UZLINA: A Duna-delta közepén

UZLINA:

A Duna - delta   közepén

 

Vivaldi-ra robogtunk át az öreg, dombokra koptatott hegyormokon, a szélmalmokkal tarkított mezőségen, a pipacsokkal szegélyezett dobrudzsai országúton. A Kárpátokat már messze magunk mögött hagytuk, a Dunán is át keltünk már, ám idén nem komppal, hanem kipróbáltuk az újonnan át adott brăilai függőhidat. Alig két óra alvás és hat óra vezetés után, számtalan török elnevezésű településen túl, megérkeztünk Murighiolba, ahol várt már ránk Simion, hogy motorcsónakján átszállítson bennünket Uzlinára, mely gyakorlatilag a Duna-delta közepe.

 

Legelőször, a pandémia alatt látogattunk el a Duna-deltába, és az óta szinte minden évben vissza is tértünk ide: jártunk a delta kapujában (Gura Portiței), a deltaszentgyörgyi Green Village Resortban, legutóbb pedig Zaga Zagán, mely igazából nem a Duna deltájában van, hanem a Szeret folyó mentén, azonban kifogástalanul hozta a deltahangulatot. Idén, Uzlinára esett a választásunk, ám közel sem volt ilyen egyszerű a döntés. Mivel ebben az évben már négyesben utazunk, hiszen nemsokára bővülni fog kiscsaládunk, az elképzelés az volt, hogy a szárazon maradunk, valahol Murighiol közelében. Szálláskeresés közben viszont akadtak nehézségeink. Valami olyanra vágytunk, ami nem csak egy szoba négy fallal körülvéve, hanem valami olyanra, aminek lelke is van. Foglalás előtt pár nappal pedig bejött egy új desztináció, mely eddig nem szerepelt a térképünkön. Ekkor ismerkedtünk meg az Egreta Resorttal, amely húszpercnyi hajóútra található Murighioltól, Uzlinán.

Bepakoltunk Simion motorcsónakjába, hátra hagytuk autónkat és fejünk búbjáig beburkolózva, mert hogy nagyon fújt a szél, elindultunk felfedezni a Duna-delta egy újabb, számunkra ismeretlen szegletét. Nem is olyan régen, Uzlina egy kis halászfalu volt, templomtoronnyal, iskolaépülettel, kis házikókkal, ám a kommunizmus idején, elárasztották, a vízi utakat kiszélesítették, majd itt épültek fel Ceaușescu protokollépületei. A rendszerváltás után Uzlina picit feledésbe merült, aztán a területeket felvásárolták, panziókat építettek, jelenleg pedig népszerű úti cél, főképp a horgászok paradicsoma.

 

Mivel még csak május második felében járunk, Uzlina nagyon csendes. Igaz, minden háznál tett-vett valaki, az idei szezon azonban még nem indult be teljesen. Ezzel ellentétben, a delta tobzódott, virágzásnak indult, tele volt élettel. Ahogy elszakadtunk a külvilág sosem csillapodó morajlásától, más hangok kezdték el betölteni a gépi zajok hiányából hátramaradt űrt: a partnak ütköző folytonos hullámtörés, a békák végeérhetetlen koncertelőadásai, a színes madártársadalom csivitelése és nem utolsó sorban a számtalan bogárnemzetség életerős zümmögése. Uzlinán az élet, a nyugalom lassú folyású medrében evez, olyannyira, hogy kellett egy kis idő, amire felvettük a ritmust és tudtunk akkomodálódni ebben az új környezetben. Kérdezték is tőlem, miután haza értünk, hogy nem féltünk egy ilyen, elszigetelt helyen? Furcsa mód, nekem sosem a félelem jutott az eszembe, inkább egy fajta izgalom volt, ami hatalmába kerített. A tudat, hogy el vagyunk zárva a külvilágtól, nem rémített meg, sokkal inkább felvillanyozott, vonzott ez a nyugodt, pihentető környezet. Uzlina egyébként egy deltai országút két partján fekszik, mely átjárást biztosít és összeköti a Szentgyörgy ágat a Sulinával. Itt szálltunk partra mi is, az Egreta Resort parányi kikötőjében.

 

Az Egreta Resort by Hoxton, tényleg egy kis elszigetelt birodalom, melyet egy fűzfákkal körülvett csatornabetüremkedés választ el majdnem kétfelé. Ennek a kis vizi zsákutcának kettős szerepe is van, egyrészt belső kikötőként funkciónál, másrészt pedig kijárást nyújt a panzió mögötti forgalmas csatornára. Mindezek mellett varázslatos miliőt biztosít a rózsabokrokkal tarkított resort számára. Az így két részre osztott terület egyik felében a főépület foglalt helyet, a másik oldalon pedig a kibérelhető, nádfedeles szobák és apartmanok. Mivel az idén az elsők között foglaltunk itt szállást, nagy meglepetés várt ránk, ugyanis az egyszerű szoba helyett apartmant kaptunk, melyben a szoba és a fürdőszoba mellett helyet kapott egy kisebb előtér és egy konyha is. Továbbá várt ránk egy behűtött pezsgő és még finom csokival is kedveskedtek nekünk. Zselyke számára pedig egy teljesen új babaágyat szereztek be.

 

 

A foglalásunk félpanziós ellátást biztosított. Ami ezen felül volt, értelemszerűen, saját pénztárcát terhelt. Továbbá mindenféle ital és folyadék plusz költséget jelentett, így aki teheti és főleg, ha tejporos gyerkőccel érkezik, érdemesebb némi tartalék vizet bevinni a csónakkal. Ami a resort gasztronómiáját illeti, változatos volt és nagyon finom. Mivel kevés vendégük volt, így teljes mértékben hozzánk igazodtak, gyakorlatilag azt főztek, amit éppen megkívántunk. A kedvességük, a figyelmességük és természetesen a rugalmasságuk nem ismert határokat. A szakács személyesen jött oda hozzánk minden reggel, hogy megbeszélje velünk, mit szeretnénk ebédre és vacsorára. Nagyon egyszerűen, de mégis ízlésesen tálaltak, semmi extravagancia, viszont tökéletesen kompenzálták ezt az ízek világával. A legtöbb étkezésnél pedig kedveskedtek valami aprósággal, hol egy kis kóstolóval, hol pedig egy finom desszerttel. Asztaltársaságunk pedig rendszeresen akadt, hisz Coti, a tizenhárom éves kandúr és a házőrző Foxi, lépten-nyomon várták a legfinomabb falatokat. Ők voltak a legaktívabb rajongóink, de rajtuk kívül még nagyon sok négy lábú lakója volt az Egretának.

 

 

Miután sikerült lelassulnunk a resort lomha ritmusára, elkezdődhetett az igazi pihenés és kikapcsolódás. Igaz, Zselyke a fiatalság kimeríthetetlen izgalmával és energiájával meg-meg fűszerezte mindennapjainkat: újra és újra felfedezte az udvart és kitartóan kérdezett rá mindenre, ami élt és mozgott. Beléptünk a - mi az? - kérdések időszakába. Az is idő kedvezett, ránk mosolygott a napsugár és igazi nyári napok köszöntöttek be az első, szeles nap után. Amikor pedig Zselyke aludt, az aranyórákat olvasással töltöttük ki. Jó érzés volt újra Marquezt olvasni és elmerülni a legutóbbi babanapló megírásába. Mivel én egy igazi örökmozgó gépezet vagyok, a második naptól kezdve, picit szűk lett számomra az udvar, nagyobb mozgástérre vágytam. Egyrészt ezért, másrészt pedig a körülöttünk elterülő bámulatos birodalom miatt, úgy döntöttem, hogy ideje felfedezni az a világot. Végül, Simion segítségével, sikerült is megvalósítani kívánságomat és egy privát kirándulás keretein belül, betekintést nyerhettem az Uzlinát körülölelő tavak lenyűgöző életébe. De ez a kaland már egy másik történet része.

 

 

Négy éjszakát töltöttünk, ebben a meghitt és végtelenül barátságos környezetben. Az utolsó nap már csak mi maradtunk az Egreta területén, így ránk telepedett a környék teljes békéje és nyugalma. Megreggeliztünk, bepakoltunk, majd kicuccoltunk a mólóra. Ekkor tűnt csak fel, hogy valami nagyon furcsa a resort alkalmazottjain. Mindannyian útra készen álltak. Mivel az utolsó vendégek is elhagyják az Egretát, ők is bejönnek Murighiolba. Így, mint egy nagy család, a resort vezetőjével, a szakáccsal, a pincérnővel, és a takarítónővel, ki ne hagyjam az egyik házőrzőt, együtt hagytuk el Uzlinát és annak felejthetetlen birodalmát.