a többi három nap maradék óráiban, fedeztük fel Nápoly látványosságait. Egyébbként a maradék három napban Casertát, a Vezúvot, Pompeit és Ischiát látogattuk meg. Ezekről a későbbiekben lesz majd szó...
Nápoly óvárosáról tudni kell, hogy teljes egészére egy fajta ódon, igazán karizmatikus hangulat jellemző, régi épületekkel, omladozó falakkal. Érdekes módon szinte sehol sem lehet asztfaltot látni, a járdákon macskakő, az utakon pedig masszív, fényesre koptatott kőlapok láthatóak. Mintha megállt volna az idő, de halál komolyan.
A növényzet nagyon kevés, néha találkozhatunk egy-egy kisebb parkkal, de amugy teljesen kopár és akár egy valóságos labirintus, térkép nélkül könnyen eltévedhetünk ebben a hatalmas útvesztőben. A forgalomra nagyon vigyázzunk mert a szabály az, hogy nincs szabály, mindenki a sajár feje után megy. Főképp a robogókra kell vigyázni, mert nagyon gyorsan mennek. Szűkebbnél szűkebb utcák, megszokhatatlan forgalommal, úton útszélen üttetett autókkal, de ahogy mondják, itt már csak ez a módi. Senkit nem érdekel, teljesen megszokott.
Nápoly érdekes építkezési stílusa messzi időkre nyúlik vissza, amikoris nem volt szabad a város falain kívülre építkezni. Mit tudtak ebben a helyzetben az egyre gyarapodó város lakói tenni? Egymásra, vagyis fölfele építkeztek. Európában sehol máshol nem tapasztalható ilyen erőteljes, zsúfolt, egymásra való építkezés. Nem volt ahová terjeszkedni, így a régi, elhagyatott, már nem használatos épületekre emelték az újabb házakat, lakásokat. Ezt teszi Nápolyt olyan össze-vissza, zigg-zaggos, asszimetrikus, kesze-kuszán szövevényes labirintussá. Ezt már csak tetőzi a mérhetetlen lakosság, a sok turista, a rengeteg szemét és a végtelen graffitik tárháza.
Ami még feltűnést kelthet, a rengeteg színesbőrű és afroamerikai lakós, akik jóformán az úton élik le életüket, piszkosan és mocskosan, mérhetetlen szegénységben, különböző "márkás" cuccok árusításával az utcasarkakra kiterített pokrócokon. Elég ijesztő ezt látni, főleg az esti és ájszakai órákban. Ezért is ajánlott inkább a nyilvános, zsúfoltabb tereken és utcákon tartózkodni.
A napolyi hétköznapok kimaradhatatlan velejárója a finom, ízletes, kemencében sült pizza. És ez egyáltalán nem véletlen, hisz Nápoly városa a pizza koronázatlan hazája. Természetesen, ahhoz hogy egy igazán ízletes pizzát ehessünk, kell egy kicsit keresgélnünk, egy kicsit várnunk és egy kis türelemért cserében megismerhetjük az igazi olasz pizza ízvilágát. Bár több pizzériában is megfordultunk Nápolyban töltött napjaink során, mégis a két legismertebbet és egyben a legjobb pizzázót említeném most meg: Antica Pizzeria Port'Alba és L'Antica Pizzeria da Michele.
Az Antica Pizzeria Port'Alba-t a világ legelső pizzeriájaként tartják számon, melyet 1830-ban nyitottak meg és mind a mai napig nyitva áll a nagyközönség számára. A pizzázó egészen közel található a Dante metróállomáshoz, egy keskeny de annál hangulatosabb utcácskában. Amikor pizzériáról beszélünk, Olaszország esetében tudni kell azt, hogy nem egy hatalmas területű helyiségről van szó, sokkal inkább egy kis zugról, kevés asztallal, egy parányi szobában. Ennek ellenére óriási a minőség, sokszor még úgy is, hogy messze túlszárnyalja a mennyiség.
Hadd mondjam el, mig valaki tévedésbe esne, hogy a pizza eredetileg a szegények étele volt, ezért ne lepődjünk meg, hogy egy olasz pizzán nem hemzsegnek a hozzávalók. A pizza egy tradicionális étel, melynek megvan a hagyományos elkészítési módja és azzal, hogy minden jóval megakarjuk rakni szép nyugati szokás szerint, hadd legyen mit rajta enni, elveszti igazi rendeltetését és lelkét. A szegények étele nem lehetett gazdagon megrakott, így ha Napolyban járunk ne csodálkozzunk, ha alig van rajta valami, ugyanis ez az igazi pizza, és nem az, amit otthon eszünk.
A pizzák lapja nagyon vékony, szinte alig érezni az ízét. Általában paradicsomszószban és sajtban gazdag, mellesleg nem rákövülten, hanem majdnem folyékony állapotban tálalják. Erre a szószos-sajtos rétegre jön a különböző egyébb hozzávaló, a sonka, a hal, a maszlina és a bazsalikom. Tudom, kopárnak hangzik, de iszonyatosan finom. Melléje ajánlott egy jó olasz sör, a Nastro Azzurro.
Ami az Antica Pizzeria Port'Alba-t illeti, rengeteg fajta pizzával büszkélkedik, egy igazán hangulatos konyhával, benne kemencével, díjjaktól és oklevelektől hemzsegnek roskadozó falai, ám mégsem itt készítik Nápoly legfinomabb pizzáját.
A válasz L'Antica Pizzeria da Michele: az antik pizzéria a Napoli Centrale Garibaldi vonatállomástól nem túl messze található, mondhatni elég eldugott helyen, és minden túlzás nélkül, itt készítik Nápoly, de egyben egész Olaszország legfinomabb pizzáját. Ez természetesen a forgalomról is látszott. Rengetegen várakoztak az épület előtt, hogy valahogy még az este folyamán bejussanak. Érdekes rendszer működött. Lehetett kérni elvitelre, vagy helyben fogyasztásra. Az elvitel sokkal hamarább ment, de elképesztő, hogy arra is hányan vártak.
Aki helyben fogyasztást kért, az várt. Várt és várt. Amikor mi a megérkeztünk és hegyben fogyasztást kértünk, a bűvös számunk a 42-es volt. És annak ellenére, hogy azt hittem, hogy sosem jutunk be, elég hamar bekerültünk a kis helyisgébe. Tömve volt turistákkal. Tényleg, egymás hegyén-hátán ültünk. Mindössze két pizza közül lehetett választani, Pizza Marina és Pizza Margarita. Mi a Margarita mellett voksoltunk és meg kell mondjam, annak ellenére, hogy még nyomokban sem volt benne hús, életem legfinomabb pizzájához volt szerencsém. Emellett a hely hangulata sem utolsó a sorban, a világ minden tájáról érkeznek ide vendégek. Minden féle nyelvet hallani, mind más világrészről érkeztünk, és meglepő módon egyetlen dolog miatt: egy szelet pizzáért. Amúgy a L'Antica Pizzeria da Michele is többszörösen díjjazott pizzéria, így nem véletlenül szerepelt az Eat. Pray. Love (Ízek, Imák. Szerelmek.) című filmben is. Egyébbként Julia Robert fotója a mai napig ott lóg a falon. Negatívumként azt említeném meg, hogy nem lehet bankkártyával fizetni, ahogy Nápoly több részében sem, valamiért erre nem mindenhol fordítanak hangsúlyt.
Nápoly szívét és lelkét a város energikus, ódon és felettébb kaótikus utcái teszik ki. Nyilván minden utca kicsit nápolyi, de mégis akad két híresebb, melyek hamisítatlan mintapéldányai.
A Via Benedetto Croce, ismertebb nevén Spaccanapoli és a Via San Gregorio Armeno két egymásra merőleges igen szűk utca, magas épületekkel, kis üzletekkel, szuveníres standokkal, robogók zajával és nem meglepő az sem, ha a fejed fölött a napi mosás szárad. Mindenképp megvan a hangulata.
Ezekben az utcákban lehet begyűjteni a legjobb szuveníreket és igazából szeműgyre venni, hogy mi is a választék, hiszen kissé eltér Olaszország más városaitól. Tulajdonképpen azért, mert egészen mások a szokásaik, a hiedelemviláguk és legfontosabb, hogy megvan a saját védőszentjük, Szent Januáriusz, mely nagy mértékben befolyásolja és formálja a nápolyi kultúrát. Bőségesen találunk vallási tárgyakat, legtöbbjük Szent Januáriuszt ábrázolja, ugyanakkor azt tartják, hogy a piros paprika szerencsét hoz, így érdemes szuvenírként paprikát ábrázoló mágnest, kulcstartót, stb. ajándékozni, hisz mindenképp jó ómen. Ellenben ha magadnak veszed, akkor balszerencsét hoz. Egy másik érdekes tárgy, amire felfigyeltünk,azok különböző házacskák voltak, apró figurákkal, akár valami ikebana. Felettébb nagy hagyomány ez náluk, olyannyira, hogy állítolag a lakásokat ilyen kis házikókkal díszítik fel, főleg az ünnepek alatt, például karácsonykor.
Ami még nagyon jellegzetes ezekben az utcákban, hogy a különböző gyorsétkezdék ( például gyros) elrendezése mit sem változott az évszázadok során. Természetesen nem azonnal szembetűnő dolgokra kell gondolni, hanem a kis helyiségek alapjában vett formájára. Pompei feltárt városában is ehhez hasonló standok sorakoznak.
Aki nem járt ezekben az utcában, az nem járt Nápolyban sem. Messzemenően kimagasló helyszínei a város összképének. Ennek ellenére, hadd említsem meg a nápolyi tömegközlekedés legkedveltebb formáját is, a napolyi metrót, mely úgy a magam módján tiszta, még annak ellenére is, hogy nem a legpontosabb és általában tíz percenként járnak a metrók, ellentétben más európai vonalakkal, ahol öt, vagy még kevesebb időintervalumokban váltják egymást a vonatok. Én személy szerint nem szeretek a föld alatt utazni, mert nem látok igazából semmit, szóval inkább gyalogolok, de egy ekkora városban nem lehet tömegközlekedés nélkül mindenhová eljutni. És ennek is van előnye. A Toledo állomás a Népolyi metróállomások legszebbikét képviseli. A mozgólépcső feletti kürtőn ki lehet látni az égre. Igazán mutatós.
Egy másik fontos dolog, ha elindulunk egy ekkora városba, hogy vásároljunk online Artecard-ot, mely mindenképp megéri, ha szeretünk minden múzeumba bemenni, ha muszáj tömegközlekedéssel utazni, és igazából akkor éri meg a legjobban, ha nemcsak Nápolyt, de még a környékét is szeretnénk bejárni, mert ezek a kártyák az egész Campania megyében érvényesek. Mi például az Artecard Campania kártyára voksoltunk, mely érvényes Napolyban és az egész megyében is, az első két belépő ingyenes, és a többire 50%-os kedvezményt ad. Továbbá a metró jegyek ingyenesek és a Circumvesuviana vonat is, de erről a vonatról a későbbiekben sokszor lesz még szó. Mi ezt a kártyát választottuk, 3 napig volt érvényes, vagyis harmadik nap éjfélig, és 32 euróba került. De vannak más kártyák is, csakugyan az Artecard társaságon belül, többek között olyan is, amelyik csak Nápolyra érvényes.
A Castel Nuovo, más néven Maschio Angioino Nápoly egyik igazi jelkéke. I. Charles Anjou rendelésére épült 1279 és 1282 között, ám az Aragoniai időszakban teljesen átalakították, sőt még a 18. században is sok változáson ment át. Nápoly óvárosában igazi védelmezőként örködik az öböl legperemén. Mesebeli bástyái között kirívó, csodásan faragott diadalív található.
Ám annak ellenére, hogy milyen pompás külleme van, odabenn nem igazán van amit nézni. A belső udvart inkább különböző rendezvények számára tartják fenn. Az emeleti termekben pedig festmények vannak kiállítva. Ami igazán érdekes volt, a vár nagyterme és a kilátás, mely tényleg lenyűgöző. Látható a Nápolyi-öböl és a Vezúv is.
Nápoly egy másik jellegzetes épülete a Castel dell'Ovo, más néven Tojásvár, mely egy 12. századi építmény, bár többszor átépítették az idők során. Elnevezésével kapcsolatosan két féle elmélet is van. Az egyik az, hogy elnevezését a tojás alakú alaprajzáról kapta, a legenda szerint viszont Vergilius tojásáról nevezték el, mely szerint Vergilius egy tojást helyezett el egy kalitka közepén és azt mondta, hogy amig a tojás a helyén marad, a vár biztonságban van, de ha elgurul a tojás és összetörik, a vár is vele veszik.
Annak ellenére, hogy tényleg egy igazi vár, falain belül itt sem láthatunk sokkal többet, inkább a kilátás, amiben gyönyörködhetünk. Látható az öböl, a Vezúv és Nápoly legszebb partvidéke, melyet a világ egyik legszebb partszakaszának tartanak. A part mentén egy promenád húzódik, pálmafák bűvkörében, hátuk mögött pedig nívós szállodaláncok épületei emelkednek. A közelben található az Immacolatella szökőkút, mely eredetileg a Pizza del Plebiscito-n volt látható és az Óriás kútja nevet viselte, de később áthelyezték.
A Piazza del Plebiscito Nápoly óvárosának egyik legnagyobb tere, itt található a San Francesco di Paola templom és a hatalmas tér túloldalán a királyi palota. Az 1700-as évek végéig a tér karneválok és megmérettetések szinteréül szolgált. A királyi palotát 1602-ben építették és a Bourbon királyi család székhelye volt.
A térről csodás sétát lehet lejteni egészen a Castel del'Ovo-ig és onnan hosszan Nápoly legnívósabb partszakaszán. Ellenkező irányban, a város fele, a San Carlo színházat és I. Umberto Gallériáját csodálhatjuk meg. A színházat sajnos renoválták, de az gallériát sikerült megcsodálni.
A San Gennaro Duomo Nápoly hatalmas katedrálisa, mely a város védőszentjének nevét viseli. Szent Januáriusz tehát Nápoly védőszentje és kimondottan nagy szerepet játszik a mai napig is a város életében. Hatalmas épület, igazán csodálatos, valósággal rabul ejti a belépőt. A katedrális azonban nemcsak a szent nevét viseli, hanem vérét is ereklyeként őrzi. Minden szeptember 19-én kihozzák és vére cseppfolyóssá válik. Ezt sokán csodának vélik, ellenben a tudományos magyarázata egy olyan kémiai vegyület, melyet a vérhez keverve, cseppfolyósítja azt. Ez a vegyület valószínűleg régen is elérhető volt.
A Capella San Severo a Centro istorico legnagyobbra értékelt látnivalója. Bár nem túl nagy és megtalálni is nagyon nehéz, mindenképp megéri felkeresni, tényleg csodálatos. Fényképezni sajnos nem lehetett, de bárki megy is Nápolyba, nem szabad kihagyni. Igazán lenyűgöző. A kápolna 1590 körül épült. Fő látványossága a Krisztus a lepel alatt, melyet 1753-ban faragott Guiseppe Sanmartino.
Ellenben a Capella Sanseveroval, a Gesú Nuovo fotózható és szépségében a kápolnával vetekszik. A Gesú Nuovo a Santa Chiara templom közelében található és első látásra egyáltalán nem egy templom épülete jut eszünkbe az épületről. Ez azért van, mert eredetileg egy 1470-ben épült palota volt, aztán egy évszázaddal később a Sansverino család eladta a jezsuitáknak, akik templommá alakították. A barokk stílusú templomról nem is képzelnénk el, hogy milyen pompás beltérrel büszkélkedik. Bámulatos.
Sokak számára unalmas lehet egy múzeum, számomra viszont sokkal több egy épületnél, ahol régi tágyakat állítanak ki a nagyközönség számára. A Nápolyi nemzeti múzeumban találhatóak a Pompeiben lelt felbecsülhetetlen értékű kincsek, többek között, haszálati tárgyak, ékszerek, freskók és mozaik padlók, hihetetlenül kiválló állapotban. Ezért is nyerte el topplistám dobogós harmadik helyét. És ha egy kicsit hagyjuk, hogy utat törjenek ezek a leletek elménk világába, beléphetünk egy eltemetett birodalom hétköznapjaiba. Milyen precizítással, műgonddal és minőséggel alkottak Pompei képzőművészei, festői és feltalálói. És fura módon itt találhatjuk a beígért pikáns extra tartalmat is, a múzeum titkos termeiben Pompei erotikus világába is betekintést nyerhetünk, hisz szerves része volt a szexualitás a város hétköznapjainak. Bordélyházak tucatját tárták már fel Pompei eltemetett városában és a múzeum a mai napig őrzi a megmentett pikáns tartalmú freskókat, szobrokat és használati tárgyakat.
Furcsa módon a nemzeti múzeum felfedezését egy ideiglenes görög kiállítással kezdtük, ahol különböző edényeket, vázákat, amphórákat és egyébb használati tárgyakat nézhettünk meg. Ami viszont a legérdekesebb volt ezen a kiállításon, a mozaik padlózat, melyeket Pompeiből mentettek ki. Cipőnkre védőhuzatot kellett illesszünk és csak úgy léphettünk rá a padlóra. Termeken keresztül járhattunk a felbecsülhetetlen értékű padlózaton.
A görög kiállítás után a múzeum emeleti nagytermét ismerhettük meg, melyben Atlasz szobra látható, amint meggörnyedve tartja vállain a világot. A terem jellegzetessége, hogy egy napórát is építettek, mely a padlón jelzi a zodiákusokat. Ha jobban szeműgyre vesszük, a második képen látható is, hogy hol süt be a fény az épület falán. Ha kövessük a padlón látható sávot és onnan fölfele a szemben lévő fal jobb oldalán van egy bemélyedés és annak felső részén látható egy apró fényforrás, mely direkt módon van kapcsolatba a külvilággal. Sajnos nagyon kevés fény jut be, ezért soha nem tekintettek rá, mint tökéletes remekműre.
Pompei városa Olaszország egyik leglátogatottabb archeológiai régiója, hiszen itt láthatóak a római birodalom legjobb állapotban fennmaradt műemlékei és maradványai. Az érdekessége nem is éppen az, hogy milyen jó állapotban vannak ezek a kincsek, hanem sokkal inkább az, hogy nem egy épületről van szó, hanem egy egész városról. Az itt talált tárgyakat, freskókat a nemzeti múzeum őrzi.
Az alábbi képeken Pompei eddig feltárt térképe látható, valamint néhány itt talált használati tárgy. A város így is hatalmas, de még csak egy rész van feltárva.
A fenti képen egy gyertyatartó látható, az alsón pedig hat darab dobókocka.
A Pompeiek nagyon nagy hangsúlyt fektettek épületeik, lakásaik és tereik díszítésére, így számtalan freskó maradt meg tökéletes állapotban. A következőkben pár ilyen remekművet láthattok.
A falfreskók négy generációba sorolhatók az szerint, hogy mit ábrázolnak, hogy kétdimenzióban vagy éppen háromdimenzióban vannak megfestve, valamint az szerint is, hogy egy pillanatot örökítenek meg vagy egy egész történetet mesélnek el.
A Pompeiek nagyon szerettek portrékat is festeni és ezzel mi is kicsivel közelebb kerülünk az itt élt emberekhez, tudunk azonosulni velük, gondoljunk bele, hogy valaha ezek az emberek Pompeiben éltek és tényleg létező személyekről van szó. Annyira jó állapotbanmaradt fenn hamu alá temetett város, hogy sok esetben azt is tudják a régészek, hogy melyik házban név szerint ki lakott, mivel foglalkozott, milyen szerepet töltött be a város életében, mennyire volt gazdag, és hogy éppen mit evett a végzetes katasztrófa előestéjén.
A felső képen egy értelmiségű hölgy látható, a régészek szerint egyértelműen létszik, hogy egy nemesi családból származó intelligens nőt ábrázol, aki nagy előszeretettel olvas és kezében egy írószert tart, mely a tudást jelképezheti. Ellenben az alsó képen ugyanez látható viszont mégis van valami szembeszökő különbség. Ezen a képen szegény emberek láthatóak, akik tehetősnek és tanult embereknek szeretnének látszani. Azonban az arc vonásai, a bőr színe előítéletek nélkül is mindent elárul.
Az alsó képen látható hölgy a szépséget és a tavaszt jelképezi, nagyon gyakran visszatérő motívum.
Az Apollo templom udvaráról kimentett bronzszobrok. A katasztrófa idején a templom még építés alatt állt, így érte a vég. A két szobrocska azonban már állt az udvaron, és hihetetlen épségben kerültek elő a hamu alól.
A Pompei freskók után, bepillantást nyertünk egy szoborkiállításra is, valamint a múzeum belső udvarára is.
A két felső képen a múzeum lépcsőháza, valamint a földszint nagycsarnoka és a bejárat. A két alsón, két gigászi szoboralak, melyek a lépcsőfeljáró előtt állnak őrt.
Pompei életében mindennapos volt a sexualitás és falfestményeik alapján nem obszcén, vagy éppen tabtémaként kezelték, hanem a világon a legtermészetesebb dologként. A múzeum titkos szobái rejtik azokat a mozaikokat, amelyek a legjobb állapotban kerültek elő, valamint az erotikus tartalmú tárgyakat és freskókat.
Először nézzük a tökéletes állapotban fennmaradt remekműveket.
És végül, de nem utolsó sorban, engedjük át az erotikának a főszerepet:
Pompei bizonyos utcái az alábbi két képhez hasonlóan nézhettek ki és igen, az ajtók felett büszkén hírdették, hogy bordélyház van a közelben. A férfi nemiszerv sok esetben visszatérő motívum, hisz azon túl, hogy a bordélyházak szimbóluma, valamint az erotika előhírnöke, a pompeiiek életében és nemcsak, a termékenységet, a bőséget és a jólétet is jelképezte. Tehát a város életében természetes és megszokott dolgok voltak ezek. Pompeiben saját szemünkkel is láthattunk egy többszobás bordályházat, ahol ágyakat és további, eredeti helyükön megmaradt freskókat láthattunk.
A bordélyházak világában nemcsak az alapjában vett sexuális tevékenység folyt, az erotika beívódott a használati tárgyakba is, sőt ahogy már mondtam erotikus freskók láthatóak a falakon, kölünböző poziciókat bemutatva, ezzel is ösztönözve az ide látogatókat, hogy minél több dolgot kipróbáljanak. Az erotika minden formája fellelhető volt, többek között természetes dolognak számított az egyneműek közösülése is.
Néhány magáért beszélő gyertyatartó és egy mindent elmondó szoborcsoport.
Erotikus freskók és különböző poziciók:
A dobogó ezüstérmét a Napoli Sotterranea néven meghírdetett földalatti túra nyerte el, mely Nápolyi kirándulásunk legszuperebb kalandjának tudjató be. Itt nemcsak meséltek az ókori Nápoly világáról, hanem saját szemünkkel, söt mi több, saját talpunkkal is megtapasztalhattuk a város föld alá temetett ódon világát. A túra nagyon komolyan meg volt szervezve, kiváló túravezetőkkel, ugyanis a bemutatás több nyelven is zajlott, többek között olasz, spanyol, német és angol nyelveken. Egészen fiatal szervezők voltak, de kimondottan hamar és hatékonyan szerveztek különböző csoportokba, nyelvi hovatartozás szerint a turistákat. Ezt követően a csoportok sorra indultak el az elfeledett Nápoly földalatti paradicsomába.
Amikor Nápoly városát építeni kezdték, a mai nevén ismeretes Nápolyi-öböl partján, Neapohs néven illették, mely fordításban nem egyebet, mint új várost jelent. Építőanyag gyanánt, hatalmas árkokat ástak, innen nyerve nyersanyagot a város falainak fölemelésére. A későbbiekben azonban elmés módon használátk föl ezeket a hatalmas árkokat. Megszületett az Aqua Augusta, melyet Augustusról neveztek el, minden idők legnagyobb római kori akvaduktja, mely teljes hossza 400 km-re tehető. Így oldották meg Nápoly és a környező városok, többek között Pompei és Herculaneum vízellátását. A túránk célja pedig az volt, hogy bejárjuk ennek a hatalmas rendszernek 1 km hosszát.
Az ókori vízvezeték, melynek építését időszámításunk előtti 30-20 körülire datálják, hihetetlen könnyedséget jelentett a városlakóknak, és ha hinni lehet a történészeknek, nyolc ókori várost látott el vizzel. A vezetékeket számtalan vulkánkitörés rongálta az évek hosszú során, leginkább a Pompeit ért katasztrófa, mely a korszak legnagyobb katasztrófájaként tartják számon. A vízvezetékek sorsát a világháborúk pecsételték meg, ugyanis egy endemikus kolera járvány kitörtével teljesen le kellett zárják a vízellátást, hogy megfékezzék a pusztító kórt.
Mivel vízvezetékként már nem tudták használni, a híres akvaduktnak más rendeltetése került. Menedéket nyújtott a rettegésben élő nápolyiaknak. Családok ezrei laktak itt a máosdik világháború alatt, és sok család még utána is, hiszen a háború alatt 23000 rakéta érte a várost és rengeteg lakóház is odaveszett a támadásokban. Hatalmas nyomor és szegénység uralkodott ezekben az időkben. A háború végével lassan újra elnéptelenedtek a sötét alagútak és lassan feledésbe merültek. De nem sokáig maradtak felhasználatlanul. Szemét. A rengeteg szeméttel ma is küszködik Nápoly. Nem ma kezdte. És nagyszerű ötletnek találták, hogyha már egyébbre nem jó, szeméttárolásra tökéletes. Így ezek a hatalmas alagútak lassan kezdtek feltelni szeméttel. A folyamatnak végül sikerült gátat vetni és az akvadukt alagútait végleg lezárták. Jelenleg csak idegenvezetővel lehet megközelíteni.
Az idegenvezetőnk egy pakisztáni lány volt, aki nagyon ügyesen vezetett bennünket ebben az útvesztő labirintusban. Sok minden mesélt, többek között azt is megtudtuk, hogy hová tűnt el az a temérdek szemét. Hát nem tűnt az sehová, a mai napig azon járnak a turisták, ahogy tettük aznap mi is, csak homokkal temették be, hogy elszigeteljék mélyen a föld alá.
Egy nagyobb teremben álltunk meg és miközben az idegenvezetőnk lelkesen mesélt, fejünk fölött egy lelógó, fel nem robbant amerikai rakétával, megtudtuk, hogy mekkora is volt igazából idelenn a víz szintje és hogy milyen háztartási tárgyakat találtak meg az itt lakók hátrahagyott cuccai között. Jelzem itt még volt lámpa és valahol a magasban levegőztető nyílás is, de innen már csak mélyebbre ereszkedtünk, mint Dante az Isteni színjátékban.
A túra során, pakisztáni idegenvezetőnk azt is elárulta, hogy a jelenben növényekkel kísérleteznek idelenn a mélyben. többnyire bazsalikommal, melyet nem locsolnak és csak mesterséges lámpafényt kapnak. A növények élnek, és hónapok óta nem kaptak vizet. Na jó, ez nem teljesen igaz, nem voltak locsolva, de a levegő nedvességéből annyi vizet gyűjthettek, amiennyire éppen csak szükségük volt. És igazából ez volt a kisérlet egyik célja, hogy rá kényszerítség a bazsalikomot és más növényeket, hogy "víz nélkül" megéljenek. Természetesen lassabban fejlődnek, de a metódus müködik. Sok pizzéria ebből a bazsalikomból fűszerez.
Ezek után, utunk egy olyan terembe vezetett, ahol egy kisebb felkészítőt tartottak arról, hogy mi is fog következni a továbbiakban és hogy hogyan kell eljárjunk, hogy ne essen senkinek semmi baja. Minden olyan látogató, aki klausztrofóbiás volt vagy éppen túlsúlyos, le kellett maradjon a túra ezen részéről, hisz olyan szűk helyeken folytattuk utunkat, ahol a két fal közötti távolság nem volt több 50 cm-nél és néhol a fejünket is le kellett hajtsuk, ha nem akartuk beütni. Tök sötét volt és csak egy kis lámpás volt a kezünkben, amivel oly keveset lehetett világítani, hogy azt sem láttam jóformán, hogy hová lépek. Féloldalasan kellett haladni, hátizsákokat is félvállra venni és tilos volt megállni, mert ilyen esetben pánik törhet ki. Szóval így haladtunk nem tudom hány alagúton keresztül, hisz közbe voltak megszakítások, ahol szeműgyre vehettük, hogy hogy is működött hajdanán az akvadukt. Egy része vizzel volt feltöltve, így sokkal könnyebb volt elképzelni. Eredetileg azokban a szűk alagútakban is víz folyt, igen nagy nyomással, ahol mi járkáltunk. Elképesztő élmény. Fényképezni nem nagyon volt értelme, hisz a fényviszonyok miatt még bliccel is elég használhatatlan képek készültek és úgysem tükrözik a valóságot.
Miután megtettük ezt a körútat, visszatértünk abba a terembe, ahol a felészítőt tartották és innen indultunk tovább a túra legmélyebb pontjára, egy borospincébe, amely 14 m mélyen volt a földfelszín alatt. A mai napig is érlelnek itt bort.
A földalatti túránk itt befejeződött, ám várt ránk még egy nagyon érdekes helyszín. Valaha Nápolyban volt egy hatalmas színház, mely a Pompei nagyszínházhoz hasonlított, annyi különbséggel, hogy a Nápolyi 8000 férőhelyes volt. Nos, ez is a föld alatt van, ám nem úgy ahogy azt képzelnétek. Amint már említettem, a nápolyiak a régi épületeket beépítették, majd azokra újabb épületeket húztak, amig el nem tűntek a föld színéről is. Ez történt a színházzal is, jelenleg 40 épület van a színházban és felette. Így furcsa módon műemléken laknak az emberek és vagyonokért árulják lakásaikat. Jó üzletnek tűnik és az is, de egyelőre nincs rá nagy esély, hogy ennyi pénzt áldozzon rá a város, hogy a színház kiásásához ennyi pénzt kiadjon a lakóknak. Próbálkozni azért lehet.
A színház meglátogatása, amit egyébbként 2008-ban fedeztek fel, a következő képpen zajlott. Egy eladott lakásba mentünk, mely teljesen normálisan a nápolyi szokások szerint volt berendezve. A lakás egy hölgyé volt, aki végül azért vált meg jó pénzért a lakástól, mert nem volt ablaka a lakásnak és hiányolta a fényt, ám amig nem adta el, bort tárolt az alatta elterülő színház egy kis részében és azt is eladta jó pénzért. Szó mi szó, mi is lementünk ebbe a "pincébe", melynek lejárata az ágy alá volt elrejtve. Így juttunk le a színházba, ahová azért elég nagy képzelőerő kell, de hát hogyan is tudjuk elképzelni, hiszen egy aprócska töredékét láttuk csak és gondoljunk bele, 8000 férőhelyes volt. Amit azonban látni lehetett a színház főbejárata, amely tényleg hasonlított a színházak és az arénák bejáratához. Megtudtuk, hogy jelenleg egy már nem használatos konyha lóg le a bejáratba, amit meg is nézhettünk, és hogy a felfedezés előtt ezt a bizonyos bejáratot motorok tárolására használták a lakok. Elképesztő. A túránk itt ért véget, mindenkinek ajánlom.
Listám első helyét a Santa Chiara udvara nyerte el, és úgy gondolom, hogy benneteket is pillanatok alatt elvarázsol majd.
A Santa Chiara komplexumhoz templom, kolostor és egy belső udvar tartozik. A templom igazából nem nyerte el túlságosan a tetszésemet, belső udvara azonban annál jobban. Az udvar oszlopárkáddal körülvett igazi paradicsom, fákkal, virágokkal, csodásan díszített oszlopokkal és padokkal berendezve. Az udvart Domenico Antonio Vaccaro alakította ki 1742-ben, a díszítés pedig Giuseppe és Donato Massa testvérpár kezemunkáját dícséri. Az oszlopok és padok festett csempével kirakottak, csodas képeket elevenítenek meg, állatokkal, épületekkel. Talán az egyetlen olyan műemlék a városban, amely nincs körülrajzolva graffitivel.
Nápoly bemutatásának ezennel a végéhez értünk, remélem, ha csak egy kicsit is, de sikerült elnyerni mindenki tetszését, és átadni tapasztalataimat és élményeimet erről az ódon városról. A következő részben felszállunk a Circumvesuvianara, megmásszuk a Vezúvot, majd felfedezzük az eltemetett Pompei városának legfontosabb negyedeit és épületeit. Tarts velem legközelebb is!
Egy újabb olasz vakáció! Ez lehetne a címe annak a bejegyzés sorozatnak melyet az elkövetkező hónapokban szeretnék megosztani veletek. Igen, újra Olaszországban jártunk, hisz számomra még mindig a kedvenc, és ezen alkalommal a Nápolyi-öblöt és annak peremvilágát tűztük ki úticélul. Az utazásunk kerek tíz napig tartott és mondhatom, hogy minden percét kihasználtuk, így ígérhetem, hogy emlékekben és mesélnivalóban sem lesz hiány. Ha már említettem, hogy tíz napig tartott utazásunk, hadd mondjam el azt is, hogy ez alatt a pár nap alatt tíz városban jártunk és egy idő után azokat már nem is számoltuk, amelyeken átutaztunk. A nápolyi oldalon Nápolyt, látogattuk meg, a térség legnagyobb városát mely egyben a két fő szálláshelyünk közül az egyiket képviselte, Casertá-t, ahol egy impozáns királyi palotával ismerkedtünk meg, továbbá a Vezúv-ot és az eltemetett Pompei városát, valamint Nápoly közelében lévő csodás szigetet, Ischiá-t. Öt nap után mentunk át az öböl másik oldalára, ahol Sorrento mellett, Piano di Sorrento-ban szálltunk meg és innen jártuk be az Amalfi part legszebb városait: Sorrento, Positano, Amalfi, Ravello és Scala; valamint utolsóként Capri szigetére is ellátogattunk. Tehát tíz nap alatt, tíz városban, két szigeten, egy tűzhányon és még megannyi csodás helyen jártunk. Földön, vizen és levegőben.
Sorozatom első etápja, ahogy már a bevezetőben is kiderült, Nápoly városáról fog szólni és előljáróként hadd említsek meg pár dolgot a várossal kapcsolatosan, ami nagyon nagy mértékben befolyásolja a turisták véleményét, befolyásolt bennünket is és ugyanez vár rátok is, miközben olvassátok e sorokat. Szándékom egyáltalán nem az, hogy bárkit is eltántorítsak vagy lebeszéljem arról, hogy Nápolyba utazzon, viszont vannak dolgok, amelyeket jobb ha előre tud, és nem ott esik pofára az ember. Indulás előtt én magam is sokat olvastam a városról és meg kell valljam, hogy annak ellenére, hogy tudtam egy-két lehangoló dolgot a városról, mégis szerettem volna meggyőződni róla a saját szememmel is. Mondhatni pozitívan álltam a dologhoz. De ne mind kerülgessem a forró kását, és végre mondjam már el, hogy miről is van szó. Utólag végig gondolva, Nápoly egy izgalmas város, és most hogy kerek egészként tudok rá tekinteni pozitív és negatív velejáróival együtt, úgy érzem, hogy érdemes volt felfedezni, de ahhoz, hogy élvezni tudjuk, sok mindent el kell engedjünk magunk mellett. Első látásra Nápoly egy csalódás volt és mikor ott jártunk, már első percen megfogadtam, hogy nem rejtem véka alá és fogok erről mesélni a blogomban.
Tisztában voltam azzal, hisz utána olvastam, hogy egy nagyon szemetes, koszos és ígénytelen város, ahol még a műemlékek is graffitivel mázoltak. És most jön az én vélemenyem: bármennyire is szeretnék ellenkezni, ez a színtiszta való. Egy koszos, mocskos, szemetes, omladozó város. Ilyen Nápoly óvárosa. Elsőre azt gondoltuk, hogy biztos majd a történelmi városközpont szép lesz és majd pozitív irányba billenti el vélemenyünket a várossal kapcsolatosan, de nem. Nápoly úgy ahogy van, fulladozik a hulladékban. Ezért is írtam már a legelejen, hogy csak halálosan szeretni lehet vagy végtelenül utálni. És akkor most elárulom, hogy mindezek ellenére, engem mégis csak megfogott. Ez a negatív élmény, csak az első nap terméke, mert minél többet jársz a városban, lassan eltekintessz a szeméttől. Van az a pont, amikor elfogadod, hogy ez egy ilyen város és Nápoly egyik jellegzetessége, hogy a többi olasz várostól eltekintve, itt irdatlanul sok a szemét és minden épület graffitivel aláírt. Nyilván nem ígénytelenné válásról van szó, de ha sikerül elvonatkoztatni ezektől a kellemetlenségektől és nem negatívumokként felfogni, hanem tipikus jellemzőjeként, csak akkor tudjuk igazán értékelni és meglátni Nápoly szép oldalát is. És most jön, hogy miért is írtam mindezt le már a legelején. Nyilván én sem a szemetet fotoztam le, ahogy gondolom a turisták nagyrésze sem, éppen ezért zavarba ejtő lehet, hogy miért írok ilyen szörnyűségeket, amikor a képek alapján nem ez jön le. A kettősség érzése bontakozott ki bennünk is és úgy gondolom, hogy mégis az a legbiztosabb, ha mindenki a saját szemével tapasztalja meg és nem vélemények alapján ítéli el a várost. Indulás előtt mégis jobb tudni ezekről...
(Carbonara és Aperol, Piazza Dante)
Nápoly városát is az eddig már megszokott koncepció alapján szeretném bemutatni, természetesen egy számomra elfogadható fontossági lista során, kezdve a kevésbé látványos helyszínekkel és fokozatosan haladva a végkifejletig, azaz a számomra legpozitívabb és legszebb turisztikai látványosságokig. A városban öt napra szálltunk meg, viszont ebből csak két napot tartózkodtunk huszonnégy órában a városban. Ez alatt a két nap alatt és a többi három nap maradék óráiban, fedeztük fel Nápoly látványosságait. Egyébbként a maradék három napban Casertát, a Vezúvot, Pompeit és Ischiát látogattuk meg. Ezekről a későbbiekben lesz majd szó...
Nápoly óvárosáról tudni kell, hogy teljes egészére egy fajta ódon, igazán karizmatikus hangulat jellemző, régi épületekkel, omladozó falakkal. Érdekes módon szinte sehol sem lehet asztfaltot látni, a járdákon macskakő, az utakon pedig masszív, fényesre koptatott kőlapok láthatóak. Mintha megállt volna az idő, de halál komolyan.
A növényzet nagyon kevés, néha találkozhatunk egy-egy kisebb parkkal, de amugy teljesen kopár és akár egy valóságos labirintus, térkép nélkül könnyen eltévedhetünk ebben a hatalmas útvesztőben. A forgalomra nagyon vigyázzunk mert a szabály az, hogy nincs szabály, mindenki a sajár feje után megy. Főképp a robogókra kell vigyázni, mert nagyon gyorsan mennek. Szűkebbnél szűkebb utcák, megszokhatatlan forgalommal, úton útszélen üttetett autókkal, de ahogy mondják, itt már csak ez a módi. Senkit nem érdekel, teljesen megszokott.
Nápoly érdekes építkezési stílusa messzi időkre nyúlik vissza, amikoris nem volt szabad a város falain kívülre építkezni. Mit tudtak ebben a helyzetben az egyre gyarapodó város lakói tenni? Egymásra, vagyis fölfele építkeztek. Európában sehol máshol nem tapasztalható ilyen erőteljes, zsúfolt, egymásra való építkezés. Nem volt ahová terjeszkedni, így a régi, elhagyatott, már nem használatos épületekre emelték az újabb házakat, lakásokat. Ezt teszi Nápolyt olyan össze-vissza, zigg-zaggos, asszimetrikus, kesze-kuszán szövevényes labirintussá. Ezt már csak tetőzi a mérhetetlen lakosság, a sok turista, a rengeteg szemét és a végtelen graffitik tárháza.
Ami még feltűnést kelthet, a rengeteg színesbőrű és afroamerikai lakós, akik jóformán az úton élik le életüket, piszkosan és mocskosan, mérhetetlen szegénységben, különböző "márkás" cuccok árusításával az utcasarkakra kiterített pokrócokon. Elég ijesztő ezt látni, főleg az esti és ájszakai órákban. Ezért is ajánlott inkább a nyilvános, zsúfoltabb tereken és utcákon tartózkodni.
10. A Pizza hazája
A napolyi hétköznapok kimaradhatatlan velejárója a finom, ízletes, kemencében sült pizza. És ez egyáltalán nem véletlen, hisz Nápoly városa a pizza koronázatlan hazája. Természetesen, ahhoz hogy egy igazán ízletes pizzát ehessünk, kell egy kicsit keresgélnünk, egy kicsit várnunk és egy kis türelemért cserében megismerhetjük az igazi olasz pizza ízvilágát. Bár több pizzériában is megfordultunk Nápolyban töltött napjaink során, mégis a két legismertebbet és egyben a legjobb pizzázót említeném most meg: Antica Pizzeria Port'Alba és L'Antica Pizzeria da Michele.
Az Antica Pizzeria Port'Alba-t a világ legelső pizzeriájaként tartják számon, melyet 1830-ban nyitottak meg és mind a mai napig nyitva áll a nagyközönség számára. A pizzázó egészen közel található a Dante metróállomáshoz, egy keskeny de annál hangulatosabb utcácskában. Amikor pizzériáról beszélünk, Olaszország esetében tudni kell azt, hogy nem egy hatalmas területű helyiségről van szó, sokkal inkább egy kis zugról, kevés asztallal, egy parányi szobában. Ennek ellenére óriási a minőség, sokszor még úgy is, hogy messze túlszárnyalja a mennyiség.
Hadd mondjam el, mig valaki tévedésbe esne, hogy a pizza eredetileg a szegények étele volt, ezért ne lepődjünk meg, hogy egy olasz pizzán nem hemzsegnek a hozzávalók. A pizza egy tradicionális étel, melynek megvan a hagyományos elkészítési módja és azzal, hogy minden jóval megakarjuk rakni szép nyugati szokás szerint, hadd legyen mit rajta enni, elveszti igazi rendeltetését és lelkét. A szegények étele nem lehetett gazdagon megrakott, így ha Napolyban járunk ne csodálkozzunk, ha alig van rajta valami, ugyanis ez az igazi pizza, és nem az, amit otthon eszünk.
A pizzák lapja nagyon vékony, szinte alig érezni az ízét. Általában paradicsomszószban és sajtban gazdag, mellesleg nem rákövülten, hanem majdnem folyékony állapotban tálalják. Erre a szószos-sajtos rétegre jön a különböző egyébb hozzávaló, a sonka, a hal, a maszlina és a bazsalikom. Tudom, kopárnak hangzik, de iszonyatosan finom. Melléje ajánlott egy jó olasz sör, a Nastro Azzurro.
Ami az Antica Pizzeria Port'Alba-t illeti, rengeteg fajta pizzával büszkélkedik, egy igazán hangulatos konyhával, benne kemencével, díjjaktól és oklevelektől hemzsegnek roskadozó falai, ám mégsem itt készítik Nápoly legfinomabb pizzáját.
A válasz L'Antica Pizzeria da Michele: az antik pizzéria a Napoli Centrale Garibaldi vonatállomástól nem túl messze található, mondhatni elég eldugott helyen, és minden túlzás nélkül, itt készítik Nápoly, de egyben egész Olaszország legfinomabb pizzáját. Ez természetesen a forgalomról is látszott. Rengetegen várakoztak az épület előtt, hogy valahogy még az este folyamán bejussanak. Érdekes rendszer működött. Lehetett kérni elvitelre, vagy helyben fogyasztásra. Az elvitel sokkal hamarább ment, de elképesztő, hogy arra is hányan vártak.
Aki helyben fogyasztást kért, az várt. Várt és várt. Amikor mi a megérkeztünk és hegyben fogyasztást kértünk, a bűvös számunk a 42-es volt. És annak ellenére, hogy azt hittem, hogy sosem jutunk be, elég hamar bekerültünk a kis helyisgébe. Tömve volt turistákkal. Tényleg, egymás hegyén-hátán ültünk. Mindössze két pizza közül lehetett választani, Pizza Marina és Pizza Margarita. Mi a Margarita mellett voksoltunk és meg kell mondjam, annak ellenére, hogy még nyomokban sem volt benne hús, életem legfinomabb pizzájához volt szerencsém. Emellett a hely hangulata sem utolsó a sorban, a világ minden tájáról érkeznek ide vendégek. Minden féle nyelvet hallani, mind más világrészről érkeztünk, és meglepő módon egyetlen dolog miatt: egy szelet pizzáért. Amúgy a L'Antica Pizzeria da Michele is többszörösen díjjazott pizzéria, így nem véletlenül szerepelt az Eat. Pray. Love (Ízek, Imák. Szerelmek.) című filmben is. Egyébbként Julia Robert fotója a mai napig ott lóg a falon. Negatívumként azt említeném meg, hogy nem lehet bankkártyával fizetni, ahogy Nápoly több részében sem, valamiért erre nem mindenhol fordítanak hangsúlyt.
09. Nápoly jellegzetes utcái
A Via Benedetto Croce, ismertebb nevén Spaccanapoli és a Via San Gregorio Armeno két egymásra merőleges igen szűk utca, magas épületekkel, kis üzletekkel, szuveníres standokkal, robogók zajával és nem meglepő az sem, ha a fejed fölött a napi mosás szárad. Mindenképp megvan a hangulata.
Ezekben az utcákban lehet begyűjteni a legjobb szuveníreket és igazából szeműgyre venni, hogy mi is a választék, hiszen kissé eltér Olaszország más városaitól. Tulajdonképpen azért, mert egészen mások a szokásaik, a hiedelemviláguk és legfontosabb, hogy megvan a saját védőszentjük, Szent Januáriusz, mely nagy mértékben befolyásolja és formálja a nápolyi kultúrát. Bőségesen találunk vallási tárgyakat, legtöbbjük Szent Januáriuszt ábrázolja, ugyanakkor azt tartják, hogy a piros paprika szerencsét hoz, így érdemes szuvenírként paprikát ábrázoló mágnest, kulcstartót, stb. ajándékozni, hisz mindenképp jó ómen. Ellenben ha magadnak veszed, akkor balszerencsét hoz. Egy másik érdekes tárgy, amire felfigyeltünk,azok különböző házacskák voltak, apró figurákkal, akár valami ikebana. Felettébb nagy hagyomány ez náluk, olyannyira, hogy állítolag a lakásokat ilyen kis házikókkal díszítik fel, főleg az ünnepek alatt, például karácsonykor.
Ami még nagyon jellegzetes ezekben az utcákban, hogy a különböző gyorsétkezdék ( például gyros) elrendezése mit sem változott az évszázadok során. Természetesen nem azonnal szembetűnő dolgokra kell gondolni, hanem a kis helyiségek alapjában vett formájára. Pompei feltárt városában is ehhez hasonló standok sorakoznak.
Aki nem járt ezekben az utcában, az nem járt Nápolyban sem. Messzemenően kimagasló helyszínei a város összképének. Ennek ellenére, hadd említsem meg a nápolyi tömegközlekedés legkedveltebb formáját is, a napolyi metrót, mely úgy a magam módján tiszta, még annak ellenére is, hogy nem a legpontosabb és általában tíz percenként járnak a metrók, ellentétben más európai vonalakkal, ahol öt, vagy még kevesebb időintervalumokban váltják egymást a vonatok. Én személy szerint nem szeretek a föld alatt utazni, mert nem látok igazából semmit, szóval inkább gyalogolok, de egy ekkora városban nem lehet tömegközlekedés nélkül mindenhová eljutni. És ennek is van előnye. A Toledo állomás a Népolyi metróállomások legszebbikét képviseli. A mozgólépcső feletti kürtőn ki lehet látni az égre. Igazán mutatós.
Egy másik fontos dolog, ha elindulunk egy ekkora városba, hogy vásároljunk online Artecard-ot, mely mindenképp megéri, ha szeretünk minden múzeumba bemenni, ha muszáj tömegközlekedéssel utazni, és igazából akkor éri meg a legjobban, ha nemcsak Nápolyt, de még a környékét is szeretnénk bejárni, mert ezek a kártyák az egész Campania megyében érvényesek. Mi például az Artecard Campania kártyára voksoltunk, mely érvényes Napolyban és az egész megyében is, az első két belépő ingyenes, és a többire 50%-os kedvezményt ad. Továbbá a metró jegyek ingyenesek és a Circumvesuviana vonat is, de erről a vonatról a későbbiekben sokszor lesz még szó. Mi ezt a kártyát választottuk, 3 napig volt érvényes, vagyis harmadik nap éjfélig, és 32 euróba került. De vannak más kártyák is, csakugyan az Artecard társaságon belül, többek között olyan is, amelyik csak Nápolyra érvényes.
08. Castel Nuovo
A Castel Nuovo, más néven Maschio Angioino Nápoly egyik igazi jelkéke. I. Charles Anjou rendelésére épült 1279 és 1282 között, ám az Aragoniai időszakban teljesen átalakították, sőt még a 18. században is sok változáson ment át. Nápoly óvárosában igazi védelmezőként örködik az öböl legperemén. Mesebeli bástyái között kirívó, csodásan faragott diadalív található.
Ám annak ellenére, hogy milyen pompás külleme van, odabenn nem igazán van amit nézni. A belső udvart inkább különböző rendezvények számára tartják fenn. Az emeleti termekben pedig festmények vannak kiállítva. Ami igazán érdekes volt, a vár nagyterme és a kilátás, mely tényleg lenyűgöző. Látható a Nápolyi-öböl és a Vezúv is.
07. Castel dell'Ovo és környéke
Nápoly egy másik jellegzetes épülete a Castel dell'Ovo, más néven Tojásvár, mely egy 12. századi építmény, bár többszor átépítették az idők során. Elnevezésével kapcsolatosan két féle elmélet is van. Az egyik az, hogy elnevezését a tojás alakú alaprajzáról kapta, a legenda szerint viszont Vergilius tojásáról nevezték el, mely szerint Vergilius egy tojást helyezett el egy kalitka közepén és azt mondta, hogy amig a tojás a helyén marad, a vár biztonságban van, de ha elgurul a tojás és összetörik, a vár is vele veszik.
Annak ellenére, hogy tényleg egy igazi vár, falain belül itt sem láthatunk sokkal többet, inkább a kilátás, amiben gyönyörködhetünk. Látható az öböl, a Vezúv és Nápoly legszebb partvidéke, melyet a világ egyik legszebb partszakaszának tartanak. A part mentén egy promenád húzódik, pálmafák bűvkörében, hátuk mögött pedig nívós szállodaláncok épületei emelkednek. A közelben található az Immacolatella szökőkút, mely eredetileg a Pizza del Plebiscito-n volt látható és az Óriás kútja nevet viselte, de később áthelyezték.
06. Piazza del Plebiscito és látnivalói
A Piazza del Plebiscito Nápoly óvárosának egyik legnagyobb tere, itt található a San Francesco di Paola templom és a hatalmas tér túloldalán a királyi palota. Az 1700-as évek végéig a tér karneválok és megmérettetések szinteréül szolgált. A királyi palotát 1602-ben építették és a Bourbon királyi család székhelye volt.
A térről csodás sétát lehet lejteni egészen a Castel del'Ovo-ig és onnan hosszan Nápoly legnívósabb partszakaszán. Ellenkező irányban, a város fele, a San Carlo színházat és I. Umberto Gallériáját csodálhatjuk meg. A színházat sajnos renoválták, de az gallériát sikerült megcsodálni.
05. San Gennaro Duomo
A San Gennaro Duomo Nápoly hatalmas katedrálisa, mely a város védőszentjének nevét viseli. Szent Januáriusz tehát Nápoly védőszentje és kimondottan nagy szerepet játszik a mai napig is a város életében. Hatalmas épület, igazán csodálatos, valósággal rabul ejti a belépőt. A katedrális azonban nemcsak a szent nevét viseli, hanem vérét is ereklyeként őrzi. Minden szeptember 19-én kihozzák és vére cseppfolyóssá válik. Ezt sokán csodának vélik, ellenben a tudományos magyarázata egy olyan kémiai vegyület, melyet a vérhez keverve, cseppfolyósítja azt. Ez a vegyület valószínűleg régen is elérhető volt.
04. Capella Sansevero és Gesú Nuovo
A Capella San Severo a Centro istorico legnagyobbra értékelt látnivalója. Bár nem túl nagy és megtalálni is nagyon nehéz, mindenképp megéri felkeresni, tényleg csodálatos. Fényképezni sajnos nem lehetett, de bárki megy is Nápolyba, nem szabad kihagyni. Igazán lenyűgöző. A kápolna 1590 körül épült. Fő látványossága a Krisztus a lepel alatt, melyet 1753-ban faragott Guiseppe Sanmartino.
Ellenben a Capella Sanseveroval, a Gesú Nuovo fotózható és szépségében a kápolnával vetekszik. A Gesú Nuovo a Santa Chiara templom közelében található és első látásra egyáltalán nem egy templom épülete jut eszünkbe az épületről. Ez azért van, mert eredetileg egy 1470-ben épült palota volt, aztán egy évszázaddal később a Sansverino család eladta a jezsuitáknak, akik templommá alakították. A barokk stílusú templomról nem is képzelnénk el, hogy milyen pompás beltérrel büszkélkedik. Bámulatos.
03. A Nemzeti Archeológiai Múzeum
Sokak számára unalmas lehet egy múzeum, számomra viszont sokkal több egy épületnél, ahol régi tágyakat állítanak ki a nagyközönség számára. A Nápolyi nemzeti múzeumban találhatóak a Pompeiben lelt felbecsülhetetlen értékű kincsek, többek között, haszálati tárgyak, ékszerek, freskók és mozaik padlók, hihetetlenül kiválló állapotban. Ezért is nyerte el topplistám dobogós harmadik helyét. És ha egy kicsit hagyjuk, hogy utat törjenek ezek a leletek elménk világába, beléphetünk egy eltemetett birodalom hétköznapjaiba. Milyen precizítással, műgonddal és minőséggel alkottak Pompei képzőművészei, festői és feltalálói. És fura módon itt találhatjuk a beígért pikáns extra tartalmat is, a múzeum titkos termeiben Pompei erotikus világába is betekintést nyerhetünk, hisz szerves része volt a szexualitás a város hétköznapjainak. Bordélyházak tucatját tárták már fel Pompei eltemetett városában és a múzeum a mai napig őrzi a megmentett pikáns tartalmú freskókat, szobrokat és használati tárgyakat.
Furcsa módon a nemzeti múzeum felfedezését egy ideiglenes görög kiállítással kezdtük, ahol különböző edényeket, vázákat, amphórákat és egyébb használati tárgyakat nézhettünk meg. Ami viszont a legérdekesebb volt ezen a kiállításon, a mozaik padlózat, melyeket Pompeiből mentettek ki. Cipőnkre védőhuzatot kellett illesszünk és csak úgy léphettünk rá a padlóra. Termeken keresztül járhattunk a felbecsülhetetlen értékű padlózaton.
A görög kiállítás után a múzeum emeleti nagytermét ismerhettük meg, melyben Atlasz szobra látható, amint meggörnyedve tartja vállain a világot. A terem jellegzetessége, hogy egy napórát is építettek, mely a padlón jelzi a zodiákusokat. Ha jobban szeműgyre vesszük, a második képen látható is, hogy hol süt be a fény az épület falán. Ha kövessük a padlón látható sávot és onnan fölfele a szemben lévő fal jobb oldalán van egy bemélyedés és annak felső részén látható egy apró fényforrás, mely direkt módon van kapcsolatba a külvilággal. Sajnos nagyon kevés fény jut be, ezért soha nem tekintettek rá, mint tökéletes remekműre.
Pompei városa Olaszország egyik leglátogatottabb archeológiai régiója, hiszen itt láthatóak a római birodalom legjobb állapotban fennmaradt műemlékei és maradványai. Az érdekessége nem is éppen az, hogy milyen jó állapotban vannak ezek a kincsek, hanem sokkal inkább az, hogy nem egy épületről van szó, hanem egy egész városról. Az itt talált tárgyakat, freskókat a nemzeti múzeum őrzi.
Az alábbi képeken Pompei eddig feltárt térképe látható, valamint néhány itt talált használati tárgy. A város így is hatalmas, de még csak egy rész van feltárva.
A fenti képen egy gyertyatartó látható, az alsón pedig hat darab dobókocka.
A Pompeiek nagyon nagy hangsúlyt fektettek épületeik, lakásaik és tereik díszítésére, így számtalan freskó maradt meg tökéletes állapotban. A következőkben pár ilyen remekművet láthattok.
A falfreskók négy generációba sorolhatók az szerint, hogy mit ábrázolnak, hogy kétdimenzióban vagy éppen háromdimenzióban vannak megfestve, valamint az szerint is, hogy egy pillanatot örökítenek meg vagy egy egész történetet mesélnek el.
A Pompeiek nagyon szerettek portrékat is festeni és ezzel mi is kicsivel közelebb kerülünk az itt élt emberekhez, tudunk azonosulni velük, gondoljunk bele, hogy valaha ezek az emberek Pompeiben éltek és tényleg létező személyekről van szó. Annyira jó állapotbanmaradt fenn hamu alá temetett város, hogy sok esetben azt is tudják a régészek, hogy melyik házban név szerint ki lakott, mivel foglalkozott, milyen szerepet töltött be a város életében, mennyire volt gazdag, és hogy éppen mit evett a végzetes katasztrófa előestéjén.
A felső képen egy értelmiségű hölgy látható, a régészek szerint egyértelműen létszik, hogy egy nemesi családból származó intelligens nőt ábrázol, aki nagy előszeretettel olvas és kezében egy írószert tart, mely a tudást jelképezheti. Ellenben az alsó képen ugyanez látható viszont mégis van valami szembeszökő különbség. Ezen a képen szegény emberek láthatóak, akik tehetősnek és tanult embereknek szeretnének látszani. Azonban az arc vonásai, a bőr színe előítéletek nélkül is mindent elárul.
Az alsó képen látható hölgy a szépséget és a tavaszt jelképezi, nagyon gyakran visszatérő motívum.
Az Apollo templom udvaráról kimentett bronzszobrok. A katasztrófa idején a templom még építés alatt állt, így érte a vég. A két szobrocska azonban már állt az udvaron, és hihetetlen épségben kerültek elő a hamu alól.
A Pompei freskók után, bepillantást nyertünk egy szoborkiállításra is, valamint a múzeum belső udvarára is.
A két felső képen a múzeum lépcsőháza, valamint a földszint nagycsarnoka és a bejárat. A két alsón, két gigászi szoboralak, melyek a lépcsőfeljáró előtt állnak őrt.
Pompei életében mindennapos volt a sexualitás és falfestményeik alapján nem obszcén, vagy éppen tabtémaként kezelték, hanem a világon a legtermészetesebb dologként. A múzeum titkos szobái rejtik azokat a mozaikokat, amelyek a legjobb állapotban kerültek elő, valamint az erotikus tartalmú tárgyakat és freskókat.
Először nézzük a tökéletes állapotban fennmaradt remekműveket.
És végül, de nem utolsó sorban, engedjük át az erotikának a főszerepet:
Pompei bizonyos utcái az alábbi két képhez hasonlóan nézhettek ki és igen, az ajtók felett büszkén hírdették, hogy bordélyház van a közelben. A férfi nemiszerv sok esetben visszatérő motívum, hisz azon túl, hogy a bordélyházak szimbóluma, valamint az erotika előhírnöke, a pompeiiek életében és nemcsak, a termékenységet, a bőséget és a jólétet is jelképezte. Tehát a város életében természetes és megszokott dolgok voltak ezek. Pompeiben saját szemünkkel is láthattunk egy többszobás bordályházat, ahol ágyakat és további, eredeti helyükön megmaradt freskókat láthattunk.
A bordélyházak világában nemcsak az alapjában vett sexuális tevékenység folyt, az erotika beívódott a használati tárgyakba is, sőt ahogy már mondtam erotikus freskók láthatóak a falakon, kölünböző poziciókat bemutatva, ezzel is ösztönözve az ide látogatókat, hogy minél több dolgot kipróbáljanak. Az erotika minden formája fellelhető volt, többek között természetes dolognak számított az egyneműek közösülése is.
Néhány magáért beszélő gyertyatartó és egy mindent elmondó szoborcsoport.
Erotikus freskók és különböző poziciók:
02. Napoli Sotterranea
A dobogó ezüstérmét a Napoli Sotterranea néven meghírdetett földalatti túra nyerte el, mely Nápolyi kirándulásunk legszuperebb kalandjának tudjató be. Itt nemcsak meséltek az ókori Nápoly világáról, hanem saját szemünkkel, söt mi több, saját talpunkkal is megtapasztalhattuk a város föld alá temetett ódon világát. A túra nagyon komolyan meg volt szervezve, kiváló túravezetőkkel, ugyanis a bemutatás több nyelven is zajlott, többek között olasz, spanyol, német és angol nyelveken. Egészen fiatal szervezők voltak, de kimondottan hamar és hatékonyan szerveztek különböző csoportokba, nyelvi hovatartozás szerint a turistákat. Ezt követően a csoportok sorra indultak el az elfeledett Nápoly földalatti paradicsomába.
Amikor Nápoly városát építeni kezdték, a mai nevén ismeretes Nápolyi-öböl partján, Neapohs néven illették, mely fordításban nem egyebet, mint új várost jelent. Építőanyag gyanánt, hatalmas árkokat ástak, innen nyerve nyersanyagot a város falainak fölemelésére. A későbbiekben azonban elmés módon használátk föl ezeket a hatalmas árkokat. Megszületett az Aqua Augusta, melyet Augustusról neveztek el, minden idők legnagyobb római kori akvaduktja, mely teljes hossza 400 km-re tehető. Így oldották meg Nápoly és a környező városok, többek között Pompei és Herculaneum vízellátását. A túránk célja pedig az volt, hogy bejárjuk ennek a hatalmas rendszernek 1 km hosszát.
Az ókori vízvezeték, melynek építését időszámításunk előtti 30-20 körülire datálják, hihetetlen könnyedséget jelentett a városlakóknak, és ha hinni lehet a történészeknek, nyolc ókori várost látott el vizzel. A vezetékeket számtalan vulkánkitörés rongálta az évek hosszú során, leginkább a Pompeit ért katasztrófa, mely a korszak legnagyobb katasztrófájaként tartják számon. A vízvezetékek sorsát a világháborúk pecsételték meg, ugyanis egy endemikus kolera járvány kitörtével teljesen le kellett zárják a vízellátást, hogy megfékezzék a pusztító kórt.
Mivel vízvezetékként már nem tudták használni, a híres akvaduktnak más rendeltetése került. Menedéket nyújtott a rettegésben élő nápolyiaknak. Családok ezrei laktak itt a máosdik világháború alatt, és sok család még utána is, hiszen a háború alatt 23000 rakéta érte a várost és rengeteg lakóház is odaveszett a támadásokban. Hatalmas nyomor és szegénység uralkodott ezekben az időkben. A háború végével lassan újra elnéptelenedtek a sötét alagútak és lassan feledésbe merültek. De nem sokáig maradtak felhasználatlanul. Szemét. A rengeteg szeméttel ma is küszködik Nápoly. Nem ma kezdte. És nagyszerű ötletnek találták, hogyha már egyébbre nem jó, szeméttárolásra tökéletes. Így ezek a hatalmas alagútak lassan kezdtek feltelni szeméttel. A folyamatnak végül sikerült gátat vetni és az akvadukt alagútait végleg lezárták. Jelenleg csak idegenvezetővel lehet megközelíteni.
Az idegenvezetőnk egy pakisztáni lány volt, aki nagyon ügyesen vezetett bennünket ebben az útvesztő labirintusban. Sok minden mesélt, többek között azt is megtudtuk, hogy hová tűnt el az a temérdek szemét. Hát nem tűnt az sehová, a mai napig azon járnak a turisták, ahogy tettük aznap mi is, csak homokkal temették be, hogy elszigeteljék mélyen a föld alá.
Egy nagyobb teremben álltunk meg és miközben az idegenvezetőnk lelkesen mesélt, fejünk fölött egy lelógó, fel nem robbant amerikai rakétával, megtudtuk, hogy mekkora is volt igazából idelenn a víz szintje és hogy milyen háztartási tárgyakat találtak meg az itt lakók hátrahagyott cuccai között. Jelzem itt még volt lámpa és valahol a magasban levegőztető nyílás is, de innen már csak mélyebbre ereszkedtünk, mint Dante az Isteni színjátékban.
A túra során, pakisztáni idegenvezetőnk azt is elárulta, hogy a jelenben növényekkel kísérleteznek idelenn a mélyben. többnyire bazsalikommal, melyet nem locsolnak és csak mesterséges lámpafényt kapnak. A növények élnek, és hónapok óta nem kaptak vizet. Na jó, ez nem teljesen igaz, nem voltak locsolva, de a levegő nedvességéből annyi vizet gyűjthettek, amiennyire éppen csak szükségük volt. És igazából ez volt a kisérlet egyik célja, hogy rá kényszerítség a bazsalikomot és más növényeket, hogy "víz nélkül" megéljenek. Természetesen lassabban fejlődnek, de a metódus müködik. Sok pizzéria ebből a bazsalikomból fűszerez.
Ezek után, utunk egy olyan terembe vezetett, ahol egy kisebb felkészítőt tartottak arról, hogy mi is fog következni a továbbiakban és hogy hogyan kell eljárjunk, hogy ne essen senkinek semmi baja. Minden olyan látogató, aki klausztrofóbiás volt vagy éppen túlsúlyos, le kellett maradjon a túra ezen részéről, hisz olyan szűk helyeken folytattuk utunkat, ahol a két fal közötti távolság nem volt több 50 cm-nél és néhol a fejünket is le kellett hajtsuk, ha nem akartuk beütni. Tök sötét volt és csak egy kis lámpás volt a kezünkben, amivel oly keveset lehetett világítani, hogy azt sem láttam jóformán, hogy hová lépek. Féloldalasan kellett haladni, hátizsákokat is félvállra venni és tilos volt megállni, mert ilyen esetben pánik törhet ki. Szóval így haladtunk nem tudom hány alagúton keresztül, hisz közbe voltak megszakítások, ahol szeműgyre vehettük, hogy hogy is működött hajdanán az akvadukt. Egy része vizzel volt feltöltve, így sokkal könnyebb volt elképzelni. Eredetileg azokban a szűk alagútakban is víz folyt, igen nagy nyomással, ahol mi járkáltunk. Elképesztő élmény. Fényképezni nem nagyon volt értelme, hisz a fényviszonyok miatt még bliccel is elég használhatatlan képek készültek és úgysem tükrözik a valóságot.
Miután megtettük ezt a körútat, visszatértünk abba a terembe, ahol a felészítőt tartották és innen indultunk tovább a túra legmélyebb pontjára, egy borospincébe, amely 14 m mélyen volt a földfelszín alatt. A mai napig is érlelnek itt bort.
A földalatti túránk itt befejeződött, ám várt ránk még egy nagyon érdekes helyszín. Valaha Nápolyban volt egy hatalmas színház, mely a Pompei nagyszínházhoz hasonlított, annyi különbséggel, hogy a Nápolyi 8000 férőhelyes volt. Nos, ez is a föld alatt van, ám nem úgy ahogy azt képzelnétek. Amint már említettem, a nápolyiak a régi épületeket beépítették, majd azokra újabb épületeket húztak, amig el nem tűntek a föld színéről is. Ez történt a színházzal is, jelenleg 40 épület van a színházban és felette. Így furcsa módon műemléken laknak az emberek és vagyonokért árulják lakásaikat. Jó üzletnek tűnik és az is, de egyelőre nincs rá nagy esély, hogy ennyi pénzt áldozzon rá a város, hogy a színház kiásásához ennyi pénzt kiadjon a lakóknak. Próbálkozni azért lehet.
A színház meglátogatása, amit egyébbként 2008-ban fedeztek fel, a következő képpen zajlott. Egy eladott lakásba mentünk, mely teljesen normálisan a nápolyi szokások szerint volt berendezve. A lakás egy hölgyé volt, aki végül azért vált meg jó pénzért a lakástól, mert nem volt ablaka a lakásnak és hiányolta a fényt, ám amig nem adta el, bort tárolt az alatta elterülő színház egy kis részében és azt is eladta jó pénzért. Szó mi szó, mi is lementünk ebbe a "pincébe", melynek lejárata az ágy alá volt elrejtve. Így juttunk le a színházba, ahová azért elég nagy képzelőerő kell, de hát hogyan is tudjuk elképzelni, hiszen egy aprócska töredékét láttuk csak és gondoljunk bele, 8000 férőhelyes volt. Amit azonban látni lehetett a színház főbejárata, amely tényleg hasonlított a színházak és az arénák bejáratához. Megtudtuk, hogy jelenleg egy már nem használatos konyha lóg le a bejáratba, amit meg is nézhettünk, és hogy a felfedezés előtt ezt a bizonyos bejáratot motorok tárolására használták a lakok. Elképesztő. A túránk itt ért véget, mindenkinek ajánlom.
01. A Santa Chiara kolostorának udvara
Listám első helyét a Santa Chiara udvara nyerte el, és úgy gondolom, hogy benneteket is pillanatok alatt elvarázsol majd.
A Santa Chiara komplexumhoz templom, kolostor és egy belső udvar tartozik. A templom igazából nem nyerte el túlságosan a tetszésemet, belső udvara azonban annál jobban. Az udvar oszlopárkáddal körülvett igazi paradicsom, fákkal, virágokkal, csodásan díszített oszlopokkal és padokkal berendezve. Az udvart Domenico Antonio Vaccaro alakította ki 1742-ben, a díszítés pedig Giuseppe és Donato Massa testvérpár kezemunkáját dícséri. Az oszlopok és padok festett csempével kirakottak, csodas képeket elevenítenek meg, állatokkal, épületekkel. Talán az egyetlen olyan műemlék a városban, amely nincs körülrajzolva graffitivel.
- - - - - - - - - -
Nápoly bemutatásának ezennel a végéhez értünk, remélem, ha csak egy kicsit is, de sikerült elnyerni mindenki tetszését, és átadni tapasztalataimat és élményeimet erről az ódon városról. A következő részben felszállunk a Circumvesuvianara, megmásszuk a Vezúvot, majd felfedezzük az eltemetett Pompei városának legfontosabb negyedeit és épületeit. Tarts velem legközelebb is!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése