Szászkézd

 

S   Z   Á   S   Z   K   É   Z   D

                    Szászkézden nagyon sokszor áthaladtunk, amikor egyetemen voltunk Marosvásárhelyen. Aztán sokszor egyetem után is, amikor már csak látogatóba jártunk az almamáterünkbe. Maga a település is nagyon mutatós, színes, jellegzetes szász házaival, robosztus erődtemplomával és impozáns harangtornyával, ám magasan fölötte, a hegyoldalban örködő parasztvár maradványai, ahányszor csak láttam, mindig életre keltették bennem a kalandvágyat. 15 évnyi hosszas előkészületek és felújítési munkálatok után, a középkori várkomplexumot restaurálták és 2024-ben átadták a nagyközönségnek.

                    Szászkézd Maros megyében található, alig 20 km-re Segesvártól, lakossága 1600 fő körül mozog, a magyarajkúak lélekszáma elenyésző. A települést már a 12. századi feljegyzésekben is említik, székelyek és szászok lakták, innen az erőteljes szász behatás. A várkomplexumot 7 falu építette és közel 600 évesre datálják. A parasztvár menedékként, mentsvárként épült, ezt a funkcióját azonban soha nem kellett betöltenie, soha nem érte támadás.

                    Lent a falu szívében, real time ásatások folynak az erődtemplom körül, melyet egy nagyobb útjavítás is övez. A templom padján üldögélő nénikék segítettek abban, hogy hogyan tegyünk újra utat autónk alá, amelyen megközelíthetjük a várat is. A főútról letérve, kacskaringos mellékutakon gyürtük magunk alá a falut, aztán egy aszfaltozott, ám annál keskenyebb úton elénk tárult a falucska, zöld fészekaljba ágyazott, panorámája. Innen már nem sokáig vihettük az autót magunkkal, az út mentén kialakított parkolóban leparkoltunk, majd innen, gyalogosan, egy erősen emelkedő, erdei úton (kb. 700 m) jutottunk fel a vár bejáratához.

                    A jegyeket itt, a várkapuban kell kiváltani, és ezt megtehetjük akár bankkártyával is. A jegypénztáros néni és a hűséges kapuőr, a tarka kiskutya, nagyon barátságosan fogadtak és felhívták a figyelmünket arra, hogy a várban, kijelölt helyen, vízautómata is van, ha szeretnénk szomjunkat oltani, persze teljesen ingyen. A belső várkapun átlépve egy csendes és igen békés belső udvarba csöppentünk, ahol terebélyes diófák tartottak árnyékot az alattuk üldögélő látogatóknak. És látogatók bőven voltak, szép számmal külföldi turisták is.

                    Az óvális, belső udvar közepén eredetileg egy kápolna foglalt helyet. Ma már csak romjai láthatóak, de valamikor egy Dávid és Góliát freskó diszítette belső falait. Kezdetben, mint kápolna, később a 20. század elején a fiatalok találkozási helyeként, színházi előadások próbatermeként, az összetartozás, a fiatalság szombólumaként, egy fajta kulturális hub-ként funkcionált. A várudvar tulsó végében egy lezárt kút található, mely 60 m mély volt és ez szolgáltatta a várlakóknak az ivóvizet. Bár idővel beomlott és jelenleg csak 20 m a mélysége, még így is szédületes a feneketlen sötétségbe belenézni. A várból két titkos alagút is vezetett le a falu irányába, az egyik a templomhoz, a másik pedig a falu egy másik pontján ér véget. Sajnos ezek az alagútak is beomlottak, így csak részben tudták feltárni. Az udvarban információs táblák segítik a turistákat, ugyanakkor egy idegenvezető is van, akitől bátran lehet kérdezni, de akár bemutatót is tart, mindezt teljesen ingyen.

                    A várfalat számos bástya tarkítja, ezeket mind meg lehet nézni és meg lehet mászni, valamint a várfal udvarra néző teljes hosszán belső erkély fut végig, ínnen beláthatjuk az egész udvart. Az egyik bástyából lélekzetelállító kilátás nyílik a falura és persze ikonikus harangtornyára, valamint a környező tájra. A bástyák termei többnyire üresek, 1-2 kivétellel, egyikben kerámia edények vannak kiállítva egy helyi bácsi műhelyéből, egy másikban régi, fekete-fehér fotográfiák a várról, a faluról és  hajdani lakóiról.

                    Bár szívesen üldögéltünk volna még a várudvarban, a szeszélyes időjárás, a tolakodó fellegek és spontán kialakuló záporok lekergettek a hegyoldalból. A falu központjában, az erődtemplomot és a harangtornyot viszont nem hagytuk ki. Igaz, arra sártengerré változott az egész régészeti terület és már csak nyakig sárosan tudtuk megközelíteni a gótikus erődtemplom közvetlen környezetét. A mellette álló impozáns harangtorony (óratorony) nem véletlenül hasonlít a segesvári óratoronyra, évek hosszú során át volt versengés a két település között. Az erődtemplom a maga robosztus falaival, belső egyszerűségével és visszafogottan díszített mennyezetével válik a gótika hamisítatlan mintapéldányává. Mindez fabatkát sem érdekelte az egyik székpárnán szunyókáló öreg cicát. Az óratornyot természetesen az utolsó lépcsőfokig megmásztuk. Látni lehet a harangot és a hajlott hátú fagerendákat. Mindennek ellenére, egy aprócska hiányérzet mégis csak volt bennem, a kilátás a harangtoronyból nem jött össze, mert nem úgy lett az épület kialakítva. Apró ablakok ugyan vannak, de nehezen megközelíthetőek és így a falu látképe is elmaradt.