Barangolás a Bucsecsben

           Soha nem gondoltam volna, hogy a Scropoasa-tó zsilipgátjánál sort kell majd kiálljak, hogy készíthessek pár fotót a mesébe illő tájról. De bizony! Kellett. Két sor is kanyargózott a fák között. Instagram fotók készültek. Mondhatni temérdek mennyiségben. Három, mindenre elszánt lány volt előttem, selfie-ket lőttek rendkívülien izgatott állapotban. A poén az volt az egészben, hogy mire befejezték, akkor döbbentek csak rá, hogy egyetlen egy sem Insta-minőség. Majdnem előlről kezdték az egészet. Szerencsére mögöttem már javában zúgolódtak, ugyanis újabb divat-turisták akarták magukének a spotlight-ot. Amig azon tűnődtem, hogy mennyire szürreális is ez az erdő közepén, azt kellett tapasztalnom, hogy még mindig lehet az ilyen abszurd helyzeteket fokozni. Mert amikor megláttam a közelemben álló maszkos alakot a természet lágy ölén, az már nekem is kiütötte a biztosítékot... de hadd kezdjek mindent a legelején!

          Bușteni. Városközpont. Forgalmi dugó.

          Ha nem is ezzel indult a nap, mégis szerves részét képezte utazásunknak a közlekedési káosz. Sajnos ez már teljesen megszokott a Prahova völgyében. A DN1 névre hallgató nemzetközi főút, és annak leginkább Predeal-Azuga-Bușteni-Sinaia szakasza napi szinten bedugul. Az lenne az igazi csoda, ha nem.

          Lehúztam az ablakot, hadd kapjunk egy kis friss levegőt. Még elég hűvös volt odakint, csak nemrég lopta be magát a nap a völgy szívébe. A Bucsecs hegység csodálatos napsütötte sziklái emelkedtek jobb oldalt a magasba, baloldalt pedig, a völgy másik oldalán, a Cantacusino kastély pislogott álmos szemeivel,

          Már előre tudtuk, hogy valakinek óriási mákja kell legyen ahhoz, hogy csak úgy át suhanjon a városon. A forgalmi dugó általában itt tetőzik és ehhez nagyban hozzájárul a turizmus is. Itt található a Bușteni felvonó, a város legnagyobb aktrakciója, mely lélekzetelállító magasságban viszi a kirándulókat a Babele és a Sfinx világába, a Bucsecs platóra.

          Miután végre átvergődtünk Bușteni zsúfolt városán, csak hamar meg is érkeztünk Sinaia-ra, ahol a tiszteletbeli királyi család nyári rezidenciája, a Peleș-kastély leledzik. Itt a várost kikerülő utat választottuk, majd nemsokára a Prahova folyásán található tóval szemben, letértünk jobbra a Bucsecs hegység irányába. Bár a forgalom kissé alább hagyott, még mindig jócskán nagyobb volt, mint legutóbbi alkalommal, amikor a Ialomița barlangkolostorhoz látogattunk.

          Az út a hegyekben nagyon kanyargós, de irdatlan szép helyeken vezet végig. Keskeny, szédületes utak, szívdobogtató mélységek és szorongató magasságok nyűgözik le az embert lépten-nyomon. Az út egy idő után elágazott, az egyik jobbra tartott, mely a Babele-hez emelkedett tovább, másik pedig balra, amerre mi is igyekeztünk, a Zănoaga táborig ( Campingul Zănoaga).

          A Zănoaga camping egy csodás tábor a az erdő alatt és egyben kirándulásunk fontos állomása, ugyanis itt hagytuk el az autót és váltottunk gyalogosra követve a turistautat jelző kék keresztet. A túrázás könnyed sétának indult, de csak pár száz méter megtétele után, az itt nyíló Zănoaga szoros ( Cheile Zănoagei) bejáratánál döbbentünk csak rá, hogy mennyire is nem vagyunk szófogadó túrázók. A bakkancsokat otthon hagytuk és kényelmes futócipőkkel indultunk útnak. Hadd ne részletezzem, hogy az aránylag szűk völgy eszméletlen köves ösvényén mennyire csúszott a cipőnk. Csúsztunk, mint lúd a jégen. A napfény nehezen hatolt át a fák koronáján, így hiába ütött delet az óta, itt még harmatos volt a táj. Az erdő kellemes illata és a magasba törő hegyek napsütötte ormai azonban teljesen kárpótoltak. A szorost a Ialomița szeli át, csodás kis vízesésekkel tarkítva a táj amúgy is elbűvölő mivoltát.

          A szoros egy idő után kitágult és egy tisztásra értünk, ahol pár házat pillantottunk meg és egy földes utat, mögötte pedig a smaragdzöld Scropoasa tavat. Egy szempillantás alatt csöppentünk vissza a civilizációba. Igaz, meglepő módon, már a Zănoaga szorosban is számos lélekkel találkoztunk, szerencsére egyik sem volt medve, de ezen a tisztáson határozottan hemzsegtek a divat-turisták. Roluk még lesz egy-két szavam.

          A tisztás páratlan gyöngyeszeme a Scropoasa-tó ( Lacul Scropoasa), melynek különleges szépsége és kristálytiszta vize megszámlálhatatlan lelket csábított a hegyekbe. A tó egyébbként mesterséges, ám ez kicsit sem csorbítja szépségét, sőt éppen ezért vált ennyire különlegessé. Utunk előszőr azonban az innen alig párszáz méterre található Hét forrás vízeséshez vezetett, melyet már földesúton tudtunk megközelíteni. Bizonyára, ha nem létezne ez az út, sokkal kevesebben látogatták volna meg a tavat is, mely így Târgoviște felől autóval is megközelíthető.

          Ezen az úton haladva értünk el a Hét Forrás vízesést ( Cascada șapte izvoare). Nem egy szokványos vízesés, a hegyoldalon folyik alá, de folyamatosan habzó tiszta vize, ahogy kiterjeszkedik megannyi ágával, igazán festői látványosság. A vízesés különlegessége egyébbként abban rejlik, hogy a források vízét az ország egyik legtisztább vizének tartják. A sok turista azonban megtöri szépégének fényét, hiszen sokuk számára nem a természet, hanem a selfie volt a legfontosabb, így senkivel nem törődve, össze-vissza kelt át a vízesés megközelíthető részein. A járvány okozta korlátozások egyre több embert sarkallnak az ország szépségeinek felfedezésére, sokszor nem túl jó utóhatással.

          A Hét Forrás vízesés felfedezése után, visszatértünk a tisztásra, majd a tó jobb oldalán haladtunk tovább előre, hogy végre megláthassuk azt a látnivalót, amely engem annyire vonzott a Scropoasa-tó vidékére.

          A Scropoasa-tó, ahogy már említettem, egy mesterséges tó, melyet 1929-ben hoztak létre és vizierőműként szolgált és szolgál a mai napig is. A tó vizét a Ialomița patak táplálja és eredeti rendeltetése szerint az Orzei szoroson (Cheile Orzei) haladna át a hegyeken. Ezt az igen szűk szorost zárták le zsilipgáttal, melynek hatására feltöltötték a patakmedret és létre jött a Scropoasa-tó. Ez a mesterséges beavatkozás pedig egy olyan környezetett teremtett meg, mely egyre több ember fantáziáját mozgatja meg az országban.

          A tavat félig megkerülve, egy kisebb hídhoz értünk, ahol már csak ezen kereszül lehet tovább haladni a tó partján. Itt található a gát és egyben az Orzei szoros bejárata. Ez a hely ennél azonban sokkal több. Hiszen a táj itt pont olyan, mintha a meséből ragadták volna ki. A gát menti, fából készült épületek, melyeket már jócskán megrágott az idő vasfoga, elképesztő atmoszférát varázsoltak a sziklák között beszűrődő napsütésben. A tó vize egy igazán különleges, zöldes-kék színben tündökölt, sima felszínén pedig a szoros sziklafalai és a gát épületei tükröződtek.

          Sajnos ezt a romantikus környezetet mérgezte az a sok divat-turista, akik tulajdonképpen nem magáért az élményért jöttek tetőtől talpig kisminkelve és elegánsan kiöltözve, hanem azért hogy selfie-ket készítsenek, amelyekkel kedvükre díszeleghetnek az Instagramon. Arra pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy egy tó partján sort kell kiálljak, hogy én is készíthessek pár fotót. A erdei maszkviselet pedig végképp megütötte azt a szintet, amelyet ép ésszel én már nem tudok értelmezni.

          Az Orzei szoros egyébbként másik oldalról is megközelíthető egy kisebb erdei kitérővel. Ezzel a lehetőséggel mi azonban most nem éltünk. Talán majd egy másik alkalommal. Inkább letelepedtünk egy csendesebb helyen és megpicknickeztünk. Kipihentünk fáradalmainkat, majd felkerekedtünk, búcsút intettünk a Scropoasa-tó vidékének és újra nekivágtunk a Zănoaga szoros élettől duzzadó birodalmának...

          A Zănoaga tábor bejáratánál főtt kukoricát árultak az út szélén. Szeretjük nagyon, így mi is vettünk. Egy fa pálcára húzták fel a kukoricacsővet, mint amilyenre a vattacukrot penderítik. A legjobb reklámmal: COVID mentes!

-o-o-o-o-o-O-o-o-o-o-o-