Karácsonyi vásár: Marosvásárhely

 

Karácsonyi vásár:

Marosvásárhely

                    Régi hagyomány már nálunk, hogy minden évben egy újabb karácsonyi vásárt látogatunk meg az ország területén. Legutóbb Temesváron jártunk, idén pedig Segesvárra esett a választásunk. De még mielőtt beleélhettük volna magunkat az utazásba, az egyik segesvári hírportálon kiderült, hogy bizonyos okok miatt, az idén nem került megrendezésre a vásár. Bár nagyon sajnáltam, hogy így alakult, nem sokáig búslakodtunk emiatt. Inkább gyorsan újra terveztünk. Mivel nem akartunk két kisgyermekkel túl messzire elutazni és már a tavaly felkeltette érdeklődésemet Marosvásárhely, így az idei választásunk végül az egyetemi alma materünkre és az itt megrendezett karácsonyi vásárra esett.

                    Ennek fényében, a harmadik adventet megelőző szombaton, Marosvásárhelyre utaztunk. Szállásunk ablakai a főtérre néztek, egészen pontosan a kultúrpalota tőszomszédságában. A háromszobás apartmant, melyet kibéreltünk, a kései foglalás ellenére és az elhelyezkedéséhez viszonyítva, potom áron foglaltunk le. Amíg Szofi kipihente az út fáradalmait, addig Zselyke a Babe, a kismalaccal ismerkedett, tejet szürcsölgetve a nappali közepén. Ahogy pedig besötétedett, a Rózsák tere fényárba öltözött és csakhamar átvonultak a városon a csillogó-villogó, hangzavarban úszó motoros mikulások felettébb díszes hada. Közben kis családunk is lázasan készülődött, hisz eljött az ideje, hogy a színház téren megrendezett karácsonyi vásárt felfedezze.

                    Őszintén megvallva, előítéletekkel tele indultam neki ennek a vásárlátogatásnak. Annak ellenére, hogy sok pozitív és lelkes véleményt hallottam az idei vásárról, nagyon alacsonyra tettem a mércét, nem voltak túl nagy elvárásaim. Ennek ellenére, pozitívan csalódtam! Ahogy már említettem, a Rózsák tere fényárban úszott, már ez meghozta a kedvemet. Ezen már csak javítani tudott a színház térrel szemben felállított óriáskerék, mely minden tekintetet odavonzott. Természetesen mi is kipróbáltuk. Igaz, kissé pikánsra sikeredett a jegyek ára, de az élményért és a látványért megérte fölszállni rá. Marosvásárhely főtere szép és tágas, madártávlatból pedig eddig elé még sosem láthattam. S bár Zselyke, a jegyek megvásárlása után, azonnal kijelentette, hogy nem lesz kooperatív, végül türelmesen végig várta a sort és hősiesen állta odafent a sarat.

                    A vásár centrumát, a díszekbe öltöztetett ünnepi fenyő és a hozzá tartozó fényháló testesítette meg. Aurája alatt helyezkedtek el a szokványos, fából készült házikók, melyek mindegyikében egy kis bolt kínálta portékáit. A felhozatal bőséges volt és zömében minőségi, kézműves termékekkel. Amíg Szofi végig aludta a vásárlátogatást, addig Zselyke aktívabb volt, mint valaha. Hol a Mikulást szúrta ki, hol a lovaskocsit, de örömmel vette szemügyre a színes égőkkel kidíszített élményvonatot is. Nekünk már csak egy feladatunk maradt osztályrészül, felzárkózni az általa diktált tempóhoz és szemmel tartani a körülötte hömpölygő vásárlátogatók tömegében. Szerencsére, egy pohárka forralt borra is maradt idő a nagy rohangálásban.

                    A színház előtt elhaladva balra, a food court kapott helyet, ahol számos finomság állt a látogatók rendelkezésére. És nemcsak a szokványos gyors-kaják, hamburger és sült krumpli, hanem a hagyományosabb vásári finomságok, mint például a sült gesztenye vagy éppen a főtt kukorica is kapható volt, ahogy a forrócsoki vagy a gőzölgő tea is. És ha szerettük volna megörökíteni jókedvünket, mindig akad a közelben egy fotósarok is.

                    Zselyke számára a csúcspontot a körhinta jelentette. Kikönyörgött egy adag pattogatott kukoricát, megállt mellette és csak nézte. Felülni nem akart rá, de a látvány elvarázsolta, teljesen rabul ejtette. A fénymámorban úszó színes állatfigurák, autók és tükrök, valamint a kacarászó és kiabáló gyermekek hosszú ideig elbűvölték, megbabonázták. A körhintából a We Wish You a Merry Christmas kellemes, hangszeralapú verziója szólt. Közben elkezdett hullni a hó. Mi pedig hárman, a szundító Szofi, Ágnes és jómagam, picit háttérbe szorulva, örömtől mosolygó arccal figyeltük Zselykét, ahogy gyönyörködik a körhintában.

                    Hóesésben indultunk vissza a szállásunkra. Hosszú és fárasztó nap volt a mai, mindannyiunk számára. S bár tudtuk, hogy az altatás ördögi rituáléja még csak ezután következik, valahogy mégis el tudtunk ringatózni a nap örömittas pillanataiban. A vásárhelyi karácsonyi vásár tudott nyújtani valami újat, valami pluszt. Lehet, hogy nem pont maga a vásár, hanem az élmény, ahogyan azt megéltük. És mivel nem indultuk útnak hatalmas elvárásokkal, a meglepetés örömét hozta el nekünk ajándékba. Igaz, most még gyermekcipőben jár, van még ahová fejlődnie, de pár év múlva fel fogja tudni venni a versenyt Erdély nagy karácsonyi vásárjaival. A kérdés már csak az, hogy megéri felzárkózni, ha ott lesz majd az idő? Most még picit meghittebb és csendesebb nagy testvéreihez képest, azokat pedig már fojtogatja a turisták kiapadhatatlan áradata.