Miért nem menő belföldön utazni és hogyan lehetne ezt a problémát megoldani?

Miért nem menő

belföldön utazni

és hogyan lehetne

ezt a problémát

megoldani?

Már nagyon sokszor elgondolkodtam azon, és az elmúlt napokban még inkább, hogy miért sugárzik a környezetemből állandó jelleggel az, hogy nem menő belföldön utazni? A kérdés nagyon szöget ütött a fejemben és logikusan átgondolva, megpróbáltam megtalálni azokat az okokat, amelyek arra késztetik ismerőseimet és nemcsak, hogy szabadidejük túlnyomó részét külföldön töltsék. A válasz azonban nem is ilyen egyszerű, mert arra jöttem rá, saját tapasztalataimmal is kiegészítve, hogy ezt a jelenséget számos tényező együttes hatása okozza. Ezeket a tényezőket kellene kiküszöbölni, megoldást találni rájuk. De mégis hogyan? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük most itt a választ!

(Torockó)

Belföldön utazni - drága, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy aki megteheti, inkább külföldre utazik elkölteni a nyaralásra megtakarított pénzét, még annak ellenére is, hogy összességében többet fog költeni, de az elköltött pénz és az élmények aránya sokkal kiegyensúlyozottabb, mint itthon, belföldön. Ebben teljesen egyetértek, az árak nagyon elszaladtak, a legtöbb utazó pedig mérlegel. És ez abszolút jogos. Nagyon sok belföldi üdülővárosban, és most gondoljunk a tengerparti övezetre, az ár-érték arány nagyon megbillent. És itt dönti el egy utazó, hogy sokkal jobban megéri külföldre utazni, ahol a kevesebbért többet kap. Tökéletes példa a tengerparti övezet, ahol főszezonban nyaralni csillagászati áron lehet és mit kapunk cserébe? Egy szépen megmunkált, ám üres ékszeres dobozt. Ezt nevezik másképp zsákbamacskának. Nyilván hogy minden szolgáltatónak a saját gyermeke a legfontosabb és a legjobb, de nem szabadna engedni, hogy önkényesen olyan árakat szabjanak meg, ami külföldi mércével is rengeteg. A belföldi tengerpart nem rossz, csak túlértékelt. Ezért utaznak el sokan inkább a szomszédos országokba, például Bulgáriába, mert ott nemcsak olcsóbb, de szebb is, különlegesebb és adott esetben még látni is többet látnak. Kevesebb költség, több élmény. Ár-érték arányában teljesen jó. Ha a kirándulás jól telt, elégedettek vagyunk, és már az árát is jobban elfogadjuk. Belföld drága, mert általában nem vagyunk megelégedve és természetesen ebből fakadóan úgy érezzük, hogy itt elkölteni a pénzünket, nem éri meg. Hasonló a helyzet a wellness szállodákkal is. Sok esetben nagyon drágán akarnak eladni valami olyant, amiről már előre tudjuk, hogy nem fogja megérni. Sokszor mégis belevágunk. Miért? Mert nincs választék, azaz nincs konkurencia. Ha nagyobb a választék, kisebbek az árak, mert minden vállalkozó meg szeretne élni. Az itthoni wellness felhozatal nagyon gyenge, jóval kevesebb van, mint például Magyarországon és ennek következtében az árak is magasak. Ha pedig kicsit átlátjuk a helyzetet, inkább választjuk a hosszabb utat és pihenünk szinte fele árért a határvidéken. A távolabbi utazásokról, ne is beszélve, ahol egy egészen más dimenzióba helyezhetjük a nyaralás élményét. Persze nem mindenki engedheti meg magának, hogy külföldre utazzon és ilyen esetben ki van szolgáltatva és rákényszerítve arra, hogy drágán foglaljon valamit, amit igazából nem is akar. A belföldi turizmus megítélésén az utazási jegyek eltörlése is mély nyomot hagyott. Mivel azokat csak itthon lehetett elkölteni, felszámolásukkal a belföldi foglalások száma mélyrepülésbe fogott. Igaz, ez egy intő jel is egyben arra, hogy hogyan ne promováld a belföldi turizmust. Szerintem lehetett volna egy olyant kezdeményezni, hogy aki belföldön használja el ezeket az utazási jegyeket, kedvezményben részesül és így nyílván jobban is hangzana, mint konkrétan rá kényszeríteni valakit arra, amit nem akar.

(Sárvulkánok)

Ennek ellenére, mégis úgy gondolom, hogy mégsem szabad teljesen hátat fordítanunk az itthoni turizmusnak, kár lenne kihagyni mindazt, amit belföldön láthatunk. A megoldás inkább az lenne, hogy megpróbáljunk költséghatékonyabban utazni, kirándulni. Például legyen fontosabb a látnivaló, mint a körülmények. Nem kell azért ötcsillagos szállodában megszállni, hogy jól érezzük magunkat. Sokszor nem valahova eljutni a drága, hanem a cukormáz körülötte. Ha ebből a meggondolásból indulunk neki egy utazásnak, költséghatékonyabban és ugyanakkor élményekkel tele térhetünk majd haza.

A megfelelő utak, úthálózatok, autópályák hiánya azonban nagymértékben megnehezíti mindenki dolgát. Sokszor nagyon nehéz közlekedni az országban, ami alatt nemcsak a rossz útminőséget értem, hanem azt is, hogy nagyon könnyen torlódás, dugó alakul ki. Tehát az egyik megoldás az úthálózatok korszerűsítése lenne, amire már évek óta várunk, eredménytelenül vagy némi reményfoszlánnyal. (A parkoló kérdésről már ne is beszélve, amikor a szállásadó kiírja, hogy persze, van parkoló, aztán amikor megérkezel, kiderül, hogy ötszáz méterre van és fizetéses, de igen, van a panziónak parkolója.) Azonban lehetne ezen másképp is segíteni: megenyhíteni az országutakat érintő autós terhelést. Rendszeres és megbízható buszhálózatok kiépítésével, valamint a meglévő vasúthálózat felújításával szerintem ez megoldható lenne. Csodálatos vasútvonalaink vannak (hegyek között és alföldön egyaránt), csak sajnos több órába, akár egy egész napba telik eljutni az ország egyik feléből a másikba. Türelme, valahogy érthető módon, senkinek sincs. Ha például sikerülne felújítani a vasúti síneket, melyet egy széleskörű reklám követne, akár utazási kedvezményekkel, simán lehetne könnyíteni az országutak terhelésén. Biztos vagyok benne, hogy igény is lenne rá, hiszen vonattal utazni kényelmes és egyben látványos is.

(Peleș-kastély)

A kedvességet itthon - nem ismerik. Ami engem a belföldi turizmussal kapcsolatosan leginkább zavar, az az alázatosság, az emberség és az ebből fakadó kedvesség teljes hiánya. Tisztelet a kivétel. De összességében, az én személyes tapasztalatom az, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül, hogy az anyagiak részét is jobban elfogadom, ha kedves a személyzet, ha megpróbálnak a kedvedbe járni (nem gondolok nagy dolgokra: például szép napot kívánnak, vagy egy ebéd után megkérdezik, hogy ízlett-e a leves, esetleg egy mosoly). Így az itthoni turizmussal kapcsolatosan sokszor van egy fajta keserű szájízem, amely abból adódik, hogy úgy érzem és vagyok az, aki a szolgáltatót, recepcióst, felszolgálót terhelem azzal, hogy ott vagyok, hogy kell rólam gondoskodjon, mintha láb alatt lennék, pedig ha jól átgondoljuk, egy szolgáltató a fogyasztói rétegből él és nem fordítva. Ennek ellenére, belföldön, szeretnek átnézni az embereken, lenézni azokat, akik esetleg nem költöttek annyit amennyivel megelégedne a szolgáltató: minden körülmények között a pénz beszél, semmiképp sem az embertársaink iránti empátia. De hogy miért, ezt a mai napig nem tudtam megfejteni. Lehetséges, hogy némiképp közrejátszik ebben a munkamorál is: ha nem túl nagy a fizetés, ne várjunk el eget rengető lelkesedést, habár ez nem kellene érintse a turistát. Ezzel ellentétben, külföldön a turistát megbecsülik. A kedvében járnak. És nem feltétlenül azért, mert várnak cserébe valamit. Nem véletlenül mondják, hogy mindenhez fel kell egyszer nőni, és hogy sok mindenhez nincs még kultúránk. Egy erdélyi nagyvárosban történt, hogy zárás előtt egy órával érkeztünk egyik múzeumba. Amikor a jegypénztáros hölgy meghallotta, hogy mi most jegyet akarunk vásárolni, majdnem felrobbant mérgében. Jelzem, nem egy Louvre méretű múzeumról van szó és értékben sem egy olyan kategóriáról, hogy ne lehessen megcsodálni egy óra alatt. De nagyon kiakasztottuk a hölgyeményt. Az ilyen városokban nem ezt várja az ember. Ezzel ellentétben, külföldön, volt már olyan tapasztalatom, hogy a panzió tulajdonos egy kis üveg olíva olajjal lepett meg. Nyílván volt benne reklám, de a gesztus sokkal többet ért, szívvel adta és ezt egy turista érzi és látja. Persze itthon is volt számos pozitív élményünk. Ilyenkor megmutatkozik, hogy ki az, aki szívvel próbál megélni a turizmusból (rengeteg Boutique hotel és Tiny House tulajdonos, akik megpróbálják mindenből a legjobbat kihozni és minőséget nyújtani) és ki az, aki az egészet csak muszájból és meggazdagodási vágyból csinálja (meggazdagodni szerintem szívvel is meglehet).

(Temesvár)

Nem tudjuk, hogy mit veszítünk - a problémát meg lehet közelíteni másik irányból is. Hiszen rengeteg tehetős ember él itthon. Ők mért nem utaznak belföldön? Egyik oka az lehet, hogy nem tájékozódnak a belföldi látnivalókról, vagy pedig egyszerűen csak szemet hunynak felette? Vagy az ego nem engedi? Ezen sem csodálkoznék. Miért? Mert a hírportálok nem azt reklámozzák, hogy fedezd fel a Szászalmádi vártemplomot, hanem hogy látogass el a Maldívé-szigetekre. És ez mennyivel kívánatosabb, hát nem? Valahogy mindig valami olyanra vágyunk, ami elérhetetlen vagy pedig nehezebben megvalósítható. Pedig lehet, hogy több élménnyel gazdagodnánk, ha saját vágyaink és nem pedig mások hóbortjai vezérelnénk a gyorsan elszaladó életünk során.

(Duna-delta)

Miről szól a reklám? – és miről nem. Megtörténhet, hogy egyes látnivalókat, városokat, nem promoválnak eléggé. Lehetséges, hogy egy adott város vezetősége nem áldoz rá annyi pénzt és időt, mint amennyit az megkövetelne. Vagy egyszerűen nem adnak a turizmusra. Nem fektetnek bele, nem látják ebben a jövőt. De nem is adnak lehetőséget a fiatalságnak. Sokszor úgy érzem, hogy bevált eljárás nálunk, hogy valami régi módszerhez ragaszkodunk görcsösen és nem akarunk fejlődni, nem akarjuk beismerni, hogy van más módszer is, van jobb módszer is. Ezért kellene a fiatalabb generációt, az újítókat is jobban bevonni a szervezésbe: ötletek, elképzelések, inspirációk tárházát jelentenék. Másrészt az is lehet, hogy megvan egy elképzelés, egy forgatókönyv, de inkább külföldnek reklámoznak. Külföldi turista pedig szemmel láthatóak sok van az országban és érezhetően több pénzt is költ itt el. Tehát a látnivalók nagyszerűségében kicsit sem marad el a többi ország nevezetességeitől, sőt! Bizonyos szempontból talán vonzóbb is lehet. A külföldi turisták szempontjából az ár-érték arány viszont fordított: anyagi helyzetükhöz mérve, kevesebbet költenek, és élmények sokaságával térhetnek haza. Egy másik észrevétel, hogy nagyon sok turistát, az autentikus, az eredeti állapotában megőrzött helyszínek vonzzák (középkori városok, vártemplomok, várkastélyok). Ilyenből pedig nagyon sok található az országban.

(Törcsvár)

A turizmussal párhuzamosan – legyünk környezettudatosabbak. Lassan, fokozatosan. Amellett, hogy építsük a turizmus ágazatait, ösztönözzük a kreatív vállalkozókat arra, hogy tegyék környezetbarátabbá a panziókat, a szállodákat. Használjanak megújuló energiaforrásokat, használjanak napelemeket, hasznosítsák újra az elhasznált vizet, termeljék meg maguk az alap élelmiszereket farmok létesítésével. Legyenek önfenntartók. Nagy befektetés, de vonzó a turisták körében. És ilyenekre már vannak itthon is példák.

(Szent Anna-tó)

Gyerekbarát? – nem mindig. Mivel nagyon sok család utazik, így egyértelmű, hogy ők előnybe fogják részesíteni a gyerekbarát desztinációkat, legyen az külföld vagy akár belföld. Így az itthoni turizmust is jobbá lehetne tenni azzal, ha a panziók, a szállodák és a campingek a kisemberek számára is barátságosabbá válnának. Itt az egyszerű babaágyon, játszószobán, etetőszéken, akár gyerekmedencén túl, gondolok például gyerekprogramokra, kalandparkra, és akár bababiztos szobákra, ahol nem tud kárt tenni magában a kisgyerek. Hallottam viszont panaszt arra vonatkozólag, hogy kevés az országban az igazi camping lehetőség. Sok turista már a slow travelingben hisz, ami nem jelent más, mint a szó szerinti lelassulást, nyaralni olyan környezetben, ahol nincs tömegturizmus, ahol természetes környezetben lehetnek, lazíthatnak, túrázhatnak, biciklizhetnek, biztonságban (medveveszély nélkül), felfedezhetik a környező falvakat és azok kultúráját, a gyerekek pedig szabadban játszhatnak különösebb felügyelet nélkül, tanító jellegű programokkal és ezt mind természettudatosan. Ez kicsit összetettebb, nehezebben megvalósítható, de külföldön, például Ausztriában, ez már nem jelent különösebb akadályt.

(Brassó)

Ne csak ide hívjuk a turistát. - Ha már itt van, szervezzük meg az ittlétét is. Nyilván itt is vannak opcionális kirándulások, plusz tevékenységek, de ha minden olajozottan megy és tervszerűen, akkor mi irányíthatjuk a turistát és nem kell neki gondolkodnia, hogy hová menjen. És a legtöbb turista, szereti, ha helyette gondolkodnak és tálcán kínálják fel előtte a lehetőségeket. Különlegesnek érzi magát. Számos nagyvárosban lehet vásárolni összesített jegyeket, vagy pedig direkt erre kiállított kártyákat, amelyek még komplexebbek. Kevesebbért láss többet. Ezzel nemcsak a bevétel növelhető, hanem reklámozhassuk például azokat a múzeumokat, amelyek egyébként nem annyira felkapottak. És engedjük el a turistacsapdákat, mert egy turistát csak egyszer lehet becsapni, viszont a negatív véleménye nagyon sok befogadóhoz eljuthat (Dracula kastély – Törcsvár). Egy másik elmés ötlet a telefonra letölthető applikációk használata. Számos nagyvárosnak van ilyen applikációja, mely természetesen offline térképet is tartalmaz, továbbá a nevezetességeket, a tömegközlekedési lehetőségeket, az éttermeket, szállásokat és egyéb fontos információkat is, amelyek mind hasznára lehetnek egy turistának. Akár egy útikalauz, csak digitális formában. Az ilyen applikációk kifejlesztésével is sokat lehetne javítani a turizmuson. Nagyon kreatív ötlet például, amikor egy külföldi szállodában látnivalókkal megjelölt várostérképeket osztogatnak. Okos és praktikus. Ilyent sem láttam még itthon. Ezek apró dolgok, de az ilyen apró dolgok hagynak mély nyomokat a turistákban.

(Szászhermány)

Számomra ezek voltak a legzavaróbb és egyben a legkézenfekvőbb tényezők, ti hogyan vélekedtek minderről? Jártok belföldön kirándulni? És ha nem, akkor miért választjátok inkább a külföldi utazásokat? Mi hiányzik számotokra az itthoni turizmusból?