Santorini
Az Égei-tenger misztikus vidéke szült hazát a görög legendák és mítoszok színterének, évekig tartó kalandok és csaták helyszínének, ahol igazi bajnokok, hősök és királyok születtek. A tenger rejtélyes szigetvilága megannyi veszedelmet sodort a hajósok elé. Minden mese szörnyekről, istenekről és titánokról beszél... S bár ma már nem hajózunk ismeretlen vizeken, és az Olimpuszi istenek sem befolyásolják kusza sorsainkat, az Égei-tenger közepén, még a mai napig is óriások élnek. Hatalmas titánok, melyek sziklafalként emelkednek ki az ostomló hullámok közül. Puszta látványuk is megrettentő. A Kükládok csodálatos világához nagyon sok sziget tartozik, mozdulatlan küklopszok ezek, melyek története a végtelen időkben kezdődik. A Cyclades ( Kükládok) archipelágó legismertebb szigetvilága mégis csak a csodálatos Santorini, mely karizmatikus arculatával és egyedi stílusával a világ egyik legexkluzívabb helyszínének számít.
Santorini-ra való utazásunk a Heraklion-i kikötőben kezdődik, ahol egy több emeletes cruise fedélzetére szálltunk. A hajónk neve Golden Star Ferries volt és a közel 1000 személyes hajón étterem, üzletek, moziterem és számos egyébb szórakozási lehetőség várt ránk a 3 és fél órás utazásunk alatt. Természetesen a teraszokon is el lehetett tölteni az időt, kint a friss, sós levegőn, a szikrázó napsugarak égisze alatt.
Utazásunk során számos sziget mellett elhaladtunk, de amikor a horizonton megjelentek a különleges sziklaszírtek és csúcsaikon a szikrázó fehérség, egyértelműen tudtuk, hogy nemsokára megérkezünk a görög szigetvilág talán legkülönlegesebb helyszínére, a meseszép Santorini-re.
Ám mielőtt megérkeznénk erre az elbűvölő helyre, hadd meséljek kicsit a sziget igazán izgalmas misztériumairól. Történetem a Kr.e. 1600-1500 években kezdődik, amikor is bekövetkezett az emberiség történelmében észlelt legnagyobb természeti katasztrófa. Ezekben az időkben, Santorini arculata közel sem hasonlított a maihoz. Egyetlen aktív vulkanikus szigetből állt. Az itt kialakult erőteljes vulkánkitörés következtében, az egész sziget felrobbant és hozta létre többé-kevésbé a mai Santorini csodás külalakját. A tűzhányó kitörése azonban eszméletlen pusztítást végzett, melynek hatásai nemcsak a környező szigeteken, de a 110 km távolságban lévő Krétán, de még Egyiptomban, sőt egész Európában észlelhetőek voltak. A vulkánkitörés következtében természetesen földrengés és ebből kifolyólag szökőár is bekövetkezett, mely a feltételezések szerint hanyatlásba döntötte az éppen virágzásának csúcspontján lévő Krétai civilizációt és vele együtt a minoszi kultúrát. Továbbá a kutatók szerint összefüggésbe hozható az Egyiptomi tíz csapás közül legalább hárommal, többet között a 3 napos sötétséggel. A vulkáni hamu beborította az eget, Santorini-t több száz méter magas hamuréteg födte be. De ha ez még nem lenne elég a misztériumokból, a legújabb felfedezések szerint, a titokzatos Atlantiszt, az elsűlyest város helyét is a hajdani Santorini-re helyezik. Ugyanis a legutobbi ásatások arra engednek következtetni, hogy tényleg létezett egy fejlettebb civilizáció a szigeten, és ami nagyon meglepő, hogy egyetlen emberi eredetű maradványt, csontot sem találtak, ami talán azt jelenti, hogy az itt élő emberek megértették a vulkán előrejelzéseit és még a katasztrófa bekövetkezése előtt, elhagyták a szigetet.
Amikor már egészen közel értünk a köralakú szigethez, déli irányból léptünk be a kaldera egészen egyedi világába, melynek közepén a még mindig aktív vulkáni kúp emelkedett. A vulkanikus kráter sziklaszírtjei 300 m magasságba nyúlnak a szinte mindig makulátlan ég felé. A csipkés sziklaperem ábrázata feketétől narancssárgáig minden színben játszik. A tavolban lévő kikötőből zig-zakban szaladt egy szerpentin a hegygerinc felé. A gerincen hosszan pedig apró fehér házak és kék kupolás templomok hihetelten látványa ejtett rabul.
A kaldera mélysége 400 m mély, így bármilyen hajó közlekedésére alkalmas. Ezt a tulajdonságot ki is használják, hisz naponta több luxushajó is megfordul itt, turisták százait szállítva a paradicsomi birodalomba. A mi kis hajónk is a kaldera belsejében, Athinioszban kötött ki, ahol már várt ránk több túristabusz is. Itt ismerkedtünk meg közelebbről az idegenvezetőnkkel, Dimitrával, egy nagyon kedves, '60-as éveiben járó, vöröshajú, alacsony kis nénikével, aki kitörő örömmel és eszméletlen életerővel köszöntött minket.
Az eredeti terv szerint, három várost latogattunk volna meg: Oía, Fíra és Kamari, viszont az idő szükében választhattunk két lehetséges opció közül: meglátogatjuk csak a két első várost, melyek tulajdonképpen Santorini eszenciáját képezik vagy elutazhatunk Kamarira is, ahol végülis egy strandolásról lett volna szó a különlegességnek számító fekete homokkal borított partokon. Számunkra a választás egyszerű volt, hiszen mi már jártunk vulkanikus partszakaszon, de szerencsére az autóbusz többi utasa is azon a véleményen volt, hogy inkább a két legfontosabb várost látogassuk meg, hiszen így több időnk marad nézelődni. Ennek fényében kezdődött el utazásunk az elbűvölő Santorinin.
Utunk egy meredek, éles kanyarokkal közbetűzdelt szerpentinen vezetett fölfelé, ahonnan lélekzetelállító kilátás nyílt a kaldera hatalmas udvarára, ahol csodálatos színben játszadozott a tenger selymesen hullámzó vize. Annyira különleges és egyedi, hogy nehéz elhinni is. Ahogy felértünk a hegygerincre és áthaladtunk rajta, láthattuk, hogy a sziget másik oldala már egészen másképp fest. Lankás vidék, kellemes, vulkanikus tengerparttal.
A sziget eredeti nevén Théra, vagy Thíra, a későbbiekben pedig Fíra-nak is nevezték, ellenben ez nem összetévesztendő Santorini székhelyének nevével, mely csakugyan Fíra. A sziget két leghíresebb városa Fíra és Oía, melyek a legenda szerint a sziget királyáról (Fíra) és annak lányáról (Oía) nevezték el. Fíra erőteljes hangzású, mig Oía-t egészen másképp, Ía-nak ejtik. A sziget mai nevét jóval később a 13. században a velenceiektől kapta. A név Santa Irini-re, azaz Szaloniki Szent Irénre utal, ebből alakult ki a későbbi Santorini, innen a görög sziget furcsa olaszos elnevezése.
Fírát kikerülve, előszőr Oía városába látogattunk el. A tűzről pattant idegenvezetőnk gyorsan összeterelt, mint nyáját a pásztor, pár szóban bemutatta a várost és elmondta, hogy merre érdemes körülnézni, majd utunkra bocsájtott és hagyta, hogy magunkra bejárjuk az amugy nem túl nagy, de annál látványosabb, lenyűgöző óvárost. A panoráma leírhatatlan, szavakba alig lehetne önteni. Az apró, hófehér házikók, a jellegzetet kék kupolás templomok, lomha szélmalmok, az ide-oda kanyargó szűk utcák útvesztője, csodálatos kiskapuk, szuveníres kis boltok, néhol egy-egy sárgába boruló fa, máshol pedig erőteljes rózsaszínben játszó virágok teszik egészen különlegessé ezt az igazán lebilincselő birodalmat. Ilyen kilátás a mesékben sincs. Mintha egy képeslapra festett képzeletbeli világba csöppent volna bele az ember. A szembogár extázisa. Valóságos vizuális katarzis.
Szövevényes utcák labirintusán át és turisták eszméletlen tömegén keresztül jártuk be a szépséges Oía minden zegét-zugát. A város epítkezési stílusa nagyon érdekes, alacsony, maximum két emeltes, lapos tetejű házakat építenek. Elsősorban az igen gyakori földrengések, másrészt a nagy meleg miatt. Santorini-n alig esik, mondhatni a nyári napok felhőmentes napsütésben telnek. Télen azonban egészen hideg lehet a szél, így a téli hónapok beálltával a helyi lakosok is a védettebb helyekre húzódnak vissza és csak a tavasz virágzásával telik meg újra élettel egész Santorini.
Oía kalderára néző oldalán gomba számra nőnek a szebbnél szebb luxusszállodák és a naplementébe tekintő medencék. Igazi, paradicsomi környezet. Ami nagyon érdekes és felettébb értékelendő, hogy az itt épített szállodák eltérnek a megszokott hotelek külalakjátról, itt nincs hely arra, hogy óriási palotákat építsenek. Minden épület más és a maga módján különleges, de ha a kerek egészet nézzük, kevés a számott tevő különbség vagy eltérés.
Oía városának legvégében két ágra szakad a kaldera pereme, és a kétágú villa között, valahol nagyon mélyen egy régi kikötő bújik meg, ahová többszáz lépcsőn lehet lejutni. Igazán lenyűgöző a kilátás. Továbbá a villa bal ágán egy velencei vár pihen, itt sem kevésbé festői a táj, valamint a másik, szemközti oldalon, a villa jobb oldalán szélmalmok világa bontakozik ki.
Visszafele mindenképp érdemes az alsó utat választani, ahol sétánk során gyönyörködhetünk a kaldera lélekzetelállító panorámájában. Akár egy álombeli látomás.
Mindössze két óránk volt arra, hogy megcsodálhassuk Oía óvárosát, őszintén bevallva, nehéz a látvánnyal betelni. A város viszont kicsike, így nem volt túl nehéz körülnézni. Miközben gyalogoltunk vissza a találkozóhelyre, az idegenvezetőnk, Dimitra, is előkerült, egy szuveníres boltban ajánlgatta a turistáknak Santorini legjobb borait. A sziget nagyon híres borairól. Mivel nehezen él meg a szőlő, kosárkákba fonva termesztik. A szakértők azt mondják, hogy különlegessége abban rejlik, hogy vulkanikus földben nő és a tűzhányó párája frissíti. Dimitra a Vinsanto-ra esküdött. Tisztán emlékszem, hogy milyen odaadással mesélte a bor fennséges ízét. A Vinsanto tényleg az egyik legjobb bor Santorini-n, egy édes borról van szó, mely enyhén karamelizált, likőrös beütéssel. Dimitra azt mondta, hogy ez a bor nagyon különleges, a téli estéken kell elővenni, amikor a nappaliban a képeket nézegetve nosztalgiázunk az emlékek tengerén. Nem kell egyszerre sokat inni, csak egy szippantást jóból, hogy maradjon belőle a következő alkalomra is.
Magunk mögött hagyva a király leányát, Fírába indultunk, Santorini fővárosába. Ez a város is felettébb káprázatos. Akár egy mennyei palota, a tekintet oázisa, egy messszeségbe vesző délibáb. A látvány azonban nem optikai csalódás, inkább egy valóságos lelki szeánsz.
Oíahoz hasonlóan, Fírában is szabad utat kaptunk és itt is bejárhattuk a székhely óvárosát. Ami megfigyelhető, hogy itt egy picivel tágasabbak az utcák és a fehér házak közé színesek is vegyülnek. Ha szamarakkal találkozunk szembe az úton, ne csodálkozzunk, velük cipeltetik a csomagokat és sokszor a turistákat is. Ne legyünk ilyen turisták, ezek az állatok a nagy súly következtében hátgerinc problémákkal küzködnek és ez már állatkínzásnak minősül.
A táj Fírában is lebilincselő, főleg a város legmagasabb pontjáról, ahonnan Oía és Fíra minden része látható. Ez az a pont, amikor az ember lelke minden nehézség nélkül szárnyra kel. A városnak van egy nagyobb tere is, ahol egy hatalmas templom található, óriási tornyával, előtte pedig egy széles promenád szalad végig párhuzamosan a kaldera peremén. Ahogy a nap ereszkedni kezd Héliosz szekerén, a kilátás meseszép.
Körülbelül a város közepén, kanyargós lépcsősor vezet a mélységes kalderába. Innen gyalokszerrel is megközelíthető Fíra óvárosi kikötője. A lépcsősor 600 lépcsőfokból áll. Aki viszont rest a gyaloglásra, siklóval is leereszkedhet a kráter meredek oldalában. A tágas horizont mindenképp felbecsülhetetlen. A Nap leszálltával a tenger vize is megváltozik, elveszti gyönyörű kék színét és szürkés árnyalatot ölt. A tűzhűnyó egyébbként látogatható, vidéke bejárható, és lubickolni is lehet melegvizes forrásaiban. A mai napra azonban már ő is elszenderült, sejtelmes árnyaiba burkolózik. Az ég alja kezd besárgulni, narancsárgát ölt, majd elvörösödik. Szivet melengető.
Az irdatlan mennyiségű turista virágzást hozott a Santoriniak életében, drágaságot, luxust és exkluzív életvitelt, ám néha az áldás is átokra fordul. A sziget már nem bír minden évben több millió turistát befogadni és a szemét tárolásával is akadtak már komoly gondok. Valószínűleg korlátozni fogják a turizmust, de még az is megtörténhet, hogy természetvédelmi okok miatt, pihenőre ítélik Santorinit, hogy magához térhessen, hogy képes legyen fellélegezni. Kár lenne veszni hagyni egy ilyen csodálatos ékszert.
A nap lassan az utolsó órájába fordult, indulni kellett, várt már ránk a hajó a kikötőben. Még gyorsan átverekedtük magunkat a szuveníres boltok útvesztőjét, majd csatlakoztunk a csoportunk többi tagjához, és természetesen Dimitrához, az életvidám idegenvezetőnkhöz. Miután megszámláltak és autóbuszunk elindult a szerpentin irányába, Dimitra feltette a legnehezebb kérdést. Melyik tetszett jobban, Oía vagy Fíra? És csak cikáztak fejemben a gondolatok. Nem tudtam hirtelen dönteni. Képernyőn keresztül lehet nem tűnik nehéznek a döntés, viszont élőben, amikor saját szemével látja az ember, nem olyan egyszerű választani. Ezt az érzést, ezt a csodát, át kell élni. Aztán Dimitrának támadt egy ötlete, arra szólított mindenkit, hogy énekeljünk és elkezdett énekelni:
Miután hajóra szálltunk, kezdett foszladozni szemfedőnk varázsa, már oly távolinak tűnt a meseszép Santorini. Csak szívünk sóvárgott az egyre távolodó kék kupolás templomok felé. Lehet egy bódító álom volt csupán, mely incselkedve hitegetett, de közben igaz sem volt talán...
Santorini-ra való utazásunk a Heraklion-i kikötőben kezdődik, ahol egy több emeletes cruise fedélzetére szálltunk. A hajónk neve Golden Star Ferries volt és a közel 1000 személyes hajón étterem, üzletek, moziterem és számos egyébb szórakozási lehetőség várt ránk a 3 és fél órás utazásunk alatt. Természetesen a teraszokon is el lehetett tölteni az időt, kint a friss, sós levegőn, a szikrázó napsugarak égisze alatt.
Utazásunk során számos sziget mellett elhaladtunk, de amikor a horizonton megjelentek a különleges sziklaszírtek és csúcsaikon a szikrázó fehérség, egyértelműen tudtuk, hogy nemsokára megérkezünk a görög szigetvilág talán legkülönlegesebb helyszínére, a meseszép Santorini-re.
Ám mielőtt megérkeznénk erre az elbűvölő helyre, hadd meséljek kicsit a sziget igazán izgalmas misztériumairól. Történetem a Kr.e. 1600-1500 években kezdődik, amikor is bekövetkezett az emberiség történelmében észlelt legnagyobb természeti katasztrófa. Ezekben az időkben, Santorini arculata közel sem hasonlított a maihoz. Egyetlen aktív vulkanikus szigetből állt. Az itt kialakult erőteljes vulkánkitörés következtében, az egész sziget felrobbant és hozta létre többé-kevésbé a mai Santorini csodás külalakját. A tűzhányó kitörése azonban eszméletlen pusztítást végzett, melynek hatásai nemcsak a környező szigeteken, de a 110 km távolságban lévő Krétán, de még Egyiptomban, sőt egész Európában észlelhetőek voltak. A vulkánkitörés következtében természetesen földrengés és ebből kifolyólag szökőár is bekövetkezett, mely a feltételezések szerint hanyatlásba döntötte az éppen virágzásának csúcspontján lévő Krétai civilizációt és vele együtt a minoszi kultúrát. Továbbá a kutatók szerint összefüggésbe hozható az Egyiptomi tíz csapás közül legalább hárommal, többet között a 3 napos sötétséggel. A vulkáni hamu beborította az eget, Santorini-t több száz méter magas hamuréteg födte be. De ha ez még nem lenne elég a misztériumokból, a legújabb felfedezések szerint, a titokzatos Atlantiszt, az elsűlyest város helyét is a hajdani Santorini-re helyezik. Ugyanis a legutobbi ásatások arra engednek következtetni, hogy tényleg létezett egy fejlettebb civilizáció a szigeten, és ami nagyon meglepő, hogy egyetlen emberi eredetű maradványt, csontot sem találtak, ami talán azt jelenti, hogy az itt élő emberek megértették a vulkán előrejelzéseit és még a katasztrófa bekövetkezése előtt, elhagyták a szigetet.
Amikor már egészen közel értünk a köralakú szigethez, déli irányból léptünk be a kaldera egészen egyedi világába, melynek közepén a még mindig aktív vulkáni kúp emelkedett. A vulkanikus kráter sziklaszírtjei 300 m magasságba nyúlnak a szinte mindig makulátlan ég felé. A csipkés sziklaperem ábrázata feketétől narancssárgáig minden színben játszik. A tavolban lévő kikötőből zig-zakban szaladt egy szerpentin a hegygerinc felé. A gerincen hosszan pedig apró fehér házak és kék kupolás templomok hihetelten látványa ejtett rabul.
Az eredeti terv szerint, három várost latogattunk volna meg: Oía, Fíra és Kamari, viszont az idő szükében választhattunk két lehetséges opció közül: meglátogatjuk csak a két első várost, melyek tulajdonképpen Santorini eszenciáját képezik vagy elutazhatunk Kamarira is, ahol végülis egy strandolásról lett volna szó a különlegességnek számító fekete homokkal borított partokon. Számunkra a választás egyszerű volt, hiszen mi már jártunk vulkanikus partszakaszon, de szerencsére az autóbusz többi utasa is azon a véleményen volt, hogy inkább a két legfontosabb várost látogassuk meg, hiszen így több időnk marad nézelődni. Ennek fényében kezdődött el utazásunk az elbűvölő Santorinin.
Utunk egy meredek, éles kanyarokkal közbetűzdelt szerpentinen vezetett fölfelé, ahonnan lélekzetelállító kilátás nyílt a kaldera hatalmas udvarára, ahol csodálatos színben játszadozott a tenger selymesen hullámzó vize. Annyira különleges és egyedi, hogy nehéz elhinni is. Ahogy felértünk a hegygerincre és áthaladtunk rajta, láthattuk, hogy a sziget másik oldala már egészen másképp fest. Lankás vidék, kellemes, vulkanikus tengerparttal.
A sziget eredeti nevén Théra, vagy Thíra, a későbbiekben pedig Fíra-nak is nevezték, ellenben ez nem összetévesztendő Santorini székhelyének nevével, mely csakugyan Fíra. A sziget két leghíresebb városa Fíra és Oía, melyek a legenda szerint a sziget királyáról (Fíra) és annak lányáról (Oía) nevezték el. Fíra erőteljes hangzású, mig Oía-t egészen másképp, Ía-nak ejtik. A sziget mai nevét jóval később a 13. században a velenceiektől kapta. A név Santa Irini-re, azaz Szaloniki Szent Irénre utal, ebből alakult ki a későbbi Santorini, innen a görög sziget furcsa olaszos elnevezése.
Fírát kikerülve, előszőr Oía városába látogattunk el. A tűzről pattant idegenvezetőnk gyorsan összeterelt, mint nyáját a pásztor, pár szóban bemutatta a várost és elmondta, hogy merre érdemes körülnézni, majd utunkra bocsájtott és hagyta, hogy magunkra bejárjuk az amugy nem túl nagy, de annál látványosabb, lenyűgöző óvárost. A panoráma leírhatatlan, szavakba alig lehetne önteni. Az apró, hófehér házikók, a jellegzetet kék kupolás templomok, lomha szélmalmok, az ide-oda kanyargó szűk utcák útvesztője, csodálatos kiskapuk, szuveníres kis boltok, néhol egy-egy sárgába boruló fa, máshol pedig erőteljes rózsaszínben játszó virágok teszik egészen különlegessé ezt az igazán lebilincselő birodalmat. Ilyen kilátás a mesékben sincs. Mintha egy képeslapra festett képzeletbeli világba csöppent volna bele az ember. A szembogár extázisa. Valóságos vizuális katarzis.
Szövevényes utcák labirintusán át és turisták eszméletlen tömegén keresztül jártuk be a szépséges Oía minden zegét-zugát. A város epítkezési stílusa nagyon érdekes, alacsony, maximum két emeltes, lapos tetejű házakat építenek. Elsősorban az igen gyakori földrengések, másrészt a nagy meleg miatt. Santorini-n alig esik, mondhatni a nyári napok felhőmentes napsütésben telnek. Télen azonban egészen hideg lehet a szél, így a téli hónapok beálltával a helyi lakosok is a védettebb helyekre húzódnak vissza és csak a tavasz virágzásával telik meg újra élettel egész Santorini.
Oía kalderára néző oldalán gomba számra nőnek a szebbnél szebb luxusszállodák és a naplementébe tekintő medencék. Igazi, paradicsomi környezet. Ami nagyon érdekes és felettébb értékelendő, hogy az itt épített szállodák eltérnek a megszokott hotelek külalakjátról, itt nincs hely arra, hogy óriási palotákat építsenek. Minden épület más és a maga módján különleges, de ha a kerek egészet nézzük, kevés a számott tevő különbség vagy eltérés.
Oía városának legvégében két ágra szakad a kaldera pereme, és a kétágú villa között, valahol nagyon mélyen egy régi kikötő bújik meg, ahová többszáz lépcsőn lehet lejutni. Igazán lenyűgöző a kilátás. Továbbá a villa bal ágán egy velencei vár pihen, itt sem kevésbé festői a táj, valamint a másik, szemközti oldalon, a villa jobb oldalán szélmalmok világa bontakozik ki.
Visszafele mindenképp érdemes az alsó utat választani, ahol sétánk során gyönyörködhetünk a kaldera lélekzetelállító panorámájában. Akár egy álombeli látomás.
Mindössze két óránk volt arra, hogy megcsodálhassuk Oía óvárosát, őszintén bevallva, nehéz a látvánnyal betelni. A város viszont kicsike, így nem volt túl nehéz körülnézni. Miközben gyalogoltunk vissza a találkozóhelyre, az idegenvezetőnk, Dimitra, is előkerült, egy szuveníres boltban ajánlgatta a turistáknak Santorini legjobb borait. A sziget nagyon híres borairól. Mivel nehezen él meg a szőlő, kosárkákba fonva termesztik. A szakértők azt mondják, hogy különlegessége abban rejlik, hogy vulkanikus földben nő és a tűzhányó párája frissíti. Dimitra a Vinsanto-ra esküdött. Tisztán emlékszem, hogy milyen odaadással mesélte a bor fennséges ízét. A Vinsanto tényleg az egyik legjobb bor Santorini-n, egy édes borról van szó, mely enyhén karamelizált, likőrös beütéssel. Dimitra azt mondta, hogy ez a bor nagyon különleges, a téli estéken kell elővenni, amikor a nappaliban a képeket nézegetve nosztalgiázunk az emlékek tengerén. Nem kell egyszerre sokat inni, csak egy szippantást jóból, hogy maradjon belőle a következő alkalomra is.
Magunk mögött hagyva a király leányát, Fírába indultunk, Santorini fővárosába. Ez a város is felettébb káprázatos. Akár egy mennyei palota, a tekintet oázisa, egy messszeségbe vesző délibáb. A látvány azonban nem optikai csalódás, inkább egy valóságos lelki szeánsz.
Oíahoz hasonlóan, Fírában is szabad utat kaptunk és itt is bejárhattuk a székhely óvárosát. Ami megfigyelhető, hogy itt egy picivel tágasabbak az utcák és a fehér házak közé színesek is vegyülnek. Ha szamarakkal találkozunk szembe az úton, ne csodálkozzunk, velük cipeltetik a csomagokat és sokszor a turistákat is. Ne legyünk ilyen turisták, ezek az állatok a nagy súly következtében hátgerinc problémákkal küzködnek és ez már állatkínzásnak minősül.
A táj Fírában is lebilincselő, főleg a város legmagasabb pontjáról, ahonnan Oía és Fíra minden része látható. Ez az a pont, amikor az ember lelke minden nehézség nélkül szárnyra kel. A városnak van egy nagyobb tere is, ahol egy hatalmas templom található, óriási tornyával, előtte pedig egy széles promenád szalad végig párhuzamosan a kaldera peremén. Ahogy a nap ereszkedni kezd Héliosz szekerén, a kilátás meseszép.
Körülbelül a város közepén, kanyargós lépcsősor vezet a mélységes kalderába. Innen gyalokszerrel is megközelíthető Fíra óvárosi kikötője. A lépcsősor 600 lépcsőfokból áll. Aki viszont rest a gyaloglásra, siklóval is leereszkedhet a kráter meredek oldalában. A tágas horizont mindenképp felbecsülhetetlen. A Nap leszálltával a tenger vize is megváltozik, elveszti gyönyörű kék színét és szürkés árnyalatot ölt. A tűzhűnyó egyébbként látogatható, vidéke bejárható, és lubickolni is lehet melegvizes forrásaiban. A mai napra azonban már ő is elszenderült, sejtelmes árnyaiba burkolózik. Az ég alja kezd besárgulni, narancsárgát ölt, majd elvörösödik. Szivet melengető.
Az irdatlan mennyiségű turista virágzást hozott a Santoriniak életében, drágaságot, luxust és exkluzív életvitelt, ám néha az áldás is átokra fordul. A sziget már nem bír minden évben több millió turistát befogadni és a szemét tárolásával is akadtak már komoly gondok. Valószínűleg korlátozni fogják a turizmust, de még az is megtörténhet, hogy természetvédelmi okok miatt, pihenőre ítélik Santorinit, hogy magához térhessen, hogy képes legyen fellélegezni. Kár lenne veszni hagyni egy ilyen csodálatos ékszert.
A nap lassan az utolsó órájába fordult, indulni kellett, várt már ránk a hajó a kikötőben. Még gyorsan átverekedtük magunkat a szuveníres boltok útvesztőjét, majd csatlakoztunk a csoportunk többi tagjához, és természetesen Dimitrához, az életvidám idegenvezetőnkhöz. Miután megszámláltak és autóbuszunk elindult a szerpentin irányába, Dimitra feltette a legnehezebb kérdést. Melyik tetszett jobban, Oía vagy Fíra? És csak cikáztak fejemben a gondolatok. Nem tudtam hirtelen dönteni. Képernyőn keresztül lehet nem tűnik nehéznek a döntés, viszont élőben, amikor saját szemével látja az ember, nem olyan egyszerű választani. Ezt az érzést, ezt a csodát, át kell élni. Aztán Dimitrának támadt egy ötlete, arra szólított mindenkit, hogy énekeljünk és elkezdett énekelni:
"Que sera sera,
what ever will be will be, the future's not ours to see,
Que sera sera"
és aztán mindenki énekelt, himbálózva a naplementében a kikötő felé...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése